Az Abigél 2018-ban még grunge bandaként debütált első két EP-jével, akkoriban leginkább a ’90-es évek rock zenéjének hatását lehetett érezni rajtuk. Aztán tavaly kiadták az első ’Sugarmama’ névre hallgató nagylemezüket, ami a srácoktól megszokott hangzáshoz képest egy sokkal könnyedebb, néhol már indiebe átcsúszó anyag lett, ami félreértés ne essék, szerintem nagyon is jól áll nekik.
Most pedig megjelent az első magyar nyelvű daluk, a ’Lebeg’. Ha ez lenne az első szám, amit a fiúktól hallok, nem mondanám meg hogy ők valaha is grunge-ot játszottak. A dallamok leginkább poposak, a legjobb és legidegesítőbb módon egyszerre, az a fajta szerzemény, amit még tuti legalább három napig dúdolni fogsz. A szöveg egyszerű, de pont ezért könnyen megjegyezhető és együtt énekelhető a zenekarral. Én alapvetően szeretem, ha egy magyar zenekar magyarul is énekel, Bebe hangjának pedig ez kimondottan jól is áll.
A dalhoz klip is készült, amit a Nyolcésfél inspirációs övezetben vettek fel Kassai Ricsi rendezésében. Az éles vágások és a fekete fehér illetve színes jelentek közti kontrasztok szépen követik a dal lüktetését. Nekem személy szerint már a könyökömön jönnek ki a fénycsöveket használó klipek, de a fiúk még ezeket is kreatívan használták, pacsi érte.
Az új megjelenés apropóján Várallyai Benedeket, Bebét – ének, gitár és Milei Bálintot kérdeztem az új dalról, tervekről.
Ez az első magyar nyelvű dalotok, terveztek többet is?
Bebe: A következő zenéink magyarul fognak íródni. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy személy szerint én jobban érzem magam, ha az anyanyelvemen énekelhetek. A másik, hogy itthon sokkal befogadóbb a közönség a magyar dalokra. Elkezdtünk Toldi Miki producerrel dolgozni, akinek sokat köszönhetünk az új dalok tekintetében. A jövőbeli trackjeink egy része is biztos vele fognak készülni.
Mesélnétek kicsit a dalról, mit jelent számotokra?
Bebe: Volt egy távkapcsolatom, aminek januárban vége lett. Elég erős érzelmeim voltak a szakítás előtt, és teljesen lila ködben voltam. Folyamatosan csak erről a személyről tudtam beszélni a zenekarnak, és amikor közösen zenét írtunk, próbáltuk azt a világot megfogni, amiben akkoriban voltam. De ennek a kapcsolatnak végül véget vetettem, pedig borzasztóan erős érzelmeim voltak. Így ma már egészen mást jelent nekem ez a dal, mint amikor megírtuk. Van, hogy nagyon akarsz valamit, de folyamatosan ott van benned a vészcsengő, hogy mégsem kéne azt tenni, de akkor még nem hallod tisztán. Amint megtörténik az, amit akartál, lassan eluralkodik a káosz, és ebből csak akkor tudsz kimászni, ha szerencséd van, és ha jó emberek vannak körülötted, akik támogatnak, és vissza tudnak hozni a jelenbe. Mindig egy elgondolkodtató kérdés, és nagyon komoly önvizsgálatot kell tartani ahhoz, hogy az ember meglássa, hogy miért is akart olyat, ami felemészti hosszútávon.
Elég vagány lett a klip, mennyire érvényesültek benne a ti ötleteitek és mennyire hagyatkoztatok Ricsire?
Bálint: Ha lehet így fogalmazni, akkor ez a dal előfutára egy új Abigél era-nak, már abban a tekintetben is, hogy ez az első magyar nyelvű dalunk, így kézenfekvő volt, hogy videoklippel együtt jelentessük meg a ‘Lebeg’-et. Mivel ez a hangzásvilág nagyban elüt az előző lemezétől, ezért bőven agyaltunk a vizuális megjelenítésen is, sok ötlettel indultuk, ebből nem lett 100%-ig minden megvalósítva, de legalább van mihez nyúlni a következő anyagoknál, ugyanis most több szám is van a tarsolyunkban, amit rövidesen szeretnénk kiadni. A forgatókönyv megírása nagyrészben hozzánk köthető, mégis több olyan snitt került bele a végleges verzióba, ahol improvizálunk. Összességében azt gondolom, hogy Kassai Ricsi szép munkát végzett, a klipnek szerintem jól sikerül átadnia azt a fajta feszült, de mégis felszabadító hangulatot, amit a dal is képvisel.
A forgatáson részt vett a zenekaron kívül több szereplő is, kifejezetten élveztük ezeknek a jeleneteknek a forgatását, ugyanis több kedves barátunk is felbukkan benne, hálásak vagyunk nekik is!
Nemrég jelentettétek be hogy decembertől a Lazarvssal turnéztok, tudom hogy ez nagy mérföldkő számotokra, hiszen szakmailag és emberileg is felnéztek a srácokra, izgatottak vagytok már?
Bálint: Nagyon várjuk már, többek között azért is, mert ez lesz a zenekar első egybefüggő országos turnéja, ami márciusig tart majd. A Lazarvsszal már vendégeskedtünk egyszer az Akváriumban, és az a buli minden várakozásunkat felülmúlta. Régóta követjük már őket, és tényleg felnézünk rájuk, de bevallom, a koncert előtt voltak kétségeink afelől, hogy hogyan fogad majd minket a közönség. Nem vagyunk az a klasszikus értelemben vett metal zenekar, habár személy szerint hozzám nagyon közel áll a műfaj, de annyira kedvesen állt hozzánk mindenki, hogy minden aggályunk elszállt a buli után, és a zenekarral is sikerült még szorosabb baráti viszonyt kialakítani. Mindent megteszünk ezen a turnén is, hogy extrán fokozzuk ezt az élményt, innen is köszönjük nekik a megtisztelő meghívást!
Ha már koncertek, akkor muszáj megemlítenem, hogy december 30-án Budapesten, az Akvában zárjuk az évet a Dope Calypso társaságában. Ez is egy borzasztóan jó bulinak ígérkezik, úgyhogy várunk mindenkit sok-sok szeretettel, mert egy jó ideig ez lesz az egyetlen budapesti koncertünk.