Tegnap a koradélutáni órákban sikerült beesnünk a 24. Művészetek Völgye Fesztiválra. A megfelelő sátorhely megtalálása után mindenképp át kellett jutnom Dörögdre, ahol a Middlemist Red és a Képzelt Város szórakoztatta a völgy azon részét az Eleven Kertben. Szóval – lévén, hogy biciklim Budapesten maradt – nekiláttam lestoppolni a távot.

Nemsokára felvett egy hihetetlenül nyitott helybéli úr, aki készségesen mesélt a Bakony sajátosságairól, hogy milyen látványban van része, amikor reggelente kinéz háza ablakán és persze a falu lakosságáról is megtudtam pár történetet. Dörögdön még a koncertek kezdete előtt konstatálhattam, hogy a dohányboltot délután öt órát követően jobb, ha el is felejtem. Itt kezdődött a láncdohányos kálváriája, amit még az események elindulása előtt egy gyors visszastopp követett Kapolcsra. Ismét a kedves helybéli bácsi vett fel, ám ezúttal felvitt minket – egy szintén Budapestről érkezett lánnyal együtt stoppoltam – arra a kis parcellára, amit művelt valahol fent a domb tetején. A látvány leírhatatlan volt, órák hosszát el tudtam volna nézni, ám valahol tudtam, hogy vissza kell érnem.

Az Eleven Kertben megrendezett koncertek tették hangossá a Völgyet aznap este. Elsőként a Middlemist Red állt a közönség elé, a fogadtatásra pedig a várthoz hasonlóan kitörő lelkesedés jellemző leginkább. Ezt követően a Képzelt Várostól láthattunk valami lélegzetelállító műsort. A völgyben lenyugvó nap adta a hátteret az egyébként helyenként melankolikus, de kitörően energikus dalokhoz. Lehet, hogy kissé az elfogultság beszél belőlem, lévén, hogy jómagamhoz hasonlóan a Keleti Blokkból érkezett a zenekar.

A koncerteket követően visszamentem Kapolcsra a Blue sPot Caféban tartott, Jam sessionre. A házigazda zenekar bluesos, helyenként feldolgozásokból álló repertoárjára jellemzően nagy tömeg képződött. A folyamatos, főleg esténként beinduló hely már a tavalyi év alkalmával is fontos szereplője volt a Művészetek Völgyének. A soha nem szűnő igényes zenének és a puha babzsákfoteleknek köszönhetően gyakorlatilag egész nap a Blue sPotban múlattam a rendelkezésemre álló szabadidőt.

Reggel a főúton a kávém után kutatva érkezett meg a felismerés, miszerint ezt a fajta nyugalmat kerestem. Csak eddig nem éppen tudtam merre találom. A dimbes-dombos táj látványa, kakaskukorékolás és a völgylakók, akik már reggel arról társalognak, hogy a helyi kocsma ablakában hervadozó muskátlik valószínűleg legalább hússzor át voltak teleltetve. Hiányzott ez a fajta egyszerű nyugalom, a festői táj látványával kiegészítve, tökéletesen alkalmas sziget, ha ki akarnánk menekülni a városból.