Tudtátok, hogy az év 88. napja a zongora billentyűinek száma nyomán pár éve Piano Day-jé lényegült? És azt, hogy mindez Nils Frahm, hipnotikus zeneszerző-zongorista nevéhez fűződik? Londontól, Fokvároson át Tokióig a hangszer szerelmeseinek tucatjai a legkülönbözőbb módokon ünnepelik, idén pedig hozzánk is elért. Mindez Vághy Tamásnak, az Anna & the Barbies billentyűsének köszönhető, akinek egyszemélyes munkálkodásához csatlakozott Palkovits Edina, a Hiperkarma, és még megannyi zenei projekt vizuálosa. Így született vaghy feat. e audiovizuális utazása, a #pianoset tematikus sorozat, ahol Tomi improvizatív, zongorát elektronikával vegyítő játékára Edina vetít. Harmadik estjüket március 29-én, az első magyar Piano Day keretein belül élhetitek át, ahol két másik zenekar zongoristájával osztogatják majd a libabőrt. A részletekről jól kifaggattuk az ötletgazdát;

Hogyan született meg a magyar Piano Day ötlete?

Alapból az Anna the the Barbies-nak vagyok a billentyűse, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy tavaly elindítottam a saját, Vaghy néven futó projektemet. Istenigazából nem tudtam, hogy mit akarok csinálni, vagy, hogy mit fogok csinálni, csak azt, hogy hogyan akarom. Azt találtam ki, hogy útjára indítok egy #pianoset nevű estet, vagy bulit, ahol lényegében ketten vagyunk zenekartagok; egy vizuálos, és én. Tulajdonképpen egyedül játszom, improvizálok, ő pedig improvizálva vetít. Ez volt az alapkoncepció. Decemberben kipróbáltuk és jól sikerült, majd csináltunk még egyet idén, év elején. Aztán én már tavaly felfigyeltem arra, hogy Nils Frahm, német zongorista csinált egy napot, ami arról szól, hogy minden év 88. napján megünnepeljük a zongorát…

Nem is tudtam, hogy ez az ő nevéhez fűződik…

Bizony, ezt ő találta ki. Nekem tavaly nagyon megtetszett, zseniális.

A zongorán 88 billentyű van és így jön a 88. nap ötlete. És nem csak magát a zongorát ünnepeljük, hanem a zongorahangolókat, zeneszerzőket, zongoraszállítókat, mindent, ami lényegében körülveszi.

Először csak kezdeményezés szinten működött, aztán tavaly már kicsit nagyobb lett, idén pedig elég nagyra sikeredett, és akkor éreztem, hogy ezt kéne valahogy elhozni hozzánk is.

Szóval Magyarországon még nem merült fel eddig…

Nem volt, hiszen két-három éve találta ki, én meg csak továbbgondoltam a dolgot abból kiindulva, hogy én is billentyűs vagyok. Ezután megkerestem pár embert, zongoristákat zenekarokból. Jön a Peet Projectből Magán Olivér és a Magna Cum Laudéból Lesták Marci. Felvettem a kapcsolatot a Nils Frahm-féle csapattal. Írtam nekik egy sima, egyszerű Facebook üzenetet és egy órán belül jött a válasz, hogy ez tök jó, és nagyon támogatják. Megadták lényegében a licencet. Bár egyébként ennek nincs gazdasági vonzata, nem kell majd fizetni sem. Fontos, hogy magát az eseményt úgy szerveztük meg, hogy ingyenes legyen, nincs belépő és ingyen leszünk ott.

Kisebb program lesz, vagy egy egész napos akció?

Amit én a saját telefonomról, számítógépemről leemailezve, az agyamból kipattintva el tudtam érni, az egy egyszeri est a Gödör Klubban, 29-én. Hárman fogunk játszani; Olivér egy jazzes vonalat fog hozni az elején, aztán Marci, aki ugye a Magnában játszik, teljesen ellentétesen balkáni vonallal készül, én meg egy elektronikus vonulattal.

Te is többféle stílust megízleltél már; az Anna and the Barbies előtt a Pa-dö-dőben, a Sugarloafban… Hogyan jött ez az éles váltás a #pianoset irányába?

Én ezt nem így élem meg. Nem szoktam foglalkozni azzal, hogy milyen stílusú a zene, mainstream vagy underground.

Nem szoktam bekategorizálni, amit csinálok. Azt szeretem, mikor csinálunk valamit, leülünk és ösztönből jön. Nagyon szeretek improvizálni, a lételemem. Ami ott születik, ami akkor történik, az teljesen én vagyok.

Szóval nem nagyon szoktam ezzel a kategorizálással foglalkozni. Mindig a szakmaiságát nézem a dolognak. Ugyanúgy játszom akár a Pa-dö-dőnek is.  Amikor 20 éves voltam, odakerültem, mint session zenész. De azt elmondhatom, hogy nagyon sok olyan zenész van Magyarországon, akik ott megfordultak. Akkor az egy nagyon-nagyon jó iskola volt. Függetlenül attól, hogy milyen zenéket játszanak, az egésznek a miliője sokat adott. Megtanultam a dolgokat, a-tól z-ig. A színpadi munkát is, meg, hogy mi van mögötte. Szervezést, technikát, mindent.

A formáció másik alkotóeleme, Palkovits Edina, a Hiperkarma vizuálosa. Őt hogyan ismerted meg?

Edinát lényegében az Anna and the Barbies-ból ismerem. Ott is ő a vizuálos. Mikor tavaly kitaláltam ezt a #pianoset-es dolgot, félve mutattam meg neki, ő pedig mondta, hogy hú, ez nagyon jó, ő nagyon benne van, majd sokáig nem történt semmi. Nem volt időnk, aztán mikor lement a nyár, küldtem neki zenéket, és onnantól kezdve kezdtünk el gondolkodni, így született meg december legvégén az első ilyen koncert.

Koncerten hogyan szoktátok imprózva kivitelezni a vizuál részét is?

Hát a vizuál részéről nem tudok nyilatkozni, mert alapkoncepció nálunk, hogy viszonylagosan nem szólunk bele egymás dolgaiba. Mindenki free-ben nyomja, azt csinál, amit szeretne, ami jól esik.

És minden ott születik meg, az adott pillanatban…

Általában igen. Van ennek egyfajta kísérleti jellege. Bizonyos zenei elemeket próbálok csiszolni, tehát sokszor visszatérnek dolgok, de természetesen nem úgy, hogy az elejétől a végéig egy megírt kompozíció alakuljon, hanem, hogy van benne valami téma, amit lehet már egyszer játszottam, de önmagában az egészben mindig történik valami, amit ott találunk ki, ami akkor, ott születik.

A kép és a zene a koncerten úgy reagál egymásra, hogy egyszer egyik a másikra, aztán a másik az egyikre, vagy pedig inkább a zene a domináns?

A zene a domináns. Ha változik valami, lassul, gyorsul, akkor Edina reagál rá. De ez egy nagyon jó ötlet egyébként; megfordítani a dolgot.

És eddig mindig volt valamilyen tematikája az estéknek, ugye?

Általában volt, igen, de most nincs, mert a Piano Day elvitte a dolgot, mondhatni ez a tematikája, szól valamiről. Alapvetően mindig próbáljuk valami köré építeni, valamiféle gondolatiságot adni az egésznek, hogy ne csak improvizálgassunk össze vissza.

A zongora a hangsúlyosabb, vagy az elektronikus része?

Ez attól függ, hogy milyen az én állapotom, meg, hogy ott mi történik. Attól függően nyúlok, mondjuk a zongorához, vagy inkább az elektronikához.

Mikből inspirálódsz?

Csináltunk videókat az esemény apropóján, egyperces vírusvideókat. Elküldtem a Nils Frahm csapatnak, a Piano Day-es teamnek, és húsz perc múlva már fent volt az ő oldalukon. Ők neoklasszikusnak nevezték a zenét. Ebből nagyon tudok inspirálódni. Kicsit komor, de mégis izgalmas.

Olvastam egy jó leírást; modern klasszikus zene, minimalista felfogásban.

Igen-igen. Alapkoncepció volt, hogy minimalista legyen, nincs csilivili cirkusz. Csak néha elszállnak a dolgok. Alakulhat úgy a zene, hogy már kicsit túlmutat a minimalista módozaton, de azért nagyon törekszem rá. Mivel egyedül zenélek, kicsit korlátozottak a lehetőségek. De általában próbálom olyan komplexszé tenni a dolgot, hogy azért mindenkinek élvezhető legyen.

Azt nem tervezitek, hogy több embert bevontok, vagy akár azt, hogy valaki énekelni fog?

Nem. Azt tudni kell, hogy a projektnek, ami az én nevemen fut, úgymond három szála van. Az egyik a #pianoset, ami egyfajta kitérő. Van egy olyan szála, ami most fog debütálni egy kiállításon: három vonós, meg én. Teljesen más dalok, megírt dalok. Modern-klasszikus zene, pici elektronika, de inkább a zongora és a hegedű az, ami dominál. És akkor van még az, amit szólóban játszom. Vegyített valami, mert általában improvizálok, és mellette beleszövöm azokat a dalokat, amik meg vannak írva, tehát nagyon keszekusza az egész, de alapjában véve maga a projekt háromfelé van elosztva.

Mikorra nyúlik vissza körülbelül, hogy te így külön működsz a többi dolog mellett?

Alapból klasszikus zenét tanultam világéletemben. Hiába csináltam mondjuk a Pa-dö-dőt, ha már szóba hoztad, mellette mindig több szálon futott az életem. Akkor éppen nagyon a technóba voltam beletemetkezve. Tehát mindig volt egy mainstream oldala, és mellette mindig volt egy underground. Inkább a kísérleti jellegű dolgokat szeretem. Mikor összejön egy jó háromnegyed órás kuttyogás.

És azt nem tervezitek, hogy felveszitek? Vagy ennek nem az a varázsa.

Azt érzem, hogy ez így egy komplett koncertélmény, de lemeznek még kevés. Még forrnia kell. Ráadásul videóval együtt lenne érdekes. Például csinálni egy videófelvételt jópofa kameraállásokkal, az úgy érdekes lehet, de általában nagyon nehéz a vizuált videón visszaadni.

Arra gondoltál, hogy vidékre, vagy külföldre elvidd?

Ez egy folyamatban lévő dolog, csak kell egy érési folyamat. Nem találtam meg még azt a társam, aki a bookingot, vagy a szervezést csinálná. Azt érzem, hogy abban a szférában ahol én vagyok, nem nagyon értik, hogy mit akarok csinálni, nem kapnak rá a szervezők. Teljesen el kell vonatkoztatniuk attól, amit csinálok, pl. az Anna and the Barbies-ban, teljesen más dolog. Egyelőre még ott tartunk, hogy örülünk, hogy van ez a Piano Day, aztán majd a jövőben mindenképp haladunk tovább. Azt tudni kell, hogy mikor én az Edinának először elküldtem, amit alkottam, nagyon félve raktam bele elektronikus dolgokat. Először azt találtuk ki, hogy szobakoncertet csinálunk. Leülünk a földre, párnák, gyertyák, hozok zongorát és milyen jó hangulat lesz. Edina meghallgatta a demómat és rögtön mondta, hogy „te hülye vagy? Gödör Klub, nagyszínpad, és toljuk ezerrel!” Neki is jobb egyébként, ha nagyban tud vetíteni. Például volt már olyan, hogy a vetítővászon előtt nagy fehér kockákat épített, azokat elhelyezgette egymásra, lényegében 3D-s jellege lett az egésznek.

Milyen témákban szokott vetíteni, miket vesz alapul?

Gyere le 29-én, és nézd meg! Általában tematizáljuk a dolgokat, tehát valamilyen téma köré épít.

Inkább a történetiségre alapszik általában, vagy…?

Nem, inkább flesh-ekre. Lényeg, hogy a flow működjön benne. És azért jó ez a projekt, mert itt nem kell próbálni. Felesleges, mert pont az a lényege, hogy ott és akkor mi fog bekövetkezni. Inkább legyenek benne akár pici hibák, úgy lesz életszaga. Az is egy nagy kérdés egyébként, hogy maga a színpadkép hogy legyen. Nagyon fontos volt, hogy Edina ne kint üljön, hanem fent legyen a színpadon. Ez sok nézőnek azért szokatlan lesz, hogy a vizuálos zenekartagnak számít.

Azért létezik jó pár performansz, például a Tünet Együttes Az éjszaka csodái c. előadása, ahol egy ember az első sorból, laptopról alakítja a táncosok hátterét és még sok minden mást.

Igen-igen. YouTube-on szoktam nézni fesztiválokról felvett kísérleti jellegű zenés videókat, ott aztán vannak olyanok, hogy például néni ül a színpadon egy laptoppal, mint ott az a csávó az ablaknál, mintha nézné az emailjeit, Facebookozna, közben megy egy zeneszerű valami. Ebben van egy fajta érdekesség. Tehát én is próbálok meríteni mindenféléből. Kicsit a zajzenéből, kicsit az elektronikus zenéből, kicsit a klasszikus zenéből. Próbálom elég eklektikusan ömlesztve összerakni, hogy azért átcsusszanjon a fogyaszthatóság szűrőjén.

• Március 29-én gyere el a Gödör Klubba és csatlakozz te is a Piano Day 2017-hez, hogy megünnepeljük ezt a sokoldalú hangszert!

Fotók: Puskás Dalma Tamara