Odamondós girlpower bombát dobott le imanexperiment még augusztusban ’rule dat’ címen megjelent új trackjében. A dal a parallel patterns-el, azaz Nagy Gerdával (Kytaro, Kloggs), közös kollaborációban jött létre. A lányok már régebb óta ismerik egymást, de igazán akkor kezdtek el bondolni mikor kiderült, hogy mindketten nagy Ashnikko fanok és közös szenvedélyük az otthon tükör előtt táncolás (elmondhatom, hogy a közös számra is nagyon jókat lehet ugrálni otthon, nem csak a tükör előtt).

A ‘Rule dat’, egy igazi boss bitch himnusz lett, ami azokról a csávókról szól, akik terápia helyett randizgatni járnak, mert vagy nincs kedvük dolgozni magukon, vagy épp sajnálják a pénzt szakemberre, a lány a randin meg ingyen van.

Mikor elkészültem az intróval, Gerdát a Tokyo driftre emlékeztette a szinti hangzás, én meg
utána napokig arra tomboltam otthon és nagyon rossz instant teriyaki tésztát is vettem. Az
lett a poén, hogy mi leszünk a Teriyaki Girls, innen jött a tésztaevős, giccses esztétika.

– Nita, imanexperiment

Amikor letisztult, hogy ilyen crazy koncepttel megyünk tovább, egyértelmű volt, hogy
Vécsei Krisztit szeretném bevonni ebbe az őrületbe. Mi már többször dolgoztunk együtt,
szóval tudtam, hogy élni fogja, ő meg természetesen kapva kapott az alkalmon, hiszen
kiderult, hogy már évek óta pályázik egy ilyen kajálós fotósorozatra. Ezen felbuzdulva
pedig minden lelki erőmet összeszedve beszabadultam egy plázába és amíg a többiek
dolgoztak, én 5 órán keresztül küldtem nekik a rosszabbnál rosszabb szelfiket a lehető
legszenvtelenebb arcommal a próbafülkékből, hogy közös virtuális erőnket egyesítve ki
tudjuk választani a fast fashion boltok jelenlegi kínálatának legpronyóbb szettjeit.

– Gerda, parallel patterns

Én személy szerint nem feltétlenül vagyok egy trap kedvelő arc, de ennek a dalnak, illetve a lányoknak is kimondottan jól áll a trapmetálos hangzás, a kicsit prosztó, patkány alapokkal és témákkal. Erről (is) kérdeztem most őket.

Eddig Gerda és te is inkább a dreamy-elektrós vonalon mozogtatok, ez a trapmetálos dolog elég új mindkettőtőktől. Ez csak egy egyszeri kitekintés volt, vagy a továbbiakban is számíthatunk ilyen stílusú anyagokra?

Nita: Nálam a helyzet szülte. Gerda kihozta belőlem ezt a hangzást egy huncut spotify-os playlistjével és amikor először összeültünk közösen, automatikusan ez jött belőlünk. Úgy indult a közös session, hogy zenéket mutattunk egymásnak és azok is mind hasonlóak voltak. Ha úgy alakul, hogy csinálunk még közös számot a jövőben, simán lehet, hogy az is ilyesmi lesz.

Szeretek kalandozni a művészetemben, ezért szándékosan nem köteleződtem el semmilyen konkrét műfaj mellett. A zenémet inkább az eszközök teszik koherenssé, amikkel dolgozom, és talán persze van egy stílusom, ami akármit csinálok, visszaköszön. Kényelmetlen lenne úgy alkotni, ha közben előírt kritériumoknak akarnék megfelelni és nem érezném őszintének sem, mert én se kizárólag csak egy műfajjal tudok azonosulni. Nem az van, hogy főleg egy kiemelkedő műfajban hallgatok zenét, inkább időszakaim szoktak lenni. Folyamatosan keresem az új zenéket és ez sokszor azzal jár, hogy bejönnek új és más hangzások.

Szerintem eredetileg a zenekaros környezetben való alkotás hozta magával ezt a jelenséget, azért lehetett iránymutató, mert meg kellett találni 4-5 ember közös pontját. Egyébként hasznos dolog rendszerezni a zenét valamilyen szempontból, például hogy jól tudjanak működni az algoritmusok, szóval nem kérdőjelezem meg a műfajok létezését, egyszerűen nálam hosszú távon nem működne alkotásnál ez a fajta megkötés.

Gerda: Én nemrég kezdtem el a magam útját járni, és ha a trap kívülről nem is, de a metál vonulat talán nekem egy fokkal megmagyarázhatóbb. Ezelőtt a KYTARO-val instrumentális matekmetált játszottunk, sokat turnéztunk üvöltözősebb zenekarokkal, szóval ezekben a berkekben ahogy forogtam, ragadt rám egy kicsi. Az utóbbi időszakban vizuális aspektusokból nézve is voltak kollabjaim, a legújabb PETOFI klipben pl. én csináltam a babaház installt , szóval akarva akaratlanul belemásztak a fülembe a kicsit agresszívabb hangok. Az ő Düreres lemezbemutatójukon meg egy szám erejéig a színpadra is felmentem, mert a Heartlapse-nek (az olasz énekessel, Luca-val forgattuk a PETOFI klipet) is lesz egy dala, amit megfűszerezünk egy kicsit a vokálommal.

Egyébként a kísérletező, kicsit progresszívabb zeneírás és hangzás mindig is a részét képezte az alkotói attitűdömnek, de bevallom engem is meglepett hogy a közös munkát Nitával ide futtattuk ki. (: Ez a bossy, bass heavy dolog közel áll hozzám nagyon, és bár alapvetően nem ez jön belőlem, megvan annak a bája, hogy az egyesített erők valami egészen mást húznak ki belőlünk. Itt most szerintem ezt mindkettőnknek szuper volt megtapasztalni és megélni.

Terveztek még több közös kollaborációt?

N: Jól be vagyunk táblázva az évre mindketten, ezért egyelőre nincs tervben semmi konkrét.

G: Kollabokkal el vagyunk látva rendesen, mindketten dolgozunk már egy ideje másokkal is, szóval elsősorban most az ongoing dolgainkat pörgetjük. Viszont mivel easy és fun volt ezt a trekket megcsinálni már az első perctől kezdve, szerintem simán benne van hogy lehet még a későbbiekben is valami. De hogy az ilyen stílusú lesz-e, az jó kérdés. Szerintem mindketten inkább érzésből írunk zenét, kevésbé alkalmazotti zeneírási hozzáállással, szóval az előző kérdésre is válaszolva – elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy tőlünk hasonló dalokat lehetne majd várni. Mert az is lehet, hogy egy potenciális következő majd a szöges ellentéte lesz ennek. Ezt nehéz előre megmondani.

A jelenség amiről a dal szól „csávók akik terápia helyett randizni járnak” meg ennek az egésznek nyilván az „eredetproblémája” egyre több párbeszédet indít, egyre gyakrabban kerül feldolgozásra, gondolok itt most mondjuk a nemrég megjelent Barbie filmre, Andrew Tate-re vagy úgy am bloc arra ha megnyitod a netet minimum minden negyedik poszt erről szól (lehet csak az én algoritmusom ilyen hehe) és azért eléggé forró vitákat tud generálni, mit gondoltok erről?

N: A fejlődéshez kell, hogy legyen párbeszéd, de szerintem az interneten inkább csak simán imádnak vitatkozni az emberek. Jó, hogy rávilágít egy problémára, kell, hogy legyen mögöttes gondolat, viszont nem kifejezetten ezzel a céllal íródott, csak iszonyat sokat röhögtünk ezeken a hülye sorokon, amik tökéletesen kijöttek a kamu angolul improvizált halandzsa rapelésemre, hogy “whooaaa look at the sad boy!” és hasonlók. Végigröhögtük a közös sessionöket, az első után Gerda írt hazafelé a metróra várva egy rövid misztikus szöveget, ami végül az első verse lett, másnap meg elküldte a refrént. Olvasgattuk, hogy miről is akar ez szólni, és arra jutottunk, az a fő koncept és a szituáció, hogy a főszereplő csaj egy nagyon szar randin van, amiről szeretne már hazamenni. Ebből fűződött tovább a sztori.

Szóval ez a szám főleg egy impulzus, egy hangulat, egy rage, de létezik a jelenség és nekem is nagyon sok barátnőm panaszkodik. Különben szándékosan nem beszélek a magánéletemről semmilyen felületen, mert az szent, de én például nem szoktam randizni és nem értem, hogy mások mi értelmét látják az egésznek. Persze voltam egyszer-kétszer, amikor nem tágított valaki és végül hagytam magam rábeszélni, de mindig borzasztó kényelmetlenül éreztem magam és soha nem értettem, mit keresek ott és miért csinálják ezt mások önszántukból rendszeresen. Ha a magány az indíttatás, azt hosszú távon szerintem csak tovább fokozza.

G: Nekem ez a halandzsa angolozás nincs benne a workflow-mban, de már többször találkoztam vele amikor másokkal zenéltem vagy írtam dalt. Nekem általában kicsusszannak a sorok egyszerre a dallammal amin néha még iterálgatok ha szükséges, vagy dadaista / experimentálisabb szövegalkotási folyamatokkal szoktam dolgozni. Ezáltal nekem sokszor csak utólag értelmezhető a szöveg, a folyamat során én olyan közel vagyok, hogy nem látom az egész képet, hogy miről is van szó. Töredékeket ragasztgatok össze, foszlányokat patchwork-ölök, vagy magára a leírt képre vagy a hangzásra fókuszálok. Ilyenkor belülről én magam sem tudom feltétlenül, hogy mi a narratíva, ezt már egy kissé eltávolodva szoktam látni. Én így írok és írtam mindig is, verseket vagy dalszövegeket. Most is valami ilyesmi volt kábé, hogy ezek a nüanszok és szófordulatok adtak ki egy olyan témát ami mögé végül be tudtunk állni. Onnantól meg már könnyen bele tudtam a perszónába helyezkedni én is és folytatni valami olyan módon a sorokat, hogy az az adott megszemélyesített karaktert a legjobban tudja lehozni.

De nekem amúgy viszonylag hamar megnyílnak az emberek, meg jó érzékem is van ahhoz, hogy valamilyen önreflexív dolgot hozzak ki belőlük. Azon szoktunk a barátaimmal röhögni, hogy én üzemeltetem a Magányrendelőt, mert mindig nálam mennek ezek az óriási megfejtések. Szóval az ilyen és hasonló sztorik, élethelyzetek nyilván hatással vannak ránk, összekeverednek, aztán meg látjátok – el is készül belőle egy ilyen hasonló kis teriyaki tészta.

Célja volt egyébként a dalnak hogy bekapcsolódjon ebbe a párbeszédbe? 

N: Én reméltem, hogy csak éppen annyira fogják komolyan venni, amennyire kell. Ha valakinél nagyon betalál és magára ismer vagy magára veszi, remélem a saját fejlődésére fordítja a felismerést és nem az lesz, hogy megsértődik egy gonosz dalra. Azt szeretném ettől a daltól, hogy amikor hallgatják a csajok, akkor az egekbe szálljon a magabiztosságuk, kezdjék el rázni a hajukat és érezzék úgy, hogy megállíthatatlanok. Aztán játsszák le még egyszer haha.

G: Azért szerintem nagyon random, hogy így alakult a dal tematikája. Nem úgy íródott, hogy bármilyen edukációs célt szolgáljon, inkább egy játék, egy kis személyiségbeli kikacsintás és egy kis ismerkedés volt nekünk is. Annak ellenére, hogy vágjuk egymást évek óta, nem volt még annyira alkalmunk megismerni egymást. Tudtuk, ki mit csinál, szupportálgattuk egymást, de nem volt még olyan, hogy csak úgy leüljünk dumálni. Ehhez meg pont passzolt az, hogy stilisztikailag is idegen terepen mozogjunk és olyan karaktereket hozzunk, amik bennünket is szórakoztatnak. De van ebben az egészben túlzás elég, ez a mondataink tónusán is érezhető. Viszont attól függetlenül, hogy ez egy sarkosított, játékos, már-már profán dal lett, én fontosnak tartom, hogy ne fogjam vissza magam szövegileg és tökre örülök annak hogy platformot találtak itt azok a témák egy kendőzetlen stílusban amiről amúgy van értelme beszélni. És persze lehet ezekről vitát nyitni, de tudjuk hogy nem minden fekete-fehér és ezzel a hallgatóknak is tisztában kell lenni, hogy ez csak egy narratíva, egy adott mood, egy rage-dzsel összekötött release amit ez a trekk hoz, nem pedig feltétlenül egy állásfoglalás.

Mindketten elég vizuális típusok vagytok, a dalok mellett a hozzájuk készült klipek is mindig nagyon izgalmasak, esetleg terveztek ehhez is klipet?

N: A vizuált Gerda készítette hozzá Vécsei Kriszti fényképeiből és nekem nagyon tetszik ez a megoldás.

G: A klip mostmár elmarad, már durva lett volna még tovább borzolni a kedélyeket. :P Én eredetileg amúgy egy visualizert képzeltem ehhez az anyaghoz, Nita ötlete volt, hogy ha már ilyen erős lett, adjunk nagyobb hangsúlyt a szövegnek. Így alakult ki ez a köztes megoldás, ami valahol a lyric videók és a visualizerek között helyezkedik el. Én is igyekszem minden megjelenéshez valamilyen erős vizuális tartalommal jelentkezni, így most is viszonylag egyértelmű volt hogy ez az a terület ahol még ki tudom venni a részemet a munkálatokból. Nita a felvételeket és a keverést/mastert eléggé megküldte, én a szakmámból adódóan pedig itt mozgok inkább otthonosan, szóval szuper volt, hogy a munkamegosztást is ennyire flottuk le tudtuk hozni. A videóban a shooting alatt készült képek részleteit dolgoztam fel egy kicsit sterilebb, repetitívebb módon, de hasonlóan vibráló, harsány stílusban, hogy ez se legyen sokkal visszafogottabb, mint a szám maga. Pörögtem sokat azon, hogy mi hogy legyen, de a koncept finalizálását egy Münchenből hazafelé tartó 20 órás vonatúton, egy üres vonatvagonban szültem meg, mert mint kiderült, annyira hot lett a trekk, hogy a német vasútvonalakat is teljesen felégette. (ha-ha)

Mikor találkozhatunk veletek legközelebb?

N: Októberben lesz egy nagyobb koncert a Gödörben a Nanana és a The Gigiz társaságában. Meglepetéssel is készülünk és talán még annyit elhinthetek, hogy akinek tetszett a Rule Dat, annak biztosan ott a helye.