Szerző: Balog Viktória
Néhány hete a budapesti zenei színtér egyik közkedvelt hangszerészével, Erdélyi Dáviddal készített csapatunk interjút. Dávidot a pimaszul hangulatos műhelyében látogattuk meg, ahol beszélgettünk többek közt arról, hogy hogyan befolyásolta édesanyja hegedűtokja a pályaválasztásban, melyek a szakmája legnagyobb kihívásai az utóbbi években, illetve, hogy milyen ismert hazai zenészekkel dolgozott már együtt.
Egy hónapja futott be a mozikba a FOMO – Megosztod, és uralkodsz – az a Z generációról szóló film, amiről az utóbbi hetekben mindenki beszél. A mindössze 28 éves Hartung Attila rendező első filmje igazi kultfilm már most: mind a közönség, mind a szakma elismerően nyilatkozik a róla, mi pedig az igencsak figyelemreméltó soundtrackje és kisebb-nagyobb szerepekben feltűnő zenészek miatt is felkaptuk a fejünket. A film zenéjért felelős Konsiczky Dávidot és Henri Gonzót kérdeztük.
Ha már a májusi monszunokat túléltük és minden kétséget kizáróan beköszöntött a nyár, mi mással is kezdhetnénk ezt az izgalmas évszakot, mint egy gondtalan nyári bulizós hangulatot idéző klippel, ami Thoma David ‘Sorrow’ című számához készült.
Május 10-én startolt el a több város szervezeteit is magába foglaló Szabad Terek kezdeményezés, amelynek nyitóhétvégéjén, pontosabban a pénteki napján mi is részt vettünk. Az autonóm nyilvános terek létrehozását és megőrzését célzó együttműködésről korábbi cikkünkben már bővebben írtunk, az alábbi rövid összefoglaló pedig a kezdeményezés budapesti nyitóhétvégéjének első napját mutatja be, amelynek a – június elején majd főszerepet játszó – Auróra adott otthont. Nézzük mi is történt!
Habár az emberek többségének általában nehezen indul az újév, azonban úgy tűnik kis hazánk zenészei nem tartoznak ehhez a többséghez, hiszen rengeteg izgalmas anyaggal láttak el minket az év első hónapjában. Az alábbi listánkban megnézhetitek, hogy szerintünk melyek voltak azok a megjelenések az elmúlt hónapból, amiket érdemes végigpörgetnetek.