A Nunki Bay Starship zenei univerzumában legutóbb 2020 végén, rendhagyó felállásban született anyaguk, a Recooked Galaxy megjelenésekor kalandoztunk. Azóta sok minden történt velük – például megújult legénységgel elkészítették a From A Proper Distance című új albumukat, aminek most csütörtökön végre valahára a lemezbemutatója is elérkezik. Tóth Dórival, a zenekar énekesnőjével/frontemberével beszélgettünk:

Mindjárt lemezbemutató. Mit vártok a legjobban ebből az estéből?

Ez a lemezbemutató az eredeti terveink szerint május végén lett volna. Végül, azt gondolom, egyikünk sem bánja, hogy ez nem így történt – képtelenség lett volna ennyi melót besűríteni addig. De azóta volt legalább öt dátumunk és helyszínünk, szóval kicsit még mindannyiunknak nehéz felfogni, hogy ez most csütörtökön tényleg megtörténik. Biztos, hogy lesz stressz, szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy bőgés is lesz, de leginkább szerintem mindannyian azt várjuk, hogy letegyük ezt a szűk másfél, rendkívül nehéz és iszonyú melós évet. Mindenképpen ünnep lesz.

A legfrissebb albumotok megújult felállással született – hogyan ismertétek meg Belegrai Gábort, az új basszusgitárost?

Ez nem egy újkeletű ismeretség, hiszen Ákos és Gabi évekkel ezelőtt zenéltek már együtt más projektben is, méghozzá Sub Bass Monster zenekarában. Onnan a barátság megmaradt, szóval már volt például közös szilveszterezés korábban, ahol az egész Nunki ott volt. Az érdekes viszont az, hogy az első merítésben, amikor összeírtunk néhány potenciális új basszusgitárost, azért nem is merült fel a neve, mert úgy gondoltuk, hogy tuti el van havazva, és full nem vállalná. Aztán egyszer összefutottak Ákossal a próbatermünknél, kiderült, hogy ők is ott próbálnak a The Biebersszel, ahol mi a Nunkival, hazaérve pedig amikor Ákos megemlítette ezt a találkozást, akkor egyszer csak úgy néztünk egymásra, mint a Futuramas Fry méme. Hamar ki is derült, hogy egyre gondolunk, és Ákos gyorsan fel is hívta Gabit, aki az első öt percben azzal indított a „mi újság mostanában” kérdésre válaszolva, hogy tökre szeretne már valami új zenei projektet. Hát, a többi már történelem.

Elmondásotok szerint „rendet csináltatok a káoszból” az új lemezen. A végeredmény így is izgalmas, de nem tartotok attól, hogy ha hosszabb távon „megszelídítitek” a Nunki Bay-hangzást, akkor el tud veszni a káosszal együtt járó varázslat is?

Szerintem varázslat így is maradt bőven.

Lassan egy éve arról beszélünk, hogyha tavaly novembertől január végéig megírtunk (egy dal kivételével) egy ilyen lemezanyagot, szinte a nulláról, full pánikban, határidőre dolgozva, stresszelve, akkor vajon mit tudunk kihozni magunkból akkor, amikor nincs egy ilyen iszonyatos külső nyomás, hogy márpedig elképesztően kevés idő alatt itt dalokat kell írni.

Úgy érezzük mindannyian, hogy azt a káoszt sikerült jó helyre csatornázni, és nagyon várjuk, hogy mi lesz ebből úgy, hogy elkezdünk magunknak alkotni, és nem egy határidős pályázatra dolgozni. Erre, ami most van, egyáltalán nem mondanám, hogy „szelíd” vagy „unalmas” vagy „nem Nunki Bay-hangzás”. Most ez van, ami van, aztán majd ki tudja mi lesz, de azt már biztosan tudjuk, hogy a legnagyobb nyomás alatt is szeretünk és tudunk is együtt dolgozni, szóval mi is kíváncsian várjuk a folytatást.

Az egész anyagnak van egyfajta spirituális/pszichológiai színezete, nemhiába emlegetitek terápiás albumként, és visszatérő téma benne a meditáció is. Gondolom, hogy ez nálatok nem csak egy marketingfogás. A mindennapokban, akár a zeneírásban is segít titeket ez a szellemiség?

Azt nem tudom, hogy segít-e. Azt tudom, hogy nem feltétlenül mozgat meg, hogy olyan szövegeket írjak, hogy „ó, gyere bébi, úgy vágyom rád”, vagy ilyesmi.

Annyira sok olyan kérdés van a világon, az életünkben, amiről nem beszélünk, vagy azért, mert tabu, vagy azért, mert fájdalmas, vagy azért, mert eszünkbe se jut, hogy feltegyük magunknak… Engem inkább ezek a kérdések mozgatnak. És talán ezzel közelebb kerül a válaszokhoz az is a dalokon, a dalszövegeken keresztül, aki hallja.

Másrészt meg nem akarom megírni a négyszázkilencvenötezredik szerelmes slágert, mert már megírták négyszázkilencvennégyezer-kilencszázkilencvenkilencszer.

Hogy néz ki nálatok a munkamegosztás?

Ez egy elég összetett kérdés. Zeneileg például úgy, hogy valaki hoz egy témát, és megpróbáljuk körbejammelni a próbán, vagy senki nem hoz témát, csak a próba elején elkezdünk kicsit vibeolni egy bárakármilyen nyúlfarknyi dallamra, groove-ra, vagy akkordmenetre, és egyszer csak valaki beüvölti Ákosnak, hogy „EZT MOST VEDD FEL”.

Ákos a technikai megfejtő zseni egyébként a zenélés mellett, ő az, aki mindig tudja, hogy mit mivel és hogyan kell összekábelezni, hogy valami úgy működjön, ahogy kitaláltuk. Én pedig általában a zenén kívüli ötletek megvalósításáért felelek, több-kevesebb sikerrel, kompromisszumokkal, legyen az mondjuk jelmezgyártás egy fotózásra szemétből, vagy a színpadi díszlet megálmodása, ilyesmik. Aztán ott vannak a többiek, akik pedig vagy beállnak segíteni, vagy próbálnak abszolút racionálisan visszafogni ezekből az ötletekből. Ez mondjuk néha nem sikerül, olyankor általában túlvállalom magam teendőkkel, és kevésbé járok sikerrel. Erre a kérdésre egyébként is rohadt nehéz válaszolni. Jelenleg – azt gondolom – annyira szét van esve a zeneiparban minden, hogy ezért nálunk is úgy néz ki a munkamegosztás, hogy aki éppen tudja, az bevállalja, de próbáljuk nem terhelni fölöslegesen a másikat. Ezt egy túltelített, poszt-covid nyár után, egy új felállással nehéz megmondani. De majd alakul.

Visszatérő téma a zenétekben és a vizuális világotokban is a világűr. Ez a vonzalom honnan eredeztethető?

Nem is igazán vonzalomnak nevezném, hanem egy elvágyódásnak az ismeretlen felé. Ez a legnagyobb ismeretlen. A legnagyobb kaland. A legtöbb lehetőség. Kicsit olyan, hogy amit együtt csinálunk, az is egy kicsi világűr, ami felfedezésre vár, és nem tudjuk, mit hoz.

Valamennyien több zenekarban is aktívkodtok. Szerinted mi a titka, hogy magas lángon lehessen égetni több szerelemprojektet is egyszerre?

Iszonyatosan sok lemondás. Kicsit bővebben körbejárva a témát pedig: nem lehet több szerelemprojektet égetni egyszerre. A szerelemprojekt arról szól, hogy iszonyatosan sok energiát belefektetsz valamibe, ami nagy valószínűséggel egyébként mínuszos, és még az is lesz évekig, de pont leszarod, ettől szerelem. Viszont a realitás talaján maradva meg valamiből meg is kell élned, szóval be kell vállalnod egy rakás másik dolgot is. Ez mondjuk akkor nagyon jó érzés, amikor pozitív visszajelzéseket kapsz a munkádra, pláne a szerelemprojektedre. Ezek között az alkalmak között pedig általában elég nagy szopás az egész, finoman fogalmazva is. Szerintem ebben még mindannyian keressük a balanszot aktívan, mert annyira nincs meg, szóval néha előfordul, hogy valamelyikünk egy kicsit megomlik, viszont az meg közben nagyon tudja tartani a lelket az emberben, hogyha mindig tudja, hogy ezt az egészet miért csinálja.

Már 4 éve, hogy feltűntetek a KERET Kikeltetőjén. Mi volt az azóta eltelt időszak legnagyobb tanulsága?

Leginkább az, hogy ne építsd arra az életed, hogy koncertezésből fogsz megélni, mert bármikor beüthet másfél év zeneipari leállás, amit még utána minimum ugyanennyi ideig nyög az egész rendszer. ¯\_(ツ)_/¯ Szóval mindig kell minimum egy másik láb, és mindig kell a work-life balance is, mielőtt azon kapod magad, hogy már azon gondolkozol, hogy de jó lenne még egy karantén.

Van, akivel az idei mezőnyből szívesen együtt zenélnétek/koncerteznétek?

Én bevallom, hogy amúgy a Flanger Kidsen kívül nem is vágok senkit, de velük viszont rohadtul zenélnénk, mert nagyon frankó, amit csinálnak!

• Addig is ne feledjétek, holnap Nunki Bay Starship – From a Proper Distance lemezbemutató koncert a Fonóban!

Fotók: sinco