Februárban a Ricsárdgír a Facebook követőivel szavaztatta meg, hogy milyen apropón szervezzenek egy hatalmas bulit március elejére. A voksolást a póló és VHS vásár nyerte, a lehetőségek közül az EP bemutató kapta a legkevesebb szavazatot.
Pedig a Belém bújt az Ördögnóra EP közben elkészült, és a zenekar ma be is mutatja azt a Corvin Clubban – de persze azért pólót és VHS-t is lehet majd kapni. Hallgassátok meg a kislemezt, melynek egyébként első száma személyes kedvencem még két éve Művölgyről, akkor még a The Ricsárdgirls előadásában, amúgy meg a ‘Jó ez a Pest’ szövegét szeretném magamra tetováltatni.
Az énekes, Mártondani így kommentálta a fejleményeket: „Nagy erővel készülünk a második lemezre aminek a felét Berlinben a másik felét pedig New Yorkban vesszük fel, Ronan Keating stúdiójában. Érdekesség, hogy a második lemez pénzbe kerül, nem úgy mint a Nincsen Sárkány című első lemezünk. A második lemez kísérletező jellegű lesz, ezért a jazztől a filmzenéig mindent rápakolunk. Ezért is válogattuk így össze ezt a 7 dalt az EP-re, hogy legyen benn blues és népzene is. A most hallható 4 szám közül csak egy van ami más mint amit általában szoktunk játszani, kicsit a Sterbinszkyre hajaz. Erre nagyon büszkék vagyunk.”
A szintén ma debütáló VHS kazihoz készült trailert pedig alább találjátok.
- A Ricsárdgír tehát ma este a Gazsi Rap Show-val közösen vereti a megújult Corvin Clubban.