Pénteken startol immár harmadik alkalommal a hazai Ladyfest, mely kifejezetten a női zenészeket ünnepli, és a zenei világban az alulreprezentáltabb nemnek kíván megjelenési platformot biztosítani. Bár a helyzet már rengeteget javult a pár évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest, a lányok sokszor még most is nehezebb helyzetben vannak, ha zenészként akarnak érvényesülni, és szinte minden esetben másképp élik meg az egész élményt, mint a fiúk. Az ehhez fűződő nehézségekről és szépségekről kérdeztünk meg hangszereken és műfajokon átívelve hazai zenészlányokat, akik hideget-meleget megosztottak velünk arról, hogy milyen is nőként ma belevágni a zenebizniszbe.

Miben más lányként zenélni, milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járhat?

Makai Edina (The Nobody Elses): Erről a kérdésről most leginkább csak az jut eszembe, hogy bárcsak ne kellene feltenni.

Barkóczi Noémi: Itthon (és külföldön is) eléggé jól látszik, hogy mintha az emberek nem tudnának mit kezdeni azzal, ha valaki nő, de mégsem a külsejével, “szexiséggel” szeretne érvényesülni. Kicsiben meg talán arról is szó van, hogy a fiúk ösztönösen könnyebben szerveződnek csoportokba, alapítanak bandát. Ahogy ez társadalmilag kialakult, ugyanúgy változhat is, én nagyon hiszek a “girl power”-ben és érzem is a változást.

Tóth Annamária és Tóth Laura (Wave Twins, LAU): Mivel lányok vagyunk, nincs igazi összehasonlítási alapunk, de szerintünk a lányok inkább érzelmi alapon közelítenek a zene felé, a technika inkább eszköz, mint kifejezési mód vagy kiindulási alap.

Taskovics Viki (Shot In The Neck, Tomusz, Passivist): Valahol ez is úgy működik, mint egy kapcsolat, előbb-utóbb kiderül, hogy összepasszoltok-e, vagy nem, vagy jó helyen vagy-e egyáltalán. Nagyjából tinikorom eleje óta zenélek zenekarokban, majdnem kizárólagosan csak csávókkal, és az esetek többségében jó tapasztalataim vannak, partnerként tekintettek rám a közös munkában, és most is ezt érzem. Persze a legelején volt pár eset, ami nyomot hagyott, például az első zenekarommal az első koncertünket egy helyi metálfeldolgozásokat játszó zenekarral nyomtuk, akiknek a sleppjében volt egy srác, aki kikelt magából, amikor meglátta hogy gitározok, és elkezdett hőbörögni, hogy „de mit keres a csaj kezében a gitár?”. Ez eléggé rosszul esett, azóta sem jelöltem vissza Facebookon…

Meggyesházi Éda (Musica Moralia): Nekem eleinte nem volt könnyű egy szál lányként fellépni a színpadra. Azt érzem, hogy másképp állnak hozzám, ki kellett küzdenem, hogy komolyan vegyenek, és ez elég sok ideig tartott. A mai napig megkérdezik, hogy ki van még a zenekaromban, de pillanatnyilag csak én vagyok. Őszintén, nem tudom, hogy ez azért van-e, mert lány vagyok, vagy csak mert egyedül lépek fel, ráadásul még nem is egy gitárral. Az egész cimbalom-ének felállást furcsállják általában azok, akik még nem hallották.

Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts, Anne Shirley Supersad, Zombori): Úgy gondolom, hogy alapvetően a hátránya az, ami az előnye is, hogy a férfiakkal teli zenei közegben úgyis érezni fogod, hogy valamilyen módon, pozitívan vagy negatívan, de diszkriminálni fognak amiatt, hogy nő vagy. Nekem egyébként soha nem volt negatív tapasztalatom a fiú zenekartársaimmal kapcsolatban, mindig ugyanolyan barátjukkent kezeltek, mint egymást.

Nagy Emma (Nagy Emma Quintett, Mayberian Sanskülotts): Ha jó közegben vagy, az számít, milyen zenész vagy és milyen a hozzáállásod. Talán annyi a hátránya, hogy jobban odafigyelnek arra hogy “szép vagy-e” , vagy milyen ruhában vagy, stb. De ezek apróságok, amiken nem szabad fennakadni.

Puskás Dalma (AGAVOID): Sokkal hamarabb visz előre, ha azt helyezem előtérbe, hogy mitől lehet tartalmasabb nekem/nekünk, szóval erre figyelek, és nem azon járnak a gondolataim, hogy más miért van könnyebb, előnyösebb helyzetben. Persze vannak alapvető problémák, amik hátrányt jelenthetnek női előadók esetén, például a külsőségeken alapuló megjegyzések gyakrabban, vagy az élezettebb kritikák. Fontos, hogy az odadobott negatív gondolatok, vagy hozzáállások miatt ne csorbuljon a lelkesedés, inkább legyen meg az energia, a kíváncsiság és fejlődésre való törekvés, hogy elérje az adott projekt azokat az embereket, akik jobban érzik azt, amit csinálunk.

Előfordult valaha olyan helyzet, amikor úgy érezted, hogy másképp tekintenek rád/viselkednek veled, csupán azért mert nő vagy?

Neményi Lilla (Camp Koala, Pansy Kit): Én a magyar „punk” közegről tudok nyilatkozni valamennyire, akik ott lányként zenélnek, azok általában tiszteletbeli fiúk, szóval ha tudsz együtt röhögni a szívós poénjaikon, meg bírod az alkoholt, akkor befogadnak, bár nekem ez annyira pont nem jött össze. :)

Noémi: Korábban volt egy kisebb kiakadásom Facebookon, miután már a sokadik ember jött oda hozzám koncert után, hogy “jó, csak legyél kicsit magabiztosabb”. Én itt feltételeztem, hogy nőként még könnyebben kap az ember ilyeneket, de voltak srácok, akik leírták, hogy szintén küzdenek ezzel. Bár az arányok biztos különböznek…

Wave Twins: Általában addig érezzük úgy, hogy másként fogadnak minket, amíg el nem kezdünk beszélgetni. Onnantól mintha elmúlna a különbség, mert rájövünk, hogy ugyanazok a dolgok érdekelnek minket. Nem véletlenül vagyunk egy helyen.

Viki:  Ugyanannyira furán estek az „ahhoz képest, hogy lány vagy..” kezdetű mondatok, mint amikor egy csávó egyszer megalázva érezte magát, mert úgy látta jobban játszok, mint ő. Volt, hogy úgy éreztem, háromszor annyit kell melóznom azon, hogy komolyan vegyenek, mint zenészt, azokhoz képest, akik a másik nemhez tartoznak. Egyébként a szegedi/pesti punkszcénában az elmúlt években egyáltalán nem vágtak hasonló dolgokat a fejemhez, külföldi arcoktól, akikkel zenéltünk, is abszolút jó benyomásokra emlékszem. Ahol ez a megkülönböztetés kijött, az inkább a kisvárosi, falusi helyekhez köthető, ahol egyszer-egyszer tapasztaltam tapló megjegyzéseket és nyomorék viselkedést.

Nita (Imanexperiment): Tavaly kikerült egy videó, amin a kedvenc vokál effektezési technikáimról beszéltem, amiket gyakran alkalmazok, és a legtöbb komment ezzel a ténnyel volt kapcsolatos. Faszik videói alá nem írják oda, hogy “jé, egy csávó”. Nem igazán szoktam az ilyesmit magamra venni, nem triggerel be, de ez egy létező probléma sajnos, és el tudom képzelni, hogy valakit szarul érintsen, illetve semmiképp sem oké a jelenség.

Korbucz Sonya (SONYA): Néhány évvel ezelőtt az egyik fesztiválon volt egy részeg brigád a közönségben, akik előszeretettel tettek rám emlékezetesen erős szexista megjegyzéseket. De az utolsó nap utolsó fellépői voltunk a hajnali órákban, így nem gondolom, hogy ebből messzemenő következtetéseket kellene levonni. Mindenki, aki néha színpadon áll, kap hideget és meleget egyaránt. :) Néha egyébként kifejezetten vicces, amikor koncert után mosolyogva megjegyzi a közönségből valaki, hogy azt gondolta, “díszből” lesz a gitár a nyakamban, de nagyon örült, amikor kiderült, hogy mégsem.

Edina: Túlzás nélkül szinte az összes esetet megemlíthetném, mikor először láttak meg bennünket egy bandaként és ebben engem dobosként zenélni – ez szinte mindig meglepettséget, béna poénokat, utalásokat vagy kivételezést hozott magával. A legtöbbször azt emelik ki, hogy ennek a zenekarnak lány a dobosa, és hogy ez milyen szokatlan. Szinte állandó kérdést jelent, hogyan lehet az, hogy egy lány dobol, honnan jött az ötlet. “Ja, dobolsz… Azt hittem énekelsz, vagy fuvolázol.” Aztán páran rájönnek, hogy ja de ott van még a White Stripes, abban lány a dobos, nem? Persze még rengeteg banda van, amiben női dobos játszik, és helyek is vannak, ahol ez nem furcsa. Pontosan olyan helyek, ahol megszokott, hogy viszonylag sok női zenészt látnak nap mint nap. Engem viszont már frusztrál az, hogy erről néhol többet beszélünk, mint magáról a zenénkről, vagy arról, hogy esetleg én hogyan zenélek. Sokan néha túl finomak velem ezért, és csak kedves mosolyokat kapok. Néhol viszont lenézést is érzek, megtörtént már párszor, hogy zenei közegben férfi zenészek mellett kevés szót kaptam a zenéről szóló diskurzusban.

Zita: Gyakorlatilag mindig érzem, hogy “egy csaj” vagyok, ha a zenész barátaimmal töltött időt nem számítom ebbe bele. A félidegen fiúzenekarokkal megosztott backstagekben különösen kínosan szoktam magam érezni, és alapból felveszek egy támadó pózt, mert úgy érzem, hogy lekezelnek és tökre nincs kedvem jófejkedni.

Éda: Néha igen, de ez azért is van, mert én rádadásul még rossz érdekérvényesítő is vagyok. Mondjuk nekem nagy szerencsém van a kiadómmal, ők sokkal inkább elébe mernek menni a dolgoknak, mint ahogy mondjuk én tenném. De én egy speciális eset vagyok, mert amit én csinálok, az eléggé a periférián mozog, így sosem tudom, hogy a nemem, vagy a személyem váltja ki ezeket a dolgokat.

Van esetleg bármi sztori vagy tanulság, amit a téma kapcsán érdemes megemlíteni?

Nita: Több évtizedes lemaradásban vagyunk, amit nem két nap lesz behozni, szóval ne csicskuljanak a lányok. Zenéljenek, ha akarnak. Akinek meg tetszik, támogassa őket.

Noémi: Talán az, hogy az internalizált szexizmus szintén egy durva dolog, amivel küzdenünk kell, mert mi sem vesszük észre. Ma pl. egész jógaórán csak a lábamat bírtam bámulni, mert szőrös és úristen, hogy néz ki, pedig direkt hagytam nőni. Szóval, ez belénk van nevelve, bárhogy is igyekszünk.

Wave Twins: Minden erős nő mögött áll egy férfi vagy egy nő!

Sonya: Valamennyire tudatos döntés, hogy nincsenek kimondott “fellépő ruháim”. Egyrészt a mi műfajunkban nem igazán érzem fontosnak, illetve elég sokat mozgok a színpadon, ha tehetem, és nekem fontos az egyszerűség és a kényelem is. Másfelől pedig azt szeretném, ha nem a külső jegyeink/jegyeim alapján ítélnének meg, hanem, mintha csak becsuknák a szemüket, a zenénkre figyeljenek oda.

Edina: Van egy egészen vicces és sokatmondó sztorim, ami az első otthoni (csíkszeredai) tehetségkutatónkon történt. A koncert végén az egyik zsűritag a következőképpen adott hangot meglepettségének: „Hát ez nagyszerű! Én szinte száz zenekarral dolgoztam együtt de ilyet nem láttam még, hogy egy lány doboljon. Hát meg kell mondjam neked, hogy jól ütöd, jól vered!” Persze az egész terem röhögött, a fickó pedig rájött, hogy mit is mondott és akkor még hozzátette: „Ja, höh, hát igen.” De kaptam már jó tanácsokat is hangosító fiúktól, pl.: „Hallod-e, üsd úgy azt a dobot, mintha a volt pasidat pofoznád fel.” Ekkor felhívtam a figyelmét arra, hogy ő meg hangosíthatna pl. úgy is, hogy fönnébb húzza a pergőt.

Emma: Nincs sok tapasztalatom e téren, de szeretem a férfiakat is és a nőket is, és tudom, hogy mindig lesz egy-két ember, aki nem tud megküzdeni a frusztrációival, és ezt őszintén sajnálom.

Mit tanácsolnátok kezdő női zenészeknek és zenekaroknak?

Wave Twins: Járjatok klubokba, fesztiválokra, koncertekre, hallgassatok minél több zenét, bármilyen műfajról is legyen szó! Merjetek zenét csinálni, hibázni és tanácsot kérni! Ne féljetek a nagy világ elé tárni a zenéteket, ne csak egy porosodó bedroom-projekt legyen a végeredmény!

Lilla: Ha alapítasz zenekart, az első számú szabály, hogy ne legyen benne a csajod/csávód!

Noémi: Azt, hogy merjetek “fiúsak”, meg félénkek, meg profik, meg bénák, meg bármilyenek lenni. Ez az egész ország (világ?) egy játszótér és bármit lehet benne csinálni. Ha valami nem jön be, lehet újrakezdeni. Szóval igazán nincs tétje a dolgoknak, maximum véletlenül felrúgják a társadalmi normákat és jól szórakoznak közben! Ja, és hogy a pökhendi, bunkó hangmérnököket meg el kell küldeni a …be (vagy sírdogálni egyet a közönség előtt, ahogy én tettem legutóbb :D)!

Az interjút készítette: Csóka Ágnes, Palotás Ágnes, Hepp Ildikó, Steszkó Zsanett

Itt egy playlist a lányok zenéiből, hallgassátok meg:

• Ha részletesebben érdekel bennetek a téma, most vasárnap 16:30-tól a Ladyfest keretein belül egy hasonló beszélgetést szervez a Mondd végig! csapat a Gólya Kistermében. Ott tali!