Komróczki Dia és Cz.K. Sebő pánikrohamot lefestő videóklipje ölelés a lelkünknek

Zene

október 19, 2020

Steszkó Zsanett

1342

A címéhez hűen szavak helyett zenével és képekkel beszél hozzánk a Cz.K. Sebő ‘Out Of Words’ című dalához készült videóklip, amit a Platon Karataev frontembere Komróczki Dia fotós-videósunkkal közösen készített. A dal már korábban megjelent Sebő azonos címre hallgató kislemezén, aztán úgy alakult, hogy ez lett a soundtrackje Dia Werk Film Akadémiás vizsgafilmjének is, így született meg a klip.

Az erősen szimbolikus, olykor húsbavágóan melankolikus képsorok, a bátran lemeztelenített érzések, és a nehéznek tűnő témaválasztás dacára egy meditatív, megnyugtató végeredményt láthatunk/hallhatunk, erről kérdeztem a két alkotót is.

A videóban mintha a zene átölelné a képeket, hangulatokat. Maga a dal a kisfilmhez készült vagy önálló előélete van?

Sebő: Teljesen önálló előélete van. Tavaly nyár végén írtam egy instrumentális kislemezt, amin ez a dal is szerepel. Végigfesztiváloztam és pörögtem azt a nyarat, és a végére elfáradtam. Belefáradtam a nagy társaságokba, a nyüzsgésbe, még a beszédbe is. Ekkor jött egy kimerültségből fakadó kis betegségem, amikor végre egyedül feküdtem otthon, és megírtam ezeket a számokat. Jól esett akkor nagyon.

Szóval a magány talán az egyetlen közvetlen kapocs a dal és a film között, mégis rezonál az egész.

Dia: Az ‘Out Of Words’ hamarabb jelent meg egy EP-n, mint ahogy én nekifogtam volna a kisfilmemnek. Amikor Sebő írta ezeket a számokat, egyszer nálam volt és mesélt róluk, hogy milyen érzései vannak az emberekkel és a világgal kapcsolatban, és hogy miért nincs ezeknek a daloknak szövege. Iszonyat hasonlóan éreztem magam én is, de utána sokáig eszembe sem jutott ez a szerzemény a sztorival. (Btw, azon az estén csináltam pár képet Sebőről, az egyik lett az említett kislemez borítója is A fal előtt, ahol forgattam ezt a videót.)

A vizsgafeladat szerint olyan alternatív valóságokat kellett kisfilmekbe önteni, amelyeket ezekben a különleges időkben élünk. Te pont abban szoktál szuper lenni, hogy mások hangulatait, gondolatait formálod empatikusan „képekké”, például a klipforgatások alkalmával. Most egy nagyon személyes, és fontos témára, a pánikbetegségre esett a választásod. Mesélnél kicsit erről és a kisfilm készültéről?

Dia: A Werk Akadámia filmes szakára jártam. Mint minden ilyen intézménynek, ennek is az a vége, hogy egy film születik. Na, hát én nem tudok rendezni, és mindig kihúztam magam ezalól – operatőri státuszban komfortosabban érzem magam. Viszont a karantén miatt kezdenem kellett valamit a feladattal. Sokat gondolkoztam, mi is legyen az én vizsgafilmem. Szegény tanáraim rosszabbnál borzalmasabb ötleteket hallgattak meg, mire arra jutottunk, hogy ez nekem aktuális és talán a legőszintébb is.

Azt jól tudom, hogy egy lelki problémát érdemes feldolgozni művészeti alkotásban, mert már maga a folyamat is gyógyítóan hat. Persze közben marcangol, de utána nirvana. Fontos foglalkozni vele és nem szőnyeg alá seperni. A pánikbetegségem már pár éve “se veled, se nélküled” kapcsolatban áll velem, és elfogadtam, hogy oké, ez van, de megtanulhatom kezelni. Szóval megkérdeztem magam, hogy hogy is vagyok? Most tök jól, most elég rosszul… Előszedtem a hétköznapi kis pillanataimat, így lett egy képsor. Gondolkoztam narráción is, ám ezen a ponton eszembe jutott Sebő sztorija a számról és aláraktam a zenét. Tökéletesen passzolt hozzá.

Sebő örült, mert még jobban életre kelt a dala, és én is, mert kiegészíti a képeimet egy egész érzéssé.

Az, hogy pont a karantén alatt vettem fel, semmit nem jelent, csak, hogy akkor készült. Viszont így legalább volt időm foglalkozni magammal.

Dolgoztatok már együtt, de ha jól sejtem, ilyen felállásban még nem. Mik voltak az eddigi kedvenc közös munkáitok és miben volt más ez a mostani?

Akkor ismertük meg egymást, amikor a 2016-os Kikeltető idején megjelent a Platon Karataev az ‘Elevetor’ című dallal, azóta barátok is lettünk és sokat dolgozunk együtt. Úgy gondolom, elég gördülékenyen mennek a közös alkotások. A szívem csücske még mindig a ‘Chamomile’ című Cz.K. Sebő-dalhoz forgatott klip. Első hallásra szerelem volt, és amikor szólt Sebő, hogy szeretne klipet, csillogó szemekkel mondtam, hogy igen, csináljuk! Ott Füzes Dani volt a rendező, akivel úgyszintén imádok dolgozni. Csodás dal, szuper csapat, jó koncept. Emléknek is szép. Az az a klip, amit akárhányszor látok, szeretem minden ízében.

Viszont az ‘Out of Words’ azért volt különleges, mert ott Sebő elé raktam egy kész anyagot, hogy ezt csináltam, mint terápiás etűd: “köszi, hogy adtad a dalod, nézd meg, milyen lett.” Nem is akartam publikálni. Sebő kérdezett rá, hogy megjelenhetne-e ez egy klip formájában, mert neki tetszik. Akkor gondoltam erre először, hogy az én kis lelki vívódásomat más is látni fogja. Megkérdeztem Sebőt, hogy kivágjak-e belőle valamit? A sírást, vagy valami? És azt mondta, hogy ne, ez így jó.

Azt hiszem, nagyon egymásra találtak a lelkiállapotainkról szóló kép- és hanganyagaink.

Sebő: A ‘Chamomile’ klipje nekem is kimagasló élmény volt. Vannak emberek, művészek, akikkel érzed, hogy van valami fajta kémia. Tudod, hogy érzik, értik, amit csinálsz, és te is érzed a mélységét és lelkét az ő dolgaiknak. Dia számomra ilyen, úgyhogy egyáltalán nem lepett meg, hogy a filmje passzolt hangulatilag a dalomhoz.

Egyikőtök számára ez egy vizsgafilm, a másiknak egy klip a dalához – könnyű volt egy hullámhosszra kerülni abban, hogy úgymond ki irányítson jobban? Vagy erre nem is volt szükség?

Sebő: Mint ahogy Dia említette korábban, itt ugye én már úgymond egy kész koncepciót “kaptam”, ami tökre tetszett. Mint pszichológus, és mint pánikbetegséget – igaz enyhén – de átélt ember, örömmel fogadtam a témaválasztást. Itt most nem volt szükség irányításra, összeállt a dolog!

Dia: Ilyen véletlenszerű együttállást még sosem láttam eddig. :-)