Minden fesztivál végére kialakulnak olyan szerepek, melyek csak úgy maradnak meg az emlékezetekben, mint a Hangos Szomszéd, kinek horkolására ébredtem az első kínzó reggelen. A Srác, aki a tegnap esti buliban nagyon bizarrul táncolt, a Kutyás csávó, vagy épp az Önkéntes arc, aki titokban kölcsönadta a barátnője sátrát az első esténkre. Leggyakrabban úgy maradnak meg, mint egyfajta velejárói a helynek melyet hasonlóképp hagy menni az ember, mint a gyorsforgalmit, amin hazafelé vezet az út.

Természetesen az utolsó napot is a sajtóban indítottuk, a szervező gárda minden igyekezetével próbált lépést tartani az emberek igényeivel és a még rendelkezésre álló kevesebb, mint száz jegy számontartásával. Míg mi a netkapcsolatban beállt komplikációkkal küzdöttünk veszettül, a fesztiválozó irgalmatlan tömeg a tó körül hömpölygött. Véget ért az Alleycat (#tekerjatóra) is, had ne részletezzem milyen sebességgel. Vajon ha elég gyorsan haladsz, tér és idő hirtelen értelmét veszíti, majd hirtelen Bánkra teleportálod magad a bicikliddel együtt? Egy kérdés melyre minden megérkezett, csak a válasz nem, ígérem, jövőre utána járok.

Ezt követően megnéztem a Middlemist Redet a Tószínpadon, ahogy először játszottak a Bánkitó fesztiválon majd áttekertem a főtáborba ahol már tobzódtak az emberek a Zagarra várva. Parkolást jobb, ha elfelejti a lelkes fesztiválozó, tessék bedobni a bringát a csalánosba. Egy gombostűnek sem maradt hely az Északi Színpad környékén, a fergeteges performance-ot követően sem ment lejjebb a lelkesedés a résztvevők maximum a bejárat melletti parkoló platós kocsi környékén vergődtek veretős technora amíg rá nem jöttek, hogy a Cirkusz Sátorban még van esély valami értelmes megmozdulásra.

Az események elcsendesülését követően úgy döntöttünk, a legtökéletesebb vége úgy lenne helyenként filmes jelenetekre hasonlító eseményekkel tűzdelt fesztiválunknak, ha megnéznénk a napfelkeltét a Bánki-tó partján. Szóval áttekertünk a tópartra közvetlen a sajtós ház elé, melyben óra hosszakat töltöttünk – valljuk be nem egyszer a hasító internet miatti tehetetlenségünkben a teraszon kávézva. Megragadtuk méltán elhíresült medencénket és befoglaltunk egy stéget a Tószínpad mellett. A napfelkeltét végignézve elhatároztuk, ha addig nem is jön össze egy laza vadkemping a stábbal Bánkon, jövőre mindenképp visszatérünk a fesztiválra. Feljött a nap, majd elindultunk a tábor irányába még egyszer körbetekerve a tavat. Az igazi kihívás valójában a járdapadkán alvó emberek kerülgetése volt a hajnali ködben.

Másnap reggel, mire sikerült felélednem az előző esti révületből a sátrak nagy része már bontás alatt állt és a haverok is eltűntek a patak mellett húzódó árokból. Sikerült átgurulnom a harcsába, ahol a már jól ismert méteres sor fogadott majd kiültem egy stégre beleégetni a hely látványát maradék emlékezetembe jövő ilyenkorig.

#szakadjki

#ragmeg