Ezek a zenék kerültek fel a Telekom Electronic Beats nyári válogatáslemezeire
június 19, 2020

Egy hónapja mi is beszámoltunk a Telekom Electronic Beats felhívásáról, melyben olyan szerzemények beküldésére bíztattak, melyek a karanténidőszak alatt születtek. Ez a feltörekvő produkciók és az épp fellépés és egyéb bevételek nélkül maradt zenészek, producerek számára is izgalmas lehetőségnek ígérkezett.

A legjobbnak ítélt alkotások végül hivatalosan kiadott válogatásokon kapnak helyet, amiket a Telekom Electronic Beats a Selected Sounds kiadóval közösen jelentet meg, professzionális masteringet követően biztosítva a tökéletes megszólalást. Illetve egyéb nyeremények is akadnak, többek között a KERET-Kolorádó különdíj, aminek a nyertese az idei fesztivál KERET színpadán léphet majd színpadra.

„Valamivel több mint hatszázan küldtek nekünk zenéket. Amik alapján annyit biztosra mondhatunk: potenciál bőségesen van az ország hálószoba-stúdióiban, Nagykanizsától Csíkszeredán át a Rottenbiller utcáig. Ennél bizakodóbbak még sosem voltunk a hazai zenéket illetően, pedig azért figyeltünk már eddig is”

– írják eredményhirdető cikkükben, melyből kiderült, hogy kik kerültek fel a popzenés, az éjszakai táncparketteket célzó és a kísérletibb zenéket gyűjtő válogatásokra. És akkor íme a nyertesek, pár ismerős névvel:

POPPING

Lev Toystore X The Hybrid Drummer X OIEE X Madrian ft. Zahár Fanni – Lower
Ben Leavez – Sunflower
Flanger Kids – In Your Room
FőzeLAKE – Melankólia Club
Cabrio Cat – On the Road Again
Gensi – Primavera 707
BÖBE – FÏNE
AGAVOID – Fragment
Franciskadalma – Howlin’
Meteo – Kettesben a Ketrecben

CLUBBING

Mr.Mstrs – Hard Times
Bekø – Neogeodéta
Onisoris – Stalagmites
ICR – Walk Again
Mankind – Soundtrack for Gunpei Yokoi
Normal Tamas – Memo
Mesterháza – Dob Tejszínhabbal
CVRDWELL – Walfisch
Paperdog – Imago
CT Kidobó – You Don’t Know (’94 Teenage Mix)

Bónusz track: Laserchrist – Enoch’s Atari

XPERIMENTING

MENNYDÖRGŐ – Sudársági Közgyűlés
Fausto Mercier – Fresha
Inka – Éphémère
S Olbricht – Meet With Suzy Mango
Love Exposure – The Zone
Luvtoshima – BREATH
Tritone – Agony
Swanasa – night and day
P̸r̶e̴p̸e̶t̵u̶u̸m̵ – lost
ŽAGAR EXPERIENCE – Amethyst

A videóklip nyertese: FőzeLAKE – Melankólia Club

A MagentaKraft különdíj nyertese: Az a fiatal tehetség, akinek még nem volt korábban megjelenése, egy mastering kurzust kap az Analogue Zone-ban, valamint egy Elektron Digitakt dobgépet: Franciskadalma

TEB x IMPRO SCHOOL tehetséggondozó program – Tíz reményteli producer, akik végig versenyben voltak, de végül egy negyed hajszál híján nem kerültek fel a válogatásra, az EB azonban feltétlenül szeretné támogatni a munkájukat egy személyre szabott imPro School kurzussal:

hebornsadEYANA, Markosch, Viktor Kovács, illrock, Dzsó, Дeva, REVITHIS, Märten, Komvakt, Greg Orca

KERET-Kolorádó különdíj – Egy izgalmas fiatal előadó lehetőséget kap az idei Kolorádó Fesztivál KERET színpadán szerepelni, aki pedig a: Flanger Kids

Címkép: AGAVOID