Egy kis sztóner, egy kis punk a Madmike debütáló nagylemezén
április 5, 2019

A budapesti MADMIKE úgy szól, mintha beraknál egy gitárzene mixtape-et YouTube-ról. Van benne egy kis szörf, egy kis sztóner, egy kis punk, mégis remekül működik. Nálunk hallhatjátok először az Ocean of Sounds névre keresztelt debütáló nagylemezt!

A Madmike zenéje hol élénk, hol vicces, de leginkább felszabadító, az album címe is ide vezethető vissza, hiszen olyan sokszínűen hullámzik az egész lemez, mint az óceán. A négytagú zenekar – (Csatáry Ádám (gitár, ének, szinti), Pardy Miklós (basszusgitár), Fehér Tamás (gitár), Hidas Máté (dob) – ráadásul a későbbi anyagain ezt a hullámzást még intenzívebbé tenné, a srácok küldetése, hogy zenei univerzumukat folyamatosan tágítsák.

A most megjelent Ocean Of Sounds 2018 eleje óta érlelődik, ekkor kezdett el együtt dalokat írni a zenekar, még korábbi tagokkal, Iklódi Tamással (Marmunsk) és Botos Csabával. Ebben a különleges kavalkádban találkozik egymással a ’60-as évek szörfzenéje a modern – főleg az Ausztrál szcénára jellemző – pszichedelikus agymenésekkel.

Erről a lemezről eddig két single jelent meg: egy self-titled dal és egy videóklip, melyet a ‘Freakin’ out‘ című dalukhoz forgattak a srácok egy sor jópofa, ‘50-es, ’60-as, ’70-es évekbeli horrofilm jeleneteit felhasználva.

Zenekari dalkommentárok

Intro to the ocean: Eredetileg a ‘Mad Mike’ elnevezésű dal részét képezte, amiről teljesen leválasztottuk és készítettünk belőle Iklódi Tomi kiabálásával egy intrót. A háttérben hallható zajokat Szardínián vette fel Ádám.

Mad Mike: Az első single, ami megjelent a lemezről. Miki írta és Ádám kiegészített a „wuhú”-s refrénnel. A dal egy fiktív karakter kalandozásait meséli el szörf rockos környezetben. A lyric videót Fehér Tomi, a jelenlegi gitárosunk készítette hozzá.

Freakin out: Egy régebbi trauma visszatérésétől való félelmet jelképezi ez a dal, amitől az elbeszélő totál beparázik. Ehhez készítettünk egy klipet a Cineast segítségével, amit ezúttal is köszönünk nekik, mert szerintünk totál átadta azt az olcsó és vicchorror feelinget, amit a komolyabb mondanivalóhoz szerettünk volna csatolni. Külön kiemelném Botos Csabi szólóját, amitől még talán a Black Sabbath-os Tony Iommi is örömkönnyeket dörzsölt volna el.

Velocity: A zenekaron belül mindenki elmondhatja, hogy szeretnénk, ha a Föld még pár évezred múlva is élhető lenne, erre is reflektál a szöveg. Sokat köszönhetünk a King Gizzardnak, hogy is eszünkbe juthatott ezt a témát összerakni.

Wakey wakey: Egy kicsit Courtney Barnett-es/Kurt Vile-os mellékvágánya a zenekarnak, ami himnusza a nehéz reggeleknek, amikor jobb lenne inkább magunkat is egyszerűen kiröhögni.

Dusty Hoffman:

Ez az album állatorvosi lova. Pár témát összevegyítettünk, amiben van egy kis sztóner, egy kis punk, szinti itt-ott.

Nem hittük volna, hogy működni fog, de eddigi visszajelzések szerint meglepően igen.

Ocean: Még 2017-ben vett fel Ádám két régi zenésztársával Hegedűs Gergővel (aki a Fender Mustangját is kölcsönadta a felvételekre, köszi!) és Csepely Dénessel (aki viszont a háttérből konstruktív kritikákkal szolgált) egy demót ‘Ocean of Your Words’ néven. Mivel a projekt nem tartott sokáig, engedélyükkel újraértelmeztük az egész dalt, mert nem szerettük volna, hogy kárba vesszen.

Johnny Drama: A fentebb említett két úriemberrel lett ez a téma egyetlenegyszer eljammelve, amit Ádám továbbvitt az albumra kiegészítve egy igencsak meredek középrésszel.

Paris: 2019 szakítós száma, kemény szintikkel, fuzzos gitárral, ami lezárja az albumot és a végetapssal képzeletbeli vállveregetést ad azoknak, akik bírták ezt az egész dalcunamit. Külön köszönetet mondanánk még Kránitz Robinak, aki helyretette a kiállást a dal közepén.

Hatások

A Madmike a dalokat 2018 júliusában kétnapos session alatt rögzítette az Origo Stúdióban Beke Istvánnal és Rőfi Dániellel. Az alaphangszereket (gitárok, basszusgitár, dob) egyszerre játszva játszották fel, ami kellett a kirobbanó és kicsit hullámzó dalokhoz, az ének, a plusz gitárok és a szintik pedig külön-külön lettek felvéve. A masterért a zenekar énekese, Csatáry Ádám volt a felelős, a mix pedig a már korábban említett Rőfi Dániel nevéhez fűződik. A lemezborítót Pócsik Dávid készítette, aki – a zenekar elmondása szerint – tökéletesen megvalósítva az elképzeléseiket.

  • Ha élőben is meghallgatnátok a lemezt, erre április 17-én a Dürer Kertben lesz lehetőségetek egy frenetikus lemezbemutató koncert keretein belül, a Kelenføld társaságában.