Ilyen volt a Szabad Terek nyitóbulija az Aurórában
május 24, 2019

Május 10-én startolt el a több város szervezeteit is magába foglaló Szabad Terek kezdeményezés, amelynek nyitóhétvégéjén, pontosabban a pénteki napján mi is részt vettünk. Az autonóm nyilvános terek létrehozását és megőrzését célzó együttműködésről korábbi cikkünkben már bővebben írtunk, az alábbi rövid összefoglaló pedig a kezdeményezés budapesti nyitóhétvégéjének első napját mutatja be, amelynek a – június elején majd főszerepet játszó – Auróra adott otthont. Nézzük mi is történt!

A tavaszias délutánt egy kinti bográcsozásással egybekötött beszélgetéssel nyitották meg a szervezők. Itt a 6 alapítószervezet tagjai illetve a kapcsolódó szervezetek (mint amilyen a KERET is) vettek részt. Habár a hivatalos program szerint számháború is lett volna, de a jelenlévőket jobban foglalkoztatta a vegán chilis bab, így inkább egy kötetlen beszélgetős falatozásba csapott a piknik.

Ezt követően kezdetét vette a benti programfolyam is, amelynek első felvonása egy az ellenkultúra kérdéseit boncolgató kerekasztal-beszélgetés volt számos elismert hazai szereplő részvételével (Apor Péter, Németh Vladimir ,,Vova”, Schönberger Ádám, Szabó György, Puskár Krisztián moderátor).

A beszélgetés legfőbb kérdései arra vonatkoztak, hogy vajon miért van szükség szabad terekre ma hazánkban, és hogy mi a célja a most megalakuló Szabad Terek összefogásnak. Magát az ellenkultúra fogalmát is boncolgatni kezdték a résztvevők.

Aki nem annyira jártas a témában, annak érdemes utána olvasnia ennek a jelenségnek, hiszen szóba került számos izgalmas példa, többek közt a holland házfoglalók mozgalma is, akik egy teljesen önálló párhuzamos társadalmat alakítottak ki (saját boltok, saját újságok stb.) a meglévő holland társadalom mellett a ’60-as években.

Maga a beszélgetés egyértelmű megoldásokkal természetesen nem szolgált a mai világunkra vetítve, de gondolatébresztőként abszolút megállta a helyét.

És ha már ellenkultúra, akkor mindenképpen említést érdemel az este következő programja, a BP UNDERGROUND című dokumentumfilmsorozat hardcore és punk világát bemutató epizódjának vetítése is. Bár első blikkre úgy tűnhet kicsit éles a váltás a kerekasztal után, de valójában egészen illeszkedik a két téma egymáshoz, hiszen a film is éppen egy ellenkultúrának a kialakulását tárja elénk.

Az 50 perces dokumentumfilm a punk és hardcore szubkultúra magyarországi indulását mutatja be a színtér legmeghatározóbb arcaival készült interjúk és eredeti archív felvételek segítségével. A Turán Eszter és Koltay Anna által rendezett alkotás egyszerre borzasztóan szórakoztató és informatív, így a film második felére teljesen megtelt a terem, és akik csak egy egy-egy percre szerettek volna benézni két ital között, azok is végig maradtak.

https://vimeo.com/231066281#at=78

A filmvetítéssel párhuzamosan futott Mari & Marie improvizatív performansza, amely szintén jelentős tömegeket vonzott be az első emeleti közösségi térbe. A pincében pedig a szókimondó szövegeikről is ismert Buzi Kisfiúk koncerttel zárult a Szabad Terek nyitóhétvégéjnek első estéje.

Ahogy korábbi interjúnkban elhangzott, a java még csak ezután jön:

„Továbbra is folyamatosan szervezzük majd programokat a csatlakozó vidéki városokban és Budapesten egyaránt, és az a cél, hogy minél több együttműködés jöjjön létre a szövetségesek között, horizontálisan is kapcsolódni tudjanak egymáshoz a hálózat tagjai.

Júniusban lesz egy tematikus hét, ami az Auróra támogatásához köthető, ehhez indítunk majd egy online kampányt is.

Júliusban pedig a Bánkitón lesz helyszínünk, ahol szinte az összes partner bemutatkozik, és együtt tudunk tölteni pár napot.”

  • Aki teheti kövesse be a Szabad Terek felületeit, hiszen a mai világban fontosabb talán, mint valaha, hogy könnyen hozzáférhető és egymást segítő szabad közösségek és helyszínek jöhessenek létre és maradhassanak fenn. Találkozunk június elején!

Az Aurórának 120 rendszeres támogatóra van szüksége a túléléshez, az ezt lehetővé tevő oldal már el is indult. Kattints ide, hogy te is egy legyél közülük!

Fotók: Szabad Terek