A Flanger Kids éteri elektronikájáról és simogató vokáljáról már korábban is olvashattatok nálunk, és a Telekom Electronic Beats nyári válogatáslemezéről kirobbant első daluk kapcsán készítettünk velük egy miniinterjút is. Gyarmati Fanny és Szczuka Panka egy éve, 2020 rendhagyó tavaszán izzították a projektet, amit aztán Zságer Balázs friss kiadója vett a gondozásába, most pedig nálunk debütál legelső, négydalos kislemezük, a Dreaming of a Better World.
Mivel a bemutatkozó anyag az utóbbi egy évben íródott, ezért a dalszövegek nagyrészt a megváltozott élethelyzetből adódó nehézségekről szólnak, mégsem a kesergésben lesznek hasznunkra, hanem empátiával teli friss vibrálással a szebb napok felé terelnek.
Személy szerint egy fülessel és némi hőemelkedéssel felszerelkezve simán elfeledtették velem a nem sokkal korábban még a vállam felett lebegő melankóliát.
A lágy énekszólamokhoz kontrasztos zenei textúra párosul, amely néhol puhább, máshol nyers vagy kaotikus. Az 80-as évek elektronikus szintihangzását és a lo-fi grúvokat Panka jazzes énekdalammai teszik egyedivé.
Az élményt Szilvás Fanni egyszerre lágy és absztrakt animációs videói teszik abszolúte teljessé:
A „szélesvásznú” hangzásvilág mellett meglepő tény, hogy a varázslat Fanny szobájában történik meg, mindenféle grandiózus technikai felszerelést nélkülözve. Ezzel egyben bátorítani is szeretnék a zenekészítés felé kacsintgató embereket, hangsúlyozva, hogy nem az eszközök, hanem az ötletek számítanak.
Emellett más nőket is arra bíztatnak, hogy ne féljenek elindulni olyan kevésbé járt úton, mint a produceri munka.
- Reménykedjünk benne, hogy hamarosan a zenekarrá dúsult élő felállást is megnézhetjük!