Már nem is emlékszem pontosan, hogyan és mikor találkoztam először Baqais Ádámmal, de az bizonyos, hogy a beszélgetés folyamán viszonylag hamar kiderült, hogy ő bizony végzett zeneszerző, de csinál könnyűzenét, ráadásul valami alter-szerűt. Ez annyira meglepő volt, hogy muszáj volt mihamarabb lecsekkolnom. Mutatjuk milyen lett az új PontMost EP.

Van a zeneszerzőkkel kapcsolatban egy általános félreértés, hogy akit ezzel a névvel illetünk, az biztos klasszikus zenét ír, vagy legalább valami nagyon hasonlót. Olyat, hogy ilyen háttérrel valaki könnyű zenébe fogjon, még nem igazán hallottam, de ugyanakkor teljesen nyílvánvaló, hogy a srácok ezeken a zenéken nőttek fel, hát miért is ne alkotnának valami hasonlót?

A 2013 óta létező formáció eredetileg Baqais Ádám és Kádár Áron agyszüleménye, és az évek alatt sok felállást megértek, mire eljutottak a mai 5 fős formációig. Stílusokban szerteágazó, amint az EP-n hallhatjuk, ars poetica-juk pedig, saját bevallásuk szerint:

„pszichedelikus magyar alternatív zenei kísérlet.”

Azt hiszem, a legújabb 4 számukat végighallgatva, ezzel teljesen egyetérthetünk.

Epilog

Az első szám az EP-ről egyből az ‘Epilógus’ címet viseli, ami minimum talányos, hiszen ez a szó lezárást, végkövetkeztetést szokott takarni egy mű végén. Lehet, hogy ha visszafelé játszuk le a kislemezt, akkor megkapjuk a gyíkemberek üzeneteit és kiderül, hogy járt-e ember a holdon? Ígéretes, ahogy a gitár bekezd, nagyon jó szandja van. A sorokat az ének furcsán töri, emiatt nehezen követhető, hogy ki is ez a bizonyos író, akiről szó van.

Aztán amikor szofisztikáltan kifejezi a költő az író iránti ellenérzéseit („kicsit faszfej”), egy gyors, kemény, szinte metálos riffet kapunk hirtelen arcba, csak azért, hogy utána egy hirtelen hangulatváltással feloldja azt, de annyira frappánsan, hogy én konkrétan felnevettem, még többszöri hallgatás után is.

Külön érdekesség, hogy a refrénnek nevezhető rész hangszeres, és nem énekes. Vagy az egész szám csak verzékből és epic szólókból áll? Na ezt mindenki döntse el magának.

Kivagyok

Ha így, egybe látjuk ezt a szót leírva, nem az egzisztencializmusra irányuló filozófiai kérdés jut eszünkbe, hanem vagy letargia és fáradtság, vagy – és manapság, asszem, ez jellemző leginkább – valamilyen szer(ek) hatása alatti mámoros állapotban létet fejez ki.

Furcsa módon, azt hiszem, ez a szám kicsit mindkettőről szól; leginkább a létünkbe vetett kétségekre (nem) kapott válaszok, és azok letargikus hatása adja a „kivagyok” érzést.

A refrén éneke kicsit gyenge, amit egy teljesen váratlan rap betét ellensúlyoz. A szám végén az ének ugyanúgy lassan lehajlik, mint az első dal végén.

Metafomorf

Címadó dal. Tehát itt kell megfogalmazni a kvintesszenciáját az egész EP-nek, ugye? Nem ismerem a zenekar teljes munkásságát, ezért nehéz lenne megmondani, hogy mennyire sorsfordító-átváltoztató most nekik ez a lemez…

A szám egy távoli magnetofon/ócska bakelit effekttel indul, amit nem érzek nagyon indokoltnak, de talán ez az analógból digitálba átválátozást szimbolizálja? Zenetörténetileg végülis fontos metamorfózis, paradigma váltás.

Nagyon nehéz együtt pörögni a szöveggel, gyors, sokszor furcsán tördelt, abszolút Bérczesi flessem van tőle. A féreg metafórát egyre jobban kedvelem, ahogy hallgatom a számot repeat-en, tényleg néha mindannyian horogra akadunk.

A szám vége – „csak egy nekifutás az életedbe kerül” – engem öngyilkosságra asszociáltat, ehhez a helyes kis billentyű aláfestés és a szinte vidám énekhang nagyon bizarrul párosul.

Teddoda

Teddodamagaaaaaaaad! Nem ezt üvölti minden szar house DJ a drop után?! Itt azért szerencsére egy mélyebb értelmet kap a kifejezés, akár úgy is tekinthetünk rá, hogy életfilozófiai tanácsot ad, hogyan legyünk sikeresek és elégedettek magunkkal.

Zeneileg ebben a számban különösen tetszik az, hogy egy blues-rockos gitár alapra rájön egy olyan basszus, amitől egyből reggae flessem lesz, majd amíg ezen gondolkodom, egyből be is jön egy olyan rekedtes ének, ami mindenképp ennek a stílusnak a sajátja, és megerősít, hogy érzésem helyes volt. Köszi.

Szövegileg a kulcsmondat: „te nem értesz semmit sem”. Megfogalmazza az x-y-z (mittomén milyen) generáció évődését a fake newsok-összeesüvés elmélet gyártók-politikai nihilizmus-reményvesztettség tengelyen, és belesüllyed a társadalmi elidegenedésbe.

Összességében egy nagyon átgondolt, mély gondolatokat és alter közhelyeket egyaránt tartalmazó EP-t hallhatunk, ami mindenképpen többször hallgatós, odafigyelős, nem egy „könnyű nyári olvasmány”.

Inkább való őszi, begubózós napokra, amikor van időnk és kedvünk komolyan odafigyelni egy muzsikára és aztán el is gondolkodni a hallottakon – mindenképpen érdemes. Annyiféle értelmezése lehetséges… Én csak igyekeztem felvázolni egy-kettőt a sajátjaim közül.

• Az EP-t először élőben szeptember 23-án, hétfőn, a Monday Session keretében láthatjátok, a Pontoonon.

A borítót Sinkó Bettina, a fotót Fedó Ilka, a masteringet Kiss R. Barnabás készítette. Waldorfesztes fotó forrása a zenekar Facebook oldala.