Új lemezzel jelentkezik a pécsi Kaktus. A 2015-ben instrumentális trióként induló zenekar az évek alatt albumról albumra megújulva számtalan arcát mutatta már meg a közönségnek, a kísérleti elektronikus elemekkel tűzdelt absztrakt instrumentáltól kezdve, a jazzen és a pszichedelikusabb hangzáson át egészen az arcletépős rockig. A most megjelent ’Opál’ lemezen pedig szinte mindegyik arcukból ízelítőt kapunk, a dalszövegek tökéletesen hozzák a klasszik “magyar alteres” képeket, zeneileg pedig ugyan erősen a pszichedelikus elemek és az elektronika van jelen, de találkozhatunk progresszív popos és indie hangképekkel is benne.

tovább

Klubfesztivál januárban? Igen! Míg az ünnepi rohangálás, családlátogatás, kötelező szilveszteri bulizás után a legtöbben pihennek január első heteiben, addig a pécsiek évek óta egy egész napos bulizással köszöntik az új évet. Ez a Made in Pécs Fesztivál, ahol kis túlzással ugyan, de mondhatni minden pécsi zenekar fellép. És pontosan ez is a fesztivál lényege, hogy teret és lehetőséget biztosítson a helyi zenekaroknak stílustól, műfajtól, kortól és tapasztalattól függetlenül arra, hogy megmutassák magukat, mi pedig egy jót bulizzunk.

tovább

Az Abigél 2018-ban még grunge bandaként debütált első két EP-jével, akkoriban leginkább a ’90-es évek rock zenéjének hatását lehetett érezni rajtuk. Aztán tavaly kiadták az első ’Sugarmama’ névre hallgató nagylemezüket, ami a srácoktól megszokott hangzáshoz képest egy sokkal könnyedebb, néhol már indiebe átcsúszó anyag lett, ami félreértés ne essék, szerintem nagyon is jól áll nekik.

Most pedig megjelent az első magyar nyelvű daluk, a ’Lebeg’. Ha ez lenne az első szám, amit a fiúktól hallok, nem mondanám meg hogy ők valaha is grunge-ot játszottak. A dallamok leginkább poposak, a legjobb és legidegesítőbb módon egyszerre, az a fajta szerzemény, amit még tuti legalább három napig dúdolni fogsz. A szöveg egyszerű, de pont ezért könnyen megjegyezhető és együtt énekelhető a zenekarral. Én alapvetően szeretem, ha egy magyar zenekar magyarul is énekel, Bebe hangjának pedig ez kimondottan jól is áll.

A dalhoz klip is készült, amit a Nyolcésfél inspirációs övezetben vettek fel Kassai Ricsi rendezésében. Az éles vágások és a fekete fehér illetve színes jelentek közti kontrasztok szépen követik a dal lüktetését. Nekem személy szerint már a könyökömön jönnek ki a fénycsöveket használó klipek, de a fiúk még ezeket is kreatívan használták, pacsi érte.

Az új megjelenés apropóján Várallyai Benedeket, Bebét – ének, gitár és Milei Bálintot kérdeztem az új dalról, tervekről.

tovább

Augusztusban jelent meg a Bufo Alvarius első, három dalból álló EP-je. A 2018-ban alakult trió, Gaskó Simon – ének, basszus; Kiss Balázs – gitár,vokál; Küttel Bálint – dobok, ismerős lehet vidéki és budapesti klubkoncertekről egyaránt, de több fesztiválon is megfordultak már.

“Pestiek vagyunk, Simi és Bazsi általános iskolás koruk óta ismerik egymást, Bálintot gimiben ismerték meg egy másik zenekarból. Éreztük, hogy jó az összhang és egyből csináltunk is egy rockzenekart. Eredetileg más tagok is voltak de mindenki kihullott, ez a power trió felállás meg nagyon bejött. Simi gimis kora óta ír számokat, a mostani repertoárunk egy része is ezekből áll, de az újabb zenéket már közösen írjuk.” – mesélik.

A srácok elég széles palettáról dolgoznak, a grunge/stonertől a pszichedélián át egészen a már-már popos, néhol shoegaze-es hangzásokig, és mindet ugyanolyan hitelesen, mindenféle izzadságszagtól mentesen tudják hozni. A mostani albumuk is változatosra sikerült, kicsit mutattak mindenből, a darkabb hangulatú klasszik riffelgetős rocktól a lágyabbon át egészen a dühös ordibálósig.

“Különösebben nagy sztorija nincs, azt szerettük volna, hogy legyen rajta egy nagyon régi, egy közepesen idős meg egy új szám. A Cravinget Simi kb 14-15 évesen írta, a Santana volt az első közös, a Spanyol meg a legújabb (mármint akkor, amikor felvettük). Az is talán cél volt, hogy mindhárom zene teljesen más legyen; eléggé szerteágazó, hogy milyen zenéket csinálunk, persze minden zenekar ezt gondolja magáról, hogy mennyire eklektikus, de nálunk tényleg megfér egy magyar szövegű stoner egy metál vagy garázsrock mellett, valami nyálas popdal között. Persze a fő csapásirány a zúzda, azt hiszem a koncertjeinken ez érződik is.

Ez a lemez most egy csokor zene arról, ahol tartottunk akkor, amikor felvettük.”

mesélik az albumról

Az albumot Juhász Zolival, az Ancient Spaceships frontemberével vették fel, a masterelést is ő végezte Balázzsal közösen. Az EP borítója pedig Litkey Bende keze munkáját dícséri.

“A jövőre irányuló terveink, hogy a mostani számainkat felvesszük, tehát már novemberben szeretnénk elkezdeni a következő lemezt, lehetőleg nem 3, hanem inkább 5-6-7-8 számmal, és írtunk pár újat, azokat meg élőben előadni. Szeretnénk minden hónapban koncertezni fasza helyeken, hozzánk illő előadókkal, akár nagyobb klubokban előzenekaroskodni, vidékre is terjeszkedni, meg a jövő nyári fesztiválszezonra jó lenne azért egy Kolorádó, Bánkitó stb. szintet megugrani.”

Szeptember elején jelent meg a pécsi daydreaming twins legújabb, ‘slow down’-ra keresztelt anyaga. A négy dalból álló EP mind szövegvilágában, mind hangzásban hozza a megszokott kicsit merengős, révedezős, indie singer-songwriter hangulatot.

Mindez most egy kis csavarral érkezett, egyrészt a szövegek most először angol nyelvűek, a dalok lüktetése pedig az eddigiekhez képest sokkal intenzívebb, ami nagyon jól áll nekik. Ahogy az előző megjelenéseikkor, úgy most is, Little Hermelinnel dolgoztak együtt.

„A fúzió segítségével mindkettőnknek egy új, eddig még nem hallott hangzást csempészett a másik hangzásvilágába és az így létrejött eredmény színesebbé teszi az előadók zenei portfólióját. Az angol nyelvű szövegekkel pedig a nemzetközi nyitásra is lehetőségünk nyílik remélhetőleg.” – írják a srácok a közös munkáról.

A ’slow down’ nem csak az album címadó dala, a ’slow’ lett az album vezérmotívuma is. A lelassulás, befelé fordulás, egyre felkapottabb téma a mai rohanó világban, a fiúk zenéjében is visszatérő toposz, viszont az eddigi melankolikusabb, szomorkásabb hangulatok helyett egy sokkal könnyedebb, játékosabb szögből közelítik meg a témát.

“A szervező erő/szó a slow volt, és akkor ezen belül (kívül, mert nincs szabály) mászkáltam. Lassabban, minden jobban látszik és érződik, figyelésre és életre alkalmasabb időmérték. Ha elég sokáig nézed, örök. És akkor ezt különböző nézőpontokból/számszemélyből figyeltem meg.” – mesélte Kristóf a koncepcióról

• Legutóbb egy live session kapcsán írtunk a duóról, ezt ide kattintva olvashatjátok.

Filmbe illő jelenet; két szimpatikus srác looperekről beszélget a Kőleves kertben, megkérdezem milyen zenét játszanak, mutatnak egy demót, egész érdekes anyag. Így találkoztam az Irlanda Áron (zene, vokál) és Irlanda Kristóf (ének, rap) alkotta Pavilonnal. Nem egyszerű meghatározni hogy milyen zenét is játszanak, kicsit alter, kicsit hiphop, kicsit spoken word, kicsit indie, ellenben mindez nagyon jól működik együtt. Kicsit ismerős is, kicsit mégis valami új. Akik gyakrabban megfordulnak slames eseményeken azoknak biztosan ismerős a formáció, sokszor indulnak Pavilon koncerttel az estek.

Pár héttel később ugyanitt ülünk le beszélgetni, reggel van, Áron fél óra késéssel kerül elő, szerencsére már egy kávéval a kezében. Én már a másodikat iszom, mire Kristóf is felbukkan, bemászik a kerítésen, rocksztáros belépő. Közjátékként újabb kávéfőzés, cigitekerés, öngyújtókeresés, majd lassan bele is kezdünk az interjúba.

Mi az első zenével kapcsolatos emléketek?

Áron: A családban mindenki zeneiskolába járt gyerekkora óta, mindenki eldönthette, hogy milyen hangszeren szeretne játszani, Kristóf harsonázott, én hegedültem. Meg jártunk kórustáborba, vagy legalábbis én, nem nagyon emlékszem Kristóf mennyire vett ezeken részt. Az első közös zenei élményünk pedig egy pavilonban történt, otthon nálunk, innen jött a név egyébként. Kristóf írt egy verset, én meg kivittem egy gitárt és elkezdtem alájátszani valamit a végén pedig összenéztünk, hogy hékás hát ez nagyon jó, vagy legalábbis akkor annak hittük.

Kristóf: Tagadnánk, nem tagadnánk, azért az egyházi neveltetésünk is erősen hozzátett ehhez; hallgatni a zsoltárokat, énekelni a templomban. Szóval, szerintem az első zenei élményem az nem tudatos szinten van, hanem egy tudatalatti szocializációs szinten. Nyilván régen nagyon utáltuk ezt, mert kötelező volt, és

gyerekként ami kötelező az elviselhetetlen.

Mint például a zeneiskola is?

K: Hát igen, meg ez a mindenki magának választ hangszert rész is. Én nagyon dobolni akartam, de túl sokan voltak, és akkor anya azt mondta „válassz mást”, mondom jó, akkor harsonát akarok „ahhoz túl kicsi vagy” úgyhogy végül tenorkürtöztem, 4 évet. – röhögnek-  Szóval igen, szerintem ez egy ilyen anyai küldetéstudat része volt, hogy mindenképp kötődjünk a zenéhez. A felmenőink között sokan foglalkoztak zenével, az anyai ági nagymamánk például zsoltárokat, egyházi énekeket írt és fordított.

Ez amúgy tök érdekes, mert a zenétekben, legalábbis amit eddig hallottam tőletek, nem nagyon találkoztam vallási motívumokkal/toposzokkal.

K: Amikor elkezdtük a pavilont, megbeszéltük Áronnal, hogy mindkettőnknek nagyon fontos hogy ne lehessen beskatulyázni minket egy-egy műfaji blokkba, és minél több stílusban, ami megtetszik, kipróbáljuk magunkat. Például zsoltárzenét is szívesen írnánk, bár ez ideológiailag kicsit távolabb áll már tőlünk.

Kristóf te slammelsz is, írsz is, hogy dől el, hogy egy adott szövegből slam lesz vagy rap, vagy szépírás?

K: Hát ez leginkább Árontól függ, hogy mennyire tud az adott szövegre rákapcsolódni.

Fontos hogy zene és szöveg ne csak meglegyen egymás mellett, hanem a zene atmoszférát adjon a szövegnek, a szöveg pedig kibélelje a zenét.

Hogy néz ki a munkamegosztás nálatok?

Á: Hát én csinálom a zenét, Kristóf meg szövegel. – röhögnek – Két verzió szokott lenni, vagy az van, hogy Kristóf hoz egy szöveget, én meg írok rá valami zenét, amit az épp kivált belőlem, vagy én szerzek valamit, és azt mutatom meg neki, mostanában egyre gyakrabban már egy refrénnel együtt.

Mennyi játékteret hagytok ennek élőben, értem itt, hogy mennyit szoktatok improvizálni?

K: Hát, szerintem még nagyon frissek vagyunk ehhez, általában próbáljuk, pont emiatt lefektetni előre a dolgokat, hogy na, most akkor verse-refrén-verse-refrén és ne freestyleozzunk mert marhára belesülünk.

Á: Én meg pont azt akartam mondani, hogy kb az eleje meg a vége az, ami biztos, hogy elkezdődik valahogy én meg lehúzgálom végül a sávokat, és marad egy ének sáv. Főleg hogy hajlamosak vagyunk néha fellépések előtt nem próbálni, és olyankor kell improvizálni.

Ha jól tudom mostanában mentek stúdiózni.

Á: Igen, most megyünk. Most megyünk?

K: Igen, tavasszal volt egy hangfoglalós tehetségkutató Miskolcon, ahol a Bohemian Betyars is zsűrizett, az ő különdíjukat kaptuk meg, ez egy pénzdíj amit hangszerekre és stúdiózásra fordíthatunk. Meg ennek egy mellékága volt, hogy az egyik zsűritag most indít egy saját stúdiót, és vele beszéltük, hogy hozzá mennénk, szívesen dolgoznánk vele együtt. Igazából több hasonló kapaszkodónk is volt már, csak sajnos nagyon jellemző ránk hogy belekényelmesedünk dolgokba, és hagyjuk, hogy elússzon mellettünk a létezés…

Á: Na de most!

És miben gondolkodtok, mit várhatunk?

K: Hát, kb egy albumnyi dalt szeretnénk felvenni. Van majdnem két albumra elég anyag, de még semmi sincs kiszálkázva, olyan 80%-on van minden. De én mindenképp albumban, és legfőképp koncepcióban gondolkodnék, a dalok egy jelentős része társadalomkritika, aminek a szövegei egy régóta készülő kötettervemből vannak, a másik fele meg inkább kicsit ilyen Platon Karatev beütésű „eltávolodtunk a természettől, forduljunk vissza” témában íródott dalok.

Elég erős képek jelennek meg a szövegekben, valamilyen vizuált vagy klipet szeretnétek majd ehhez az anyaghoz?

K: Az én fejemben ez az anyag mindenképp egy audiovizuális élményként jelenik meg, nagyon szeretnék klipet. Áronnak ez kevésbé fontos. Meg igazából ehhez is tök sok kapcsolatunk van már, egy csomó ember tudna benne segíteni.

Áron te lenn voltál idén a Kolorádón is, ahol Kozma Johanna táncelőadásához zenéltél, nekem nagyon tetszett, gondolkodtok még hasonló kollaborációkban?

Á: Volt már egyszer ilyen, hogy Johanna eljött egy fellépésünkre és táncolt közben, egyébként tök jól sikerült, csak arra is többet kellett volna próbálnunk.

K: Igazából, ha valaki csinál valamit, bármit, amiben érezzük a ‘wow faktort’ és tudunk azonosulni vele, igent mondunk. Pár hónapja például, egy galéria megnyitóján zenéltünk képekhez. De Áronnak biztosan sok mellékprojektje lesz még, tök jó lenne, ha elkezdene például filmzenét írni, sokkal gyorsabban ír zenét, mint én szöveget, ez is a pavilon egyik gátja jelenleg.

És hol lehet veletek találkozni legközelebb?

K: A Kőlevesben, mindig itt vagyunk!

Úgy értem, hol léptek fel legközelebb?

K: Slam táborban ha minden igaz fellépünk, bár ami hivatkozható az a szeptember 15-ei Kobucis fellépésünk, a Bohemian Betyars előzenekara leszünk. Addigra kicsiszoljuk magunkat!

Á: Meg lent leszünk az EcoPunk fesztiválon augusztusban.

Ugyan kicsit félve kérdezem meg, de ugye ezekre azért terveztek próbálni?

K: Az van, hogy én nagyon nagyon rég nem rettegtem ennyire előre, általában amíg nem történik meg a dolog tök faszán félre tudom tenni egy kis spájzba és nem foglalkozom vele. De most a Kobucis koncerttel kapcsolatban szerintem mindkettőnkben az van hogy valami vagányat kéne csinálni, félünk a felsüléstől, úgyhogy mindenképp próbálni akarunk.

Á: Fogunk!

Első nagylemezével jelentkezik a pécsi székhelyű FILC zenekar. A 2017-ben indult instrumentális projektet főként a hömpölygő jazzy groove-ok, táncolható páratlan ütemek és afro ritmusok jellemzik. A tíz dalból álló ’Frutti’ egy nagyon változatos és izgalmas anyag lett, a műfajban kevésbé jártasak is tudnak szemezgetni belőle kedvükre valót. A nagylemezről, örömzenélésről és az egymásra találásukról kérdeztem a zenekar két tagját, Irsik Bencét és Etlinger Misit.

Az új anyagon a zenekar tagjai mellett – Etlinger Misi (basszusgitár), Gőbl Sámuel Tamás (billentyűk), Irsik Bence (gitár), Pilári Áron (dobok), Szénás-Máthé Nándor (szaxofon)- sokan mások is felbukkanak, erről később kérdezem is a fiúkat. A most debütáló LP-ről korábban két dal, a ‘Weather Report’ és az ‘Octopus’ jelent meg, ezekhez klip is készült gitárosuk, Irsik Bence rendezésében. Az album masterelése és a borító szintén Bence munkáját dícséri.

Hogyan találtatok egymásra, hogy indult a közös zenélés?

Etlinger Misi: 2016-ban még csak dob-basszusgitár formában álltunk neki Pilári Áronnal kettesben. Közel két évig így gyúrtuk masszívvá a grúvokat, majd Irsik Bence és Szénás-Máthé Nándi is bejött a képbe, ebben a felállásban készítettük el az első EP-nket. Gőbl Samy 2020 tavaszán csatlakozott, innentől számít teljesnek a hangzás és a felállás is.

Elég különböző szubkultúrákból jöttök, mindannyian más hangulatú projekteken dolgoztatok eddig, ez inkább hozzáad, vagy megnehezíti a közös munkát?

E. M.: Azt gondolom, a mi zenénkben kifejezetten fontos, hogy máshonnan érkeztünk. Természetesen volt egy összecsiszolódós időszakunk, amikor megismertük egymás zenei hozzáállását, és megtaláltuk a saját hangzásunkat. Ezután viszont pont a sokféleségünk miatt lett ennyire sokszínű a zenénk is.

Irsik Bence: Szerintem mindenképpen hozzáad, hogy folyamatosan egymás konfortzónáját tágítgatjuk, sokszor pont amiatt lesznek izgi témák, hogy pl. számomra szokatlan dallamvezetésre kell mondjuk a gitártémám kitalálnom. A lemezen szereplő dalok már nagyrészt együtt íródtak, szóval ezt a sokszínséget már teljesen organikusan hoztuk össze, ellentétben mondjuk az első EP-nkkel, ahol leginkább Áron és Misi által írt alapokra és szerkezetekre írtuk “rá” a mi szólamainkat, itt egy igazi közös anyag született, amit szerintem sikerült is visszaadni hangzásban és feelingben.

Mivel egyben, egy szobában, takk nélkül vettük fel a lemez jelentős részét, az a sajátos hullámzása és energiája is megvan a felvételnek, amit mondjuk koncerten ki tudunk általában hozni egymásból.

Hogy érzitek, mennyire nyitott a hazai közönség a jazzre?

E.M.: A koncerteken és egyéb visszajelzésekből azt tapasztaljuk, hogy hatalmas felénk a nyitottság, a műfaj egyáltalán nem skatulyáz be. Természetesen arra is törekszünk, hogy a fellépéseinken minél több energia szabaduljon fel. Ha pedig mi a színpadon bulizunk, a közönség is megszólítva érzi magát.

Nemrégiben volt szerencsém élőben is látni titeket, a Tha Patkányz és a Slow Village előtt léptetek fel Pécsen. Nagyon jól kommunikáltatok a közönséggel, mindenki táncolt. Szoktatok imprózni/alkalmazkodni a közönséghez?

E. M.: Nemcsak szoktunk, hanem egyik elsődleges feladatunknak érezzük a közönségre való rezonálást. Nem szeretjük az egyirányú közlési módokat, a közönség a koncerteknek és  azok dinamikájának is elengedhetetlen része, folyamatos a párbeszéd.

I. B.: Teljesen más eljátszani ugyanazt a szettet egy kis klubban, kíváncsi embereknek, mint mondjuk egy adott sávban fesztiválon olyanoknak, akik csak ott kapják fel a zenénkre a fejüket. Mindenképp nagyon meghatározó a közönség kommunikációja felénk, és igen, ez egy párbeszéddé alakul a koncert alatt, és nem verbálisan elsősorban.

A pécsi  amit említettél is azért volt ennyire felszabadult, mert eleve nyitott emberek jöttek mindhárom csapat táborából, szerintem ezek a párosítások sülnek el általában a legjobban, mind a zenekar, mind a közönség szempontjából emlékezetesek maradnak.

Sok ismeretlen – ismerős hang van a lemezen, kikkel kollaboráltatok?

E.M.: Mindenképpen szerettünk volna ütőhangszereket és néhány plusz fúvóst a lemezre, így jött perkázni Hegyes Tomi, trombitálni Hammer Gábor, fuvolázni Dömösi Tamás. A lemez elengedhetetlen része DJ R-NoLD karcjátéka, több számban hallható. Sági Viktor (Vanis) ugrott be egy gitárszólóra, emellett Dirt Danger Pető Szabival és Sirmoval segédkeztek az egyetlen rapes számunk elkészítéséban.

Mit terveztek a nyárra, hol találkozhatunk veletek legközelebb? 

I.B.: A Fishing On Orfű, a Bánkitó, a Mészistock és az Ördögkatlan fesztiválokon játszunk a nyáron, illetve emellett augusztus 12-én a pécsi Káptalan Kertben mutatjuk be egy nagyszabású buli keretében az új nagylemezünket, a Punnany Massif társaságában. 

• Készült a srácokkal egy pazar live videó is a pécsi Főpályaudvaron a Pécs on Stage projekt keretein belül, lessétek meg azt is!

A hónap elején jelent meg a legutóbbi Kikeltetőn shortlistig jutó, a zsűritől számos pozitív visszajelzést bezsebelő Heavy Mountain Olympia Felejthetetlen Masszázsélmény-re keresztelt EP-je.

“Annak, aki egy ekkora indie-himnuszt ír egy lemerült akksiról, mindenképp a shortlisten a helye. Ez a poén azonban talán csak egyszer lőhető le, szóval kíváncsi vagyok, hogy mi történne akkor, ha ugyanezzel a zenei világgal akár mélyebb tartalmak felé is nyitnának a fiúk.” – mondta róluk Balla Gergely (Platon Karataev) a válogatáson.

Erre (is) tettek most kísérletet az új kislemezzel, a Kikeltető óta pedig a Borbás Máté Olivér (ének, gitár) és Szula Gergely (dob) alkotta duó kibővült Dózsa-Juhász Mátéval (basszusgitár), az új anyag is ebben a felállásban került már felvételre. Az öt számból álló lemezt a grunge és doom elemek jellemzik a legjobban, pont üdítően fűszerezve egy kis shoegaze-zel és indie poppal. Ehhez az izgalmas hangzásvilághoz csak külön koktélcseresznyék azon a bizonyos tortahabon a dalszövegek, amik a mára már szinte kanonizált ’pécsi alter’-t tökéletesen hozzák.

„Az összeszokás és a zenei egymásra hangolódás elég hamar és gördülékenyen ment. Minden számot ami rendelkezett egy már épkézlábnak mondható dalszerkezettel feldemóztunk, hogy vissza tudjuk hallgatni. Így az EP dalai a zenét tekintve viszonylag gyorsan kigurultak. A nagyobb kihívást az ének és a dalszövegek jelentették. Miután szerkezetileg közel 100%-osak voltak a számok, következett egy időszak amikor nem igazán tudtuk, hogy hol fogjuk meg a dalokat szöveg és mondanivaló tekintetében.

Annyiban voltunk csak biztosak, hogy magyarul szeretnénk, így végül az a megoldás született, hogy lejártam a srácok nélkül egyedül a próbaterembe és elkezdtem automatikusan felénekelni random szavakat, vagy rövid mondatokat a demó felvételekre, majd ezekből amikor egy-egy szófordulat vagy sor megfogta a fantáziámat akkor azt vittem tovább és alakítottam összefüggő szöveggé.

Elsőre inkább viccesnek szánt mondatok jöttek, de utólag belegondolva akad azért komolyabb mondanivaló is köztük. Lényegében a szövegírás, az énektéma kitalálása és bizonyos esetekben a felvételek is egyszerre történtek. Olyannyira, hogy egy-két dalnál a demó éneksávok maradtak a végleges mixben is.”

mesélte Olivér.

A stúdiózást, a keverést és a masterelést, ahogyan eddig is, most is a fiúk csinálták. A felvételhez a Goszthonyi Mária Nemzetközi Üveg Alkotótelep egyik kiállítóterme adott otthont, ahová Schneider Mátyás is elkísérte a srácokat, és készített egy werkvideót a felvételekről.

„A felvételek és a keverés nagyjábóli befejezése után még loptunk egy-egy kiabálást a lemezre. A Vodka For Kids-ből ismert Zsidó Ákostól a ‘Home Office’ című dal közepére és a Cvlt Of Grace-es Sarus Zolitól a ‘Repülős Üzemmód’ című dal átkötő riffelésébe, hogy igazán felejthetetlen legyen az élmény. Valamint végül de nem utolsó sorban hatalmas köszönet Szántó Német Mónika színésznőnek, aki a ‘Poszt-Nu Metal Trap Szindróma’ legvégén eljátszotta minden hangosan zenét bömböltető tinédzser anyukáját.”

Mi történt veletek a Kikeltető óta?

Olivér: Bár nem kerültünk be a Kikeltető élő eseményeire, elég sok pozitívat kaptunk a zsűritől ami tök jól esett. Két fontosabb dolog történt utána. Az egyik, hogy duóból trióvá bővültünk, Dózsa-Juhász Máté barátunk szállt be hozzánk basszusgitározni. A másik dolog pedig maga az EP megírása volt. Intenzív kreatív időszak volt, jól összecsiszolódtunk.

A zsűriben nagy viták és tippelgetések mentek hogy vajon több számban is elsüthető-e, tud-e működni az inkább humorra építkező dalszöveg. Szerintem ez az album tökéletesen bizonyítja hogy igen, meséltek kicsit részletesebben a szövegekről?

Örülünk ha úgy látszik, hogy sikerült ezt megugrani. A szövegírás volt az EP legnehezebb feladata. Abban biztosak voltunk, hogy magyarul szeretnénk írni mert egyértelműen jobb érzés magyar dalokat játszani és a közönség is jobban rá tud kapcsolódni. Már rég kész voltak a dalok, amikor még egy sor szöveget nem írtunk. Elég sokat agonizáltunk rajta, hogy milyen szövegek legyenek és, hogy hol kéne megfogni ezt a kérdéskört.

Próbáltuk közösen is, de végül az lett a megoldás, hogy egyedül lejártam a próbaterembe és elkezdtem a demókra mindenfélét ráénekelni ami éppen eszembe jutott, és mivel a dalszövegek amiket én szeretek is ebbe a kicsit humoros, kicsit blőd, de mégis őszinte kategóriába esnek ezért nekem is ilyenek jöttek és szerencsére amikor megmutattam a többieknek nekik is tetszett. Így végül a koncepció az lett, hogy a zenét vegyük komolyan, de a mondanivalót és magunkat kevésbé. Szerintem ez sok zenekarnak beválik, így valószínű mi is ezen a vonalon folytatjuk tovább.

Mit terveztek a nyárra/fesztiválszezonra, hol találkozhatunk veletek legközelebb?

A nyáron valószínű a gyakorlásé lesz a főszerep. A lemezírás, a klippkészítés és az EP körüli munkák kicsit elvették a fókuszt a zenélésről, úgyhogy most azon dolgozunk, hogy minél jobban megszólaljanak a dalok élőben. Legközelebb Június 29-én 17:00-kor találkozhattok velünk a Fishing On Ofrű Amondó színpadán úgyhogy ott tali aki jön.

• Addig is pörgessétek az albumot, és sétáláshoz hallgassátok a Poszt-Nu Metal Trap Szindrómát!

Az elmúlt két év mindannyiunk számára sok nehézséggel, lemondással és megpróbáltatással járt. Ugyan a járványhelyzet végre normalizálódni kezdett, egyre kevesebbet hallunk fertőzésszámokról, feloldották a korlátozásokat, de még így is nehéz visszatérni a „megszokott kerékvágásba”. A Csóka Ági féle Lady / Bird, ami az elmúlt három évben szólóprojektként futott, most Hepp Ildikó, Muck Éva és Ruprech Barna közreműködésével dolgozza fel a témát, új ’Minden’ című dalában.

„Az elmúlt két év, mint nagyjából mindenkinek a bolygón, sok hullámvölgyet, de egyben sok élet-leckét is hozott magával, ezek közül a legfontosabb talán az, hogy egy lángokban álló világban mekkora szerepe van a közösségnek és a kapcsolódásnak, mert ezek a legstabilabb kapaszkodók akkor is, ha minden kilátástalannak és szomorúnak tűnik.”

A szám melankolikus dallamaival, fülbemászó akkordemeneteivel és Ági bárhol könnyen felismerhető, egyedi hangjával, egy kicsit belenyugvós, de pozitív lecsengést, egyfajta lezárást ad az elmúlt két évnek.

„Ez az album egyrészt öncélú terápia, mert a közös alkotás egy boldog buborékot adott az elmúlt hónapokban, amikor a külvilág nem adott túl sok okot örömre, másrészt pedig egy harmincnéhány éves ember valószínűleg még mindig naiv és idealista konklúziói az életről.”

A dalhoz werk-videó formájában egy klip is készült, ami főként Ruprech Barna munkáját dícséri. A mixet pedig Garay Anna Elza készítette.

És a legjobb az egészben? A ’Minden’ nem csak egy önálló megjelenés, de egyben az azonos névre keresztelt közelgő Lady / Bird album első előfutára is.

„A MINDEN névre keresztelt anyag minden száma ugyanazt az egyszerű és közhelyes üzenetet próbálja megfogalmazni: ezen a bolygón, ebben a korban nehéz és bonyolult létezni és manőverezni az emberi kapcsolatok és az élet minden területén, és néha/gyakran elkerülhetetlen a kétségbeesés, az elkeseredés és a heti rendszerességű egzisztenciális válság, de az ezeket ignoráló üres hurráoptimizmus helyett jobb inkább elfogadni, hogy az élet néha rossz, de meg kell találni az örömöt a legapróbb dolgokban és azt is el kell hinni, hogy majd minden jobb lesz, mert ennél jobb opció nem nagyon van (vagy legalábbis én még nem találkoztam ilyennel).”

Az album a terveik szerint szeptember 16-án fog megjelenni, és a ’Minden’ alapján egy nagyon izgalmas anyag lesz. Mi már nagyon várjuk!

„Tényleg nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ezek az emberek időt és energiát áldoztak arra, hogy ez az anyag megszülethessen és ezzel motivációt és egy közös célt adtak egy olyan időszakban, amikor eléggé céltalannak tűnt minden, nem is beszélve arról, hogy a végeredmény így mennyivel jobb és teljesebb lesz. (Remélem ezt majd kicsit kevésbé szubjektíven mások is így látják!)”

Két év hallgatás után, március végén megjelent imanexperiment új dala ‘start it again’ címmel, melyhez klip is készült. A szám a közelgő album előfutára, a dalban nagyon aktuális és komoly problémákat járhatunk körbe, de mindezt inkább egy reményteli hangnemben mintsem búslakodva. Erre hangulatra erősítenek rá a spacepopos, dreamy-elektrós elemek. A dalhoz készült vizuál, mint ahogyan azt imanexperimenttől megszokhattuk nagyon erősre sikerült tele toposzokkal, szimbólumokkal. A klipet Kunert Mandula Lujza rendezővel készítették, a klipről, dalról és az elmúlt két évről Nitát kérdeztem.

tovább