Fél lábbal a múltban, fél lábbal a semmiben

Cikk

június 1, 2015

Major Bálint

279

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

A Fonogram díj (teljes nevén: Fonogram – Magyar zenei díj) létezésének szükségessége mindig megkérdőjeleződik a díj kiosztásakor. Az emberek morognak, hogy miért ez meg miért az nyert, aztán egy hét múlva mindenki el is felejti, hogy volt ilyen. Kivéve persze azokat akik megnyerték, ők utána körbehordozzák, mint a véres kardot, hogy igen, megcsináltam, pedig ők maguk is tudják, hogy semmi jelentősége.


Az idei díjazottak névsora nagyon szépen mutatja, hogy a magyar zeneipar a mai napig képtelen túllépni a rendszerváltás előtti időszakon, a múlt jeles, jellegtelen alakjain, és a jelenünk egy olyan irányba tart, ami nem a minőséget hanem az eladhatóságot teszi a magasabb polcra.

A Fonogram nagyon sok szempontból roppantul kínos. Kezdjük azzal, hogy megalapításától (1992) egészen 2004-ig az Arany Zsiráf díj nevet viselte. Értem én, hogy Cannes, Velence és Berlin után nekünk is kellett egy Arany-valami,

de könyörgöm, zsiráf?!

A pálma a béke és a szabadság, az oroszlán a bátorság és az erő szimbóluma, míg a medve a nevezett város jelképes állata. A zsiráf ezzel szemben…? Azt hiszem a mi esetünkben annak lehet allegorikus megfelelője, hogy mi nem tanultunk meg harcolni vagy békét kötni bárkivel, csak a nyakunkat nyújtogatjuk erre arra, ahelyett hogy elmozdulnánk ebből az évek óta egyre jobban bűzlő állóvízből.

Szintén érhetetlen számomra, hogy ha a díjat “a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése”, akkor mégis mi a répának van külföldi előadóknak is kategória? Most komolyan pl. Ed Sheeran hol nem szarja le, hogy kapott egy Fonogram díjat? Ott volt, elment, átvette? Szólt neki egyáltalán valaki? Érdekli ez őt valamilyen szinten is? Biztosan nem.

Lássuk kik azok, akiknek idén viszont megtisztelve kellene éreznie magukat! Íme a hazai nyertesek.

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Boggie – All Is One Is All (Tom-Tom Records)

Csemer Boglárka alias Boggie-nak volt egy remek videója, ami irgalmatlan gyorsan körbeszaladta az internetet, és soha nem látott ismertséget hozott neki. A gond az, hogy az emberek első sorban a videó miatt nézték meg, mivel a rendkívül népszerű “photoshop vs. (női) testképtorzulás” vitát 3 percbe zsúfolva, töményen az orrunk elé nyomja. Ez a teljesítmény fantasztikus, az elismerés viszont sajnos – javarészt – nem a zenének szólt. Ekkor tudatosult, hogy a hirtelen jött hullámot nagyon gyorsan meg kéne lovagolni, ezért Boggie el is kezdte futószalagon gyártani a számokat. Ez sajnos nem ment a minőség javára, a most díjazott nótája is fájóan ötlettelen. Itthon a köztévé miatt ismert, és a Jazzy is játsza számait, viszont ha nem tud valami izmos zenei anyaggal előállni a jövőben, akkor könnyen eltűnhet a süllyesztőben – mint kb. mindenki, aki valaha szerepelt az Eurovízióban. Az is sokat elmond az ő helyzetéről, hogy az ‘All is One is All’ című dalhoz egyetlen videó van a youtube-on, egy Duna TV felvétel, ráadásul Kívánságkosár. Aucs.

Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Wellhello – Rakpart / apuveddmeg (Magneoton)

Fluor Tomi, vagyis Karácson Tamás jó zenét még mindig nem igazán tud csinálni (iratni magának), de meg kell hagyni, ügyesen tartja a felszínen magát. A ‘Rakpart’ receptje is egyszerű, de nagyszerű: fogd a ‘Get Lucky’ alapját, a negyedik harmóniát rakd arrébb két ütemmel (mert mégiscsak kell valami saját ötlet bele), csinálj egy klipet 4:3-ban mert az nagyon hipszter, írd bele a szövegbe, hogy Duna és rakpart, és kész, te vagy a faszacsávó aki milyen jó számot írtál a budapesti fiatalokról. Ez azért messze felülmúlja a ‘Mizu’t, érezni kicsit a “megkomolyodást”, vagy legalábbis a törekvést arra, hogy kitörjön a Fluor/Mizu skatulyából. Ezt a váltást legutóbb SP-nél érezhettük, amikor felhagyott a zenéléssel, azóta Éder Krisztián néven fotósként épít új karriert.

Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
Szabó Balázs Bandája – Élet elvitelre (szerzői kiadás)

Szabó Balázs enyelgő, gejl, csöpögős és a szó rossz értelemében vett módon szentimentális. Alternatívnak nevezni valamit annyira semmitmondó, hogy a kategória és díjazottja meg is érdemlik egymást. (Ugye róla senki nem gondolta, hogy indie-rock lenne?)

Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
Vekonyz – The Way I Do (Elephant House)

Popshit, pedig ez house zene. Minden legyen napsütéses és lassított és hazug módon tökéletesített, hiszen ilyen a világ! Annyi remek elektronikus zenész van itthon, miért nem lehetett valaki olyat díjazni aki egy icipicikét kevésbé koncencionális?

Az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
Halott pénz – Valami van a levegőben / Nem érinthet meg (szerzői kiadás)

Új veszély a magyar rapre. Hogy miért? Mert kétdimenzióssá akar tenni egy olyan műfajt, amiben az őszinteség kimagasló nyelvi kompetenciával és kifejezőkészséggel párosul. Ez nem rap, ez ugyan az mint bármelyik popszám, csak a srác nem tud énekelni, ezért inkább szövegel.

Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
Apey And The Pea – Hellish (szerzői kiadás)

Na ők egy hiteles zenekar. Apey-ék remekül nyomják a saját stílusukban, ha metált hallgatnék, ők biztosan benne lennének a lejátszási listában.

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
Nótár Mary – Mindenkinek szól (Skyforce Kft.)

Hát ez a kategória is kell, hogy lehessen mulatósokat díjazni. Nótár Mary csak azért nyert, mert jó a stílusa.

Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
Gájer Bálint – Egyszerű az élet (Universal Music)

Kortárs szórakoztató zene? Ezt a kifejezést nem tudom értelmezni. A szórakoztató zenész egy OKJ képesítés, az Etüd és a Kőbányai zenei stúdió zeneiskolák adnak ezzel a címmel papírokat. Ezek az emberek általában session zenészek lesznek, sokan hajóra vagy hotelekbe mennek zenélni. Gájer Bálint talán ebből a körből igyekszik kitörni, úgy, hogy megpróbál a magyar Michael Bublé lenni. Big band alap, csajok dögösen vokáloznak, közben zakatol a triolás alap, nekem igazából bejön. Ha sikerül ezt a már ezerszer hallott stílust megtöltenie egy sajátos ízzel akkor nagy népszerűségre tehet szert, és nem csak a műfaj fanatikusai között. A díjazott a számnak a szövege elég bugyuta lett, de van azért más a tarsolyában.

Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
Halász Judit – Kezdődhet a mulatság (Universal Music)

Halász Judit a magyar gyermekeknek szóló zene egyetlen állócsillaga. Kossuth-díjas művész, aki a saját műfajában egyedülállót alkotott. Nincs más rajta kívül, aki egész karrierét arra tette fel, hogy gyermekeknek zenéljen – jól! Nem tudom mi lesz szegény gyerekekkel ha ő már nem lesz, remélem nem Halott Pénzt fognak hallgatni. Halász Judit, soha ne hagyj el minket!

Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
Berki Tamás – Sárik Péter – Minden Délibáb (Berki Produkciós és Oktatási Bt.)

Náluk ezerszer jobb jazz-zenészek vannak az országban, akik nemzetközileg is nagyon elismertek (Szakcsi, Oláh Dezső, Oláh Krisztián, Egri János, hogy csak pár nevet említsek). Számomra ő nem annyira komolyan vehető (ezt az alábbi videó is igazolja), de Berki Tamás ezzel örökre belopta magát a szívembe:

Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
Söndörgő – Tamburocket Hungarian Fireworks (Riverboat Records/World Music Network)

Az ország egyik legnépszerűbb és legautentikusabb népzenei együttese, a Vujicsics együttes bőgősének fiai hoznak össze valamit ami igazán hiteles. A kutatómunka és az eredeti népi hangszerek használata elengedhetetlen egy ilyen formációnál ez meg is van. Nem véletlen, hogy külföldön is sikereket érnek el. Azt hiszem, hogy ők azok akik népünk kultúráját méltó mód képviselik az összes díjazott közül, tovább gördítve azt egy modern irányba.

Az év felfedezettje
Middlemist Red (MamaZone)

Aki nem jár csukott szemmel a városban és nem kizárólag kuruc.info-t olvas, az bizonyára találkozott már ezzel a névvel. A srácok még csak két évesek, de már most többet értek el, mint a legtöbb magyar banda – együttvéve. Az utóbbi időben mindenki róluk beszél, még film és készült róluk az Index jóvoltából. A fiúk tudatosan építik karrierjüket, nem ugranak bele minden adódó lehetőségbe, okosan éretten mérlegelve hoznak döntéseket, és ez meg is látszik. Amibe belevágtak, azt mostanában meg is nyerték – kivéve a Nagy-szín-pad tehetségkutatót. És habár az Indexesek szeretik azt mondani, hogy ők fedezték fel a Middlemistet, azért hadd jegyezzük meg, hogy nálunk már a Számba nevezésük előtt feltűntek. Before it was cool.

Az év dala
Halott Pénz – Valami van a levegőben (szerzői kiadás)

Marslakó Marsalkó Dávid nem tud beszélni! Ez csak nekem tűnik fel? Én egy fesztiválon találkoztam vele, fel kellett, hogy mondjon nekem a kamerába egyetlen mondatot, hát eltartott neki jópár percig. Egy rapernek… 7 és fél millióan látták ezt a számot, ami a sajtósaikat/menedzsereiket és nem a zenét dícséri. De azok viszont elég jól végzik munkájukat, úgy tűnik.

Fonogram 2015 életműdíj
Pásztor László

A Neoton Família gitárosa volt, ami tényleg elismerésre méltó zenei karriert futott be a 70-es 80-as években. 90-ben vége lett a Neotonnak, és bár ez után is voltak próbálkozások a visszatérésre, ezek igazán csak erőlködések voltak – ezért nem jár életműdíj. Pásztor viszont a Magneoton alapítója, amivel kis független kiadóként indultak, és szép lassan országunk vezető kiadója lettek. Pásztor életműdíjhoz jutását valószínűleg jelenlegi pozíciója segítette elő; ő ugyanis jelen pillanatban a Warner Music Hungary igazgatója.


Azt gondolom, hogy az országnak szüksége van egy rendes díjazásra, ami valóban értéket képvisel, és amire a szakma is úgy tekint, mint egy komoly elismerésre.

Erre nyílvánvalóan nem állunk készen.

Ehhez olyan szakmai zsűrire lenne szükség, akik nem rádiólejátszások alapján válogatnak, akik nem haveri alapon osztanak díjakat, hanem komoly kritikusok, és a zenei életet átlátó szakemberek. Viszont ez nyílvánvalóan nem lehetséges, amíg nincsenek olyan előadói teljesítmények, amikről érdemes volna érdemben, kritikai felhanggal írni. Azok, akik erre érdemesek, hamar belátják, hogy az itthoni – nem létező – piac sem eltartani, sem értkelni nem képes igazán őket. Ezért mennek külföldre, ahol viszont annyira aprónak és jelentéktelennek számítanak, hogy nagyon nehéz megvetni a lábukat, és egy komoly menedzsment nélkül teljesen esélytelen érvényesülniük. Ehhez a világi zenekari léthez jelen pillanatban az év felfedezettje, a Middlemist Red áll legközelebb. Ők azok, akik a Locomotiv GT után elsőként mehetnek úgy külföldre, hogy itthon is komoly támogatásuk és rajongótáboruk van, és a külföldre kacsintás a lehetőségek kiterjesztését és nem a kétségbeesés és az országban megrendült hit előli menekülést szolgálja. Ha nekik sikerül, az egyrészt nagyon sok itthoni bandának ad majd inspirációt, és reményt a kitörésre, másrészt a szakma szemét is felnyitja, hogy igenis, van értelme megpróbálni bekapcsolódni a kontinens zenei körforgásába.

Nekünk pedig, mint zenei médiumnak továbbra is fő célunk lesz azokat az előadókat bemutatni, akik kiemelkedőek a hazai mezőnyben, de nem kapják meg az őket megillető figyelmet. Igyekszünk segíteni azokat, akiknek igenis megvan a tehetségük és kitartásuk ahhoz, hogy itthon népszerűségre és megbecsülésre tegyenek szert, és akik a jövőben az MMR-hez hasonló sikereket érhetnek el. Ha sikerül egy új, ambíciózusabb generációnak felnőni, akik hihetnek abban, hogy a nyugat nyitva áll előttük, akkor már lesz esélyünk arra, hogy megpróbáljunk a kontinens zenei vérkeringésébe bekapcsolódni. Ehhez már megvannak az alapvető szükségletek, hiszen vannak dögivel jó klubok, ahova folyamatosan keresik az új zenekarokat, vannak olyan képzések, mint az MHRS, vagy a Zeneipari Hivatal, ahol szakembereket képeznek, akik külföldi mintákon keresztül sajátíthatják el a zeneipar működésének alapjait. Vannak jó zenei médiumok és mi több,

fiatal élettel teli zenekaraink, akik nem semmitmondó díjakért és lejátszási statisztikákért zenélnek, hanem azért, mert ebben önmegvalósítást látnak, és tömegszervező erőt.

Ezzel a mentalitással kéne valahogy átitatni azokat, akik már belefásultak ebbe a szakmába az előző rendszerben, vagy egyszerűen leváltani őket, és megmutatni, hogy azok lehetnek igazi megváltók, akiket a múlt romlásai nem kísértenek.

PLAYLISTEK