Idén tavasszal debütált a girlhood zenekar, azóta pedig gyorsan a hazai zenei szcéna egyik legizgalmasabb szereplőivé váltak. Dalaikban ötvözik a mélyen személyes, mégis mindennapi érzelmeket, gyakran foglalkoznak a női lét kihívásaival, identitáskereséssel és a fiatal generáció problémáival. A zenekar tagjaival beszélgettünk művészi szabadságról, a mentálhigiéné jelentőségéről és arról, hogyan formálják ők a zeneipar jövőjét.

Hogyan és mióta kezdtetek el együtt zenélni?

Tícia: Nagyon régóta szerettem volna zenélni, mindig is írogattam dalokat, szilveszterkor eldöntöttem, hogy szeretném végre rendesen is csinálni. Kifejezetten lány zenekart szerettem volna, mivel lányok társaságában komfortosan érzem magam.

Nagyon sok zenekari néven gondolkoztunk, alapvetően nem szeretnénk azt közvetíteni és kiemelni, hogy lány zenekar vagyunk és lányoknak szól a zenénk, hanem egy nagyobb közönségnek és nem csak fiatalokat és nem csak lányokat szeretnénk megszólítani. De valamennyire evidens választás volt végül a girlhood.

Juli: Ez a név tükrözi a felnőtté válás, a felnövés motívumait is, ilyen témákat dolgoznak fel a dalaink is, ilyen történeteket mesélünk el.

Tícia: Igen, valamint a gyermekkori traumák feldolgozása, a gyógyulás, ezek mind benne vannak a dalainkban.

Áprilisban jelent meg az első EP-tek, nemrég egy új dalotok is. Hogyan szoktatok dalokat írni együtt? Mik inspirálnak titeket?

Tícia: Nálunk a dalírási folyamat általában úgy néz ki, hogy Bogi átjön, hoz egy gitártémát, nekem vannak dallamaim, dalszövegeim és utána csatlakoznak be a többiek. Majd a producerrel rakunk még rá basszustémát, dobtémát. Már ott tartunk, hogy telepatikusan összekapcsolódtunk, néha Bogi hoz egy gitártémát, ami mindenben passzol ahhoz a dallamhoz, amit én felénekeltem előtte.

Blanka: Most, hogy így bővültünk, lesz egy alkotótáborunk, ahol mindenki bedobhatja majd az ötleteit és annyit még elárulhatunk, hogy csatlakozni fog még hozzánk egy szintetizátoros is.

Nemrég kezdtetek csak el koncertezni, hogy élitek meg ezt az élményt? Tudtok már kapcsolódni a közönségetekhez?

Tícia: Az első koncertünk július 17-én volt, igazából arra készültünk már április óta és ez mostantól csak folytatódik, ezerrel készülünk a koncertekre.

Blanka: Nagyon sokan tudják a szövegeket és énekelnek velünk folyamatosan, ezért nagyon barátságos és jó közegben érezzük magunkat, amikor felmegyünk játszani. Olyan, mintha már régóta ismernénk őket.

Tícia: Főleg az első koncerten ez egy hatalmas meglepetés volt mindannyiunknak, hogy mindenki tudja a szöveget. Én amúgy rettegtem. Azt hittem, hogy ott lesz a családom meg még tíz ember, végül pedig majdnem tele volt a Gödör. De éppen emiatt a barátságos légkör miatt, szerintem mindannyian nagyon gyorsan levetkőztük a félelmeinket és az izgulást.

Bogi: Én annyit hozzátennék, hogy ugye fülmonitorral játszottunk, és a koncerten nyilván koncentráltam arra, hogy ne hibázzak, meg hol tart a dal és a fülmonitor miatt én nem hallottam a közönséget. És miután visszanéztem videókat és azt láttam, hogy üvöltik a szövegeket, kirázott a hideg. Ez egy elképesztő élmény volt, kiskorom óta erre vártam, hogy most nem én álltam a színpad előtt, hanem valóban a színpadról láthattam ezt, egyszerűen csodálatos volt.

Tícia: Ezért nem mertem elkezdeni zenélni, mivel rettegtem a színpadtól, aztán olyan erős volt ez az első koncert, hogy abszolút nem félek már. Nagyon sokat segített az is, hogy egy csapatként léptünk fel, az, hogy ránézek Bogira, Julira, vagy hátranézek Blankára, és egy tekintet visszanéz rám, hogy minden rendben van, nyugi, az nagyon sokat tud segíteni nekem.

Bogi: Igen, szerintem is nagyon jó, hogy ilyen családias már a közeg a zenekarban, és egy olyan biztonságos közeg, hogy mi négyen ott vagyunk egymásnak, bármi van, akkor is ott vagyunk és megoldjuk, megyünk tovább, teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, mert mi segítünk egymásnak.

Nagyon hétköznapinak tűnő témákat dolgoztok fel a dalaitokban, azonban mégis nagyon fontosak. Mik azok, amiket ezek közül a leginkább magatokénak éreztek és ezen felül érzitek-e azt, hogy van felelősségetek zenészként abban, hogy ezekről beszéljetek?

Tícia: Alapvetően mindig az van, hogy én a saját megéléseim alapján írok dalokat, szóval, ha valami történt velem, azt kiírom magamból. A téma az persze legtöbbször a szerelem, ez a nagy huszonegyedik századi szerelem, meg a ’saját magamat utálom’, de mindig az aktuális élethelyzet hozza azt, hogy mit fogok kiírni magamból. Nem is mondanám azt, hogy a zenei alap számít, mert mondjuk Bogi hoz egy nagyon boldog, tök upbeat dalt, én meg írok rá egy érvágós szöveget, mert akkor éppen abban vagyok. De nagyon szeretem ezt a kis kontrasztot.

Blanka: Pont ilyen a Kapunyitási pánik is, egy nagyon boldog dal, de a mondandója kevésbé.

Tícia: Én azt érzem amúgy, hogy van ebben felelősségünk, de csak azért, hogy mondjak valamit, nem tudok beleállni dolgokba, még, ha van is véleményem az adott kérdésben. Mostanában a situationship kérdése foglalkoztatott a leginkább. Hiszen sokan úgy kezelik ezt, hogy „fiatalok vagytok, túl lesztek rajta”, de nem beszélünk erről sokat, pedig ez meg tudja törni az embert és ezzel szerintem sokan tudnak azonosulni, lányok is, fiúk is. Tök jó az, amikor valaki hallgatja a dalainkat, tud azonosulni vele és ő is egy gyógyulási folyamatként éli meg ezt. A másik fontos kérdés számomra a mentális egészség, még mindig azt érzem, hogy nem beszélünk erről eleget, pedig nagyon sok embert érint, a depresszió, a szorongás, még mindig nem vesszük elég komolyan ezt a témát.

És ez a mentálhigiéné kérdése hogyan jelenik meg pontosan nálatok? A dalaitokon keresztül, az előadásmódotokban, hogy közvetítitek ezt a témát?

Tícia: Alapvetően a legtöbb dalunknál megjelenik ez, például a csontváz, ahol kifejtettem azt, hogy valaki nem az esetem, hanem a minta, amit gyerekkorom óta hordozok magammal. Ezek így nagyban kapcsolódnak egymáshoz. A lányokra hatalmas hatással van a szerelem, azt látom, hogy az én mentális egészségemet erősen meghatározza azt, hogy milyen emberek vesznek körül, beleértve itt a páromat is.

Hol tudnátok elhelyezni magatokat most a magyar könnyűzenei szcénában? Milyennek látjátok a helyzeteteket egy lány bandaként itthon?

Tícia: Én alapvetően koncert fotográfus vagyok, ott erősen érzem azt, hogy nehezebb dolgom van nőként. De zenészként ezt abszolút nem érzem, sőt nagyon szerencsésnek érzem azt, hogy női zenészekből álló zenekarunk van, mert ez nem egy gyakori dolog Magyarországon és ez kifejezetten előny most számunkra.

Blanka: Én inkább azt vettem észre, hogy ez inkább a hangszereseknél jelenik meg, hogy a férfiak le akarják uralni ezt. Úgy érzem, hogy az énekeseknél ez kevésbé van jelen, mert ott fele-fele arányban vannak női meg férfi énekesek. Ezzel ellentétben a hangszeres dolgoknál nagyon az van, hogy „ahhoz képest, hogy lány vagy, jó vagy”.

Juli: Igen, ezt rengetegszer megkapjuk mi női zenészek és hogy ezt vegyük bóknak.

Blanka: A múltkor kaptunk egy olyan TikTok kommentet, hogy „nagyon jó ez a lánybanda, mert most még szexik vagytok, de mi lesz tíz év múlva”. Ugyanezt a kérdést soha nem teszik fel férfiaknak.

Tícia: Hát mi lesz akkor, harminc éves és ugyanilyen szexi leszek akkor is.

Bogi: Hát igen, ilyen sztereotípiák még mindig jelen vannak, de majd kiírtjuk őket.

Blanka: Valamint, ha van egy szép és tehetséges női zenész, aki köré fel akarnak építeni egy jó produkciót, akkor nem nagyon szeretnének mellé más női zenészeket, mert az elveszi róla a figyelmet. De más negatív dolgot nem tapasztaltam amúgy.

Tícia: De amúgy azt tegyük hozzá, hogy most a női előadóknak van egy hatalmas áttörő korszaka, például külföldön, nagyon sok női zenész tört fel elég gyorsan, és a férfiak is nagyon nyitottak rájuk. The Last Dinner Party, a Wet Leg, Olivia Rodrigo, Chapell Roan, Sabrina Carpenter, ők mind nagyon inspirálnak engem.

Juli: Nekem most WILLOW egy nagy kattanásom, aki szintén nagyon tehetséges női zenészekkel dolgozik együtt és nagyon jó volt hallgatni akár egy live sessiont tőle.

Tícia: Meg nagyon sokszor jönnek oda hozzánk lányok, vagy írnak ránk, hogy hallgatják a dalainkat és nagyon átérzik azokat és volt, hogy órákat beszélgettünk ezekről emberekkel. Ez egy nagyon biztonságos környezet és ezért nem félek fellépni, mert tudom, hogy az se baj, ha félrefogok egy akkordot, vagy elsírom magam egy dalnál.

A dalaitokon keresztül érződik amúgy erősen a female rage, ami alapvetően most előtérbe került a pop kultúránkban, ti hogyan viszonyultok ehhez a jelenséghez?

Tícia: Én kifejezetten imádom a female rage-et, mert mindig is úgy kezeltem a problémáimat, hogy nem jogosan vagyok dühös és mérges egy férfira, stb, stb. Pedig igenis jogosan vannak érzéseim, és nagyon jól érzem magam olyan dalokban, amikor azt érzem, hogy validak az érzéseim és igenis kiírhatom azt, ami bennem van. Én csak mostanában kezdtem el validálni a saját érzéseimet, mióta zenekarom van.

Sok időbe tellett az is, hogy elfogadjam és megtanuljam azt, hogy igenis van helyem itt nőként és nem hagyhatom, hogy egy férfi vagy bárki eltaposson és remélem ezt át tudom adni a dalainkon keresztül.

Látjátok-e hogy a dalaitok egy generációs határt húznak fel, és inkább a fiataloknak szólnak, vagy ez egy ennél nyitottabb és árnyaltabb kérdés?

Tícia: Én azt látom, hogy alapvetően, ha valaki nyitott arra, hogy megértse mit akarunk átadni, akkor nem fogja úgy felfogni, hogy ez csak a fiataloknak szól. Nyilván vannak olyan emberek, akik abszolút nem értik ezt, tőlem is szokták néha kérdezni más generációs emberek, hogy miért járok pszichológushoz és ezt nehezen fogják fel, de alapvetően szerintem ezeken mindenki átesett, a szerelem, a felnövés, ezek generációkon átívelő kérdések és nagyon fontos, hogy mindenki foglalkozzon a mentális egészségével.

Bogi: És ezt ugyanúgy folytatni kell és akkor is zenélnünk kell, és énekelnünk olyan témákról, amik fontosak számunkra, még akkor is, ha süket fülekre talál, mert lehet, hogy idő után elkezdenek ezen gondolkozni és átértékelik magukban ezeket a kérdéseket.

És mik a terveitek a jövőre nézve?

Tícia: Most az alkotótáborunk után az új dalok és persze a koncertek, többet is fogunk fellépni most ősszel, több helyen is és persze fesztiválozni szeretnék majd.

• Legközelebb október 3-án tudjátok meghallgatni élőben a lányokat, akik a Máklikőr előtt fognak fellépni a Dürer Kertben. Esemény ITT!