„És most sétálhatunk mint az állatok”
augusztus 1, 2014

Tegnap voltunk fórumszínházazni, ingáztunk sokat Taliándörögd és Kapolcs között, ettünk, ittunk finomakat – a négy liter bor meglepő módon még mindig nem fogyott el – és láttunk egy csomó jó koncertet, hiszen az estét az Eleven Kertben tölöttük.

Első programnak a Nem Privát Színház Magányszféra című előadását választottuk. Az amatőr társulat darabjaik során szociális problémákat boncolgatnak, megkísérlik az egyenlőbb emberi kapcsolatok fontosságára irányítani a figyelmet a közönség bevonásával. A társulat tagjai között nagyon különböző emberek fordulnak meg, írók, zenészek, tanárok. Lévén, hogy egy amatőr társulatról beszélünk, bár az előadást elnézve ez könnyen megkérdőjelezhető.

muvolgy_1

Ezt követően még egy gyors kitérőt tettünk Kapolcsra #TeamKapolcs a kocsiban, amely felvett minket kiderült, ismét egy darabnak lehetünk tanúi, mivel a Kapolcs – Taliándörögd távon négy kocsiban egyfajta „kocsiszínházat” alakítottak ki. Kapolcson ismét a fesztivál egy másik Kék Abroszában ebédeltünk, mely egyébként egy körülbelül tíz étteremből álló láncolat. Egy-egy darabja kissé creepynek tűnhet, ám ezen könnyen túllendül az ember a kedves helyi Don Marika nénik tájszólásának és a széles kínálatnak köszönhetően.

Belenéztünk az Elefántba, aztán nekiláttunk Taliándörögdre stoppolni – a fesztiválon kialakult rendszerességnek hála – ismét egy BMW-vel sikerült átsiklanunk a két falu közti kátyúkkal megtoldott úton. Fontosabb tudnivalók a Völgyben való stoppolás kapcsán: hihetetlen a differencia aközött, hogy honnan hová igyekszik a szerencsétlen fesztiválozó. Kapolcsról Dörögdre átlagosan a harmadik autó stabilan megáll az ember előtt, ám ez visszafelé már nem mondható el. Az este további részét az Eleven Kertben töltöttük a Verőköltőkkel és a Ricsárdgírrel elfoglalva. A Verőköltők repertoárja alkalmával tanúi lehettünk az Eleven Kertben már-már kötelező jelleggel beiktatott félperces áramszünetnek, de a zenekar lehető legjobb tudása szerint vágta ki magát a helyzetből. Az áram visszatérésével és a koncert végével a Ricsárdgír zárta a műsort a kert kerítésén belül. Az este legmeglepőbb előadója címet viszont mindenképp a TheRicsardGirlsnek adná a szerkesztőség a „Nem csak arra vagyok jó, hogy felszedjem a zoknidat” és hasonló jellegű egyszerre feminista és antifeminista dalszövegeik miatt.

#TeamKapolcs #Völgyfutár