Az idén májusban megjelenő Hari Drama Quintet beszélő címet viselő (Blunt Shelter gondozásában készült) EP után most egy másik leágazás, a hari_drama sʊl band is EP-t jelentet meg. Ennek pedig ma jelent meg az első dala, a Tide.

Akinek csak épphogy dereng valami arról, hogy ki/mi is a hari_drama, annak érdemes elolvasni ezt a korábbi cikket róluk, és mélyebben beleásnia magát a munkásságukba, nem fogja megbánni.
Röviden azonban: egy egyedülállóan fluid zenei társulás, amely a fent említett hari_drama sʊl band projektben a Papp Mukunda Mátyás (zene, gitár, és először ének)-Papp Mádava (basszusgitár)-Stanfel Péter (dob)-Sikó Alpár (szaxofon)-Kalmár Botond (billentyű)-Bóna Zsombor (egyéb hangok)-Hegyes Dániel (shaker) felállásban szólal meg, míg az alapító Mushu Israel ezúttal a szövegírásban veszi ki a részét (de a lead vokalistaként továbbra is rá számíthatunk). A hari_drama sʊl band egyébként nyáron a Quintet mellett turnézott a fesztiválokon, így a gyakorlott koncertre járók számára egy-egy megjelenő dal már akár ismerős lehet majd az azonos nevű EP-ről.

A csodálatosan három részre tagolt dal borzasztóan jól játszik az idővel – a folyamatos, magas ütemszámú dobbal ad egy megállás nélküli húzást akkor is, amikor fölötte a többi hangszer és Mukunda hangja lassabb, mégis erőteljes hullámzásban halad előre. Azoknak a hallgatóknak, akik a mémszintű 1-2 perces dalokhoz vannak szokva, üdítő és meglepő lehet, hogy mennyire (kizárólag jó értelemben) hosszúnak tűnhet egy alig több, mint háromperces szám.

Rengeteg különböző zenehallgatási szokás létezik, viszont ha zenéről ír az ember, elengedhetetlen, hogy az adott anyagot többször, újra és újra, akár órákon át is hallgassa. A Tide – ami a decemberben megjelenő EP első fecskéje – esetében ez bizony egy pillanatig sem jelentett gondot, századjára is úgy hat (ha nem még erősebben), olyan kellemes lebegésélményt okoz – egy-egy minizuhanással – mint amikor először szólal meg.

A formáció a borítót is jegyző Ziyad Ajaj által készített, vízközpontú (promó)vizuált is megosztott követőivel az Instagramon, amelyben a víz és a haladás kerül a középpontba. (És amely alatt az egyik kommentelő jó érzékkel John Surman-i magasságokhoz hasonlította Sikó Alpár szaxofonjátékát.) A VHS-torz-stílus és a gumikesztyűre kívülről húzott gyűrű pedig elegánsan illik a kékeszöld-homoksárga világba.

A szöveg igazán mélyre hat, pláne a fent is említett csodálatos összesimulás mellett, amit Mukunda hangja alkot a többi hangszerrel. A dal végére aztán kiderül, hogy ez az egyetlen összesimulás az, amire a történet hőse számíthat, de tulajdonképpen ez jól is van így – c’est la vie. Olyan szakítós dal ez, amely tökéletesen megfelel a soul és a pszichedelika „megkötéseinek”, de továbbra is hihetetlenül energikus és a kiszabadulás extázisát adja át.

A dal egyébként az state51collective gondozásában jelent meg, a producerek Hegyes Dániel és Bornemissza Lőrincz voltak, s míg a felvételt a Blackhole Sessions vállalta, a mix-masterért Altsach Balázs felelt Londonban. A hangzás pedig igazán jóra sikerült, úgy szól a dal iPhone-fülestől kezdve a legnagyobb hangfalakig mindenhol, ahogy kell, fülről-fülre csorog, áramlik, hullámzik, de minden esetben: halad.

• A következő single megjelenés november 30-ra várható Atlantis címmel, míg az EP december 7-én kerül bemutatásra a Turbinában, az elővételes jegyekre még épp le tudtok csapni. A vendégek több meglepetés mellett egyedülálló módon korábban fogják tudni az EP-t streamelni is. A Tide alapján biztosan kijelenthető: érdemes nagy erőkkel várni a következő single-t, majd a teljes anyagot!

Kiemelt kép: Hivessy Menyhért (a képen Papp Mukunda, Fodor Dávid és Stanfel Péter)