Zenekaralapításhoz ad pszichotikus tippeket a Doggos első élőszereplős klipjében
június 25, 2021

Ki ne álmodozott volna már legalább pár gondolat erejéig arról a 15 perc hírnévről, ahogy a rivaldafénybe érve kitörő tapsvihar fogadja, vagy ahogy saját arcképével találkozik szembe az utcán egy plakát formájában? Ha valakiben komolyabban felmerül erre az igény, akkor például elkezd zenélni és alapít egy zenekart, vagy esetleg Hóbortos hétvége-stílusban túszul ejtett, elkábított zenészekből állít össze egy bandát – kinek melyik opció tetszik jobban. A Doggos az utóbbi alternatív megoldás gondolatával eljátszva készítette el első élőszereplős klipjét, melyet először nálunk nézhettek meg.

A pécsi Doggos még a 2018-as Kikeltető egyik legizgibb felfedezettjeként bukkant fel a zenei színtéren, ahol döntősként a Universal Music Hungary jóvoltából nyertek kliptámogatást, melynek gyümölcse mostanra érett be a ‘Subidu’ című számhoz készült klip formájában.

A dal a július 2-án megjelenő, It’s Not Just a Phase, Mom! című kislemez beharangozója és főcímdala, a szám pedig ehhez méltó vizuált is kapott a zenekar első “igazi” videoklipje formájában.

A Doggos egy trashsztétikus karaoke klip után most hosszas rákészülés és tervezés után elkészítette első élőszereplős videóját, mely a Carson Comás Fekete Giorgio és Héra Barnabás rendezői (akik egyben itt debütálnak rendezőként), és Komróczki Dia operatőri együttműködésével jött létre az Expo Studióban és az annak helyet adó épület, a méltán híres Nyolcésfél lépcsőházában.

Werkfotók: Berezvai Sára

A zenekar a következőket mesélte a klip születéséről: 

Amikor Giorgioval még a tervező fázisban voltunk, azt mondtuk neki, hogy nem akarunk egy olyan klipet, ami a nagyon basic „zenél a zenekar” vonalon mozog, viszont szeretnénk, ha a zenekar összes tagja szerepelhetne valamilyen módon, legalább egy kicsit. A dal szövegének amúgy van egy konkrét sztorija (a ‘Parappa’ című dalunk történetének folytatása) és attól is nagyon ódzkodtunk, hogy a klipben ez legyen megvalósítva, csak élő szereplőkkel eljátszva. Ezek a fajta klipek szerintünk csak ritkán nem kínosak.

A kreatív csapatnak ezeken a határvonalakon belül kellett mozognia a koncepció megálmodása közben és azt érezzük, hogy a dal hangulatvilágát nagyon jól sikerült a srácoknak mozgóképre adaptálniuk. Magában a ‘Subidu’-ban is ott van egy bulis, bohókás energia, de közben ez elég élesen van ütköztetve egy sötétebb hangzással. Ez a kettősség a klipben is megvan, csak talán pont annyira tolták el a klip súlypontjait, hogy a bulis rész így kapott egy kis komorságot, a komor rész meg kapott nem kevés humort. Plusz a dalban lévő főszereplő nő is egy kicsit zakkant, pont mint a klip főszereplője, akit amúgy a mi Fannink játszik.

A Doggos 2021 júliusában a Bánkitó fesztiválon, a budapesti Központban és a Made in Pécs fesztiválon tervezi bemutatni az új kislemezét, amivel párhuzamosan új dalok írásával készülnek a zenekar pályafutásának legújabb fejezetére.