Ars poetikus zúzással int be a kétkedőknek a MADMIKE új klipjében
augusztus 4, 2021

A négytagú, hol zajos, hol zöld hullámokon lazuló gitárzenét játszó MADMIKE tagjai úgy néz ki, nagyon egymásra találtak. 2018-as alakulásuk óta évente rukkolnak elő olyan korongokkal, mint a nálunk debütált eklektikus Ocean of Sounds, vagy az álmok sötétjébe húzódó Are You a Dreamer?, melynek single klipjét hasábjainkon láthattátok első kézből. Az idei lemezük a sokat sejtető Confessions of a Mad Man címmel fog megjelenni, ígéretük szerint pedig eddig is tágas zenei világukba a 70-es évek poszt punkját is beépítik. Ennek az őrületnek az előfutáraként érkezik most a ‘Money’. Premier!

A pénzről persze – ahogy az underground körökben szokás – semmi pozitív nem hangzik el a számban, ellenben a rock & roll életérzés fő hajtó erejéről, a sikervágyról annál inkább. Minderről a mindig szem előtt lebegő, miért csináljátok kérdésre, hol szétesett verzékben hanyagul odavetve, hol pattogós refrénekben konkrétan elénk tárva mesélnek zenéjükkel a srácok.

„A ‘Money’ (ön)irónikus hangnemben tárgyalja a zenélés szépségét és nehézségeit. Már csak a hecc kedvéért is direkt törekedtünk a minél himnikusabb refrén-feelingre, ami éles kontrasztban áll a nyersebb versrészekkel.”

Az új anyag készültéről és koncepciójáról a következőt osztották meg velünk:

„Ezúttal is az Origo Stúdióban rögzítettük a dobsávokat, viszont az eddigiektől eltérően minden hangszeres sáv a próbatermünkben került felvételre, így elég időnk maradt a hangzásbeli kísérletezésre. Az album személyiségét megkeseredett zenészek, bosszúra szomjas fenevadak és a valóságtól teljesen eltávolodott lények kövezik ki és a beszédes nevű single-ünk is ezt a mintát követi.”

A lemez felvezető számhoz egy zseniális hangulatvideó is tartozik, aminek hatására könnyen átérezheti bárki a feltörekvő zenészek életét. A véresen komoly képkockák készültébe is beavatást kaphattunk:

A számhoz tartozó klipet újfent Bikali Sanyival készítettük, akivel a ‘Memory Lane’-t és a ‘Black Burger’-t forgattuk. A vágás a Balázs Mihály (Fatal Error), a borítón és a klipben lévő grafika pedig Szinvai Dániel érdeme. A forgatás helyszíne az Istvántelki főműhely volt, ahol majd’ 100 éves mozdonyok között dolgoztunk. Az alapötlet szerint hatodrangú rappereknek öltöztünk, amihez egyből dukált egy harmincéves rozsdásodó Opel Astra – innen is köszi Tari Balázsnak érte. Természetesen ennek megfelelően poénosra vettük a hangulatot: a monopoly pénzzel, marijuana-fejkendős önjelölt Jézussal és a különféle autós – nyilván egyhelyben állós – jelenetekkel.”