A francia könnyűzene szereti a saját útját járni. Ezért lehet, hogy valaki a francia zenéért rajong, az az ember tényleg valami konkrét, ténylegesen elhatárolható zenei stílust szeret. A francia mentalitás és a meghatározó zenei előzmények (könnyűzenéről lévén szó, itt a sanzonra gondolok elsősorban) tényleg képesek valami jellegzeteset létre hozni. Stéphanie Sokolinski ebbe a jellegzetes hangzásvilágba csöppent bele, egy igen kalandos tinédzserkor után. Megjárt sok iskolát, tizenhat évesen elhagyta otthonát, végül minden tanulmányt félbehagyott, hogy színésznő lehessen. Filmográfiája egyelőre bővebb is, mint saját szerzeményeinek listája, ám ez már csak idő kérdése. 2007-óta foglalkozik dalszerzéssel és énekléssel. Első sikereit Dániában és Ausztráliában szerezte. Már ebben az évben M.I.A. turnéján szerepelt (ami érdekes a stílusbeli különbségek tekintetében), és ezután még sok előadónak segített a közönség hergelésében, többek között Kate Nashnek is.

Fellépései illeszkednek a zenéjében képviselt világhoz: setlist nélkül játszik, mindig más zenészekkel. Hangzása a szintén francia CocoRosieéhoz hasonlítható. Kellemes, de mégis kicsit depresszív, énekcentrikus dalok, néha igen szókimondó dalszöveggel. 2012-es első albuma, az I thought I was an Alien, egy egységes, szépen megkomponált album, melynek szomorkás világába egyedül az ukulele képes egy kis megnyugvást csempészni.

A legközelebb Ausztriában, Klagenfurtban fellépő énekesnő különleges hangulatú koncertjét érdemes megnézni, mert szeszélyes kicsapongásaira tekintve, sosem lehet tudni, hogy mikor hagyja ott a koncertezést, hogy egy újabb művészeti ágban próbálja ki magát.