Ki gondolná, hogy már bő nyolc éve a színen van a Luke Pritchard által vezetett The Kooks? Az akkori debüt albumukkal rögtön berobbantak az indie rock körforgásába olyan számokkal, mint a ’Seaside’, a ’She Moves In Her Own Way’, vagy a ’Naive’. Ezt követte 2008-ban a ’Konk’, ami ugyancsak tök jó lett. 2011-ben érkezett a ’Junk Of The Heart’ című korong, ami a se nem jó, se nem rossz kategóriájába esett, ám saját bevallásuk szerint is elég laposra sikeredett. Váltásra volt szükség. A dobszekcióba érkezett egy szaki, Alexis Nunez személyében, de a frontember nem is félt zeneileg új irányokba elvinni a bandát.
Így ezen az albumon már egy új producer, név szerint Inflo kapott szerepet, akiről tudni illik, hogy ő Angliában a hip-hop szcéna egyik legnagyobb feltörekvő alakja. Szóval a női szívek melengetői olyan tőlük nagyon nem várt irányba vették útjukat, mint például a gospel vagy a hip-hop. Lássuk hát, hogy három év után mire is jutottak, várva várt negyedik stúdióalbumukkal!
A ’Listen’ első száma az ’Around Town’, ami szerintem minden tekintetben a legerősebb szám az új anyagon. Az előző albumokhoz képest annyi nem változott, hogy a srácok még mindig szerelemre éhesek. Zeneileg viszont óriási kísérletezésbe kezdtek. Rögtön az első számon érezhető az éles váltás. A dal furcsán megkapó, a maga újfajta groove-os, funky-s hangzásával. A kezdő számban egy tizenöt fős, ízig-vérig amerikai gospel kórust hallhatunk, akik felhasználása is nagyon váratlan húzás volt a fiúktól. A refrénben felcsendülő „Oh yeah” pedig még bizarrabbá teszi a gyilkos számhoz tartozó klipet. A számhoz tartozó kisfilm Quentin Tarantino és Luc Besson munkássága által inspirálódott. Így az alább megtekintendő anyagot nem is ajánlanám gyenge érzelmű hölgy olvasóimnak:
A második szám a Szigeten is mindenkit megtáncoltató ’Forgive and Forget’ lett! A vasárnapi zárónapon általam a leginkább várt, The Kooks koncert nem is okozott csalódást. Igazi szűkfarmeres indie buli volt! Akárki akármit mond Pritchard—ék nagyon eltalálták ezt a számot. Ami csupán fülbemászó dallamok és egyszerű dalszövegek combo-jából áll. Utánozhatatlan örömzene a javából!
Ezt követi a ’West Side’, ami hiába lassú, egy tipikus brit tingli-tanglira invitál minket, kellemesen elmélyülve Luke orrhangú énekében. A refrént kicsit megspékelték egy mély szintetizátorral, de a szintipop nagyon nem az ő műfajuk..
A negyedik szám a ’See Me Now’, ami kicsit megtöri az eddigi lendületet. Ez a szám egy zongorán előadott ballada a frontember édesapjához, akit még gyermekkorában elvesztett.
// „If you could see me now // If you could see my smile //
// See your little boy // Oh, would you be proud?” //
Szomorú dalszöveg és mély érzelmek… Nagy respect Luke-nak, apukád most biztosan büszke lenne rád!
Egy könnyedebb számmal haladunk tovább. Szól az ’It Was London’, majd a ’Bad Habit’ mászik fülünkbe. Maradjunk annyiban, hogy a Foals–’Bad Habit’-je még mindig jobb, mint ez. Következik a ’Down’. Ez volt az első szám, amit bemutattak már vagy öt hónapja és amikor először hallottam kajak megijedtem: „Ez teljesen más, mint az eddigiek. Még egy jó indie banda megy a levesbe” – gondoltam. Ám sokakból mégis elismerést váltott ki a hip-hop inspirált szám. A banda „világzenei album”-nak nevezte az új korongot, amin leginkább itt érezhető az Inflo-hatás. Rapszerű, káromkodós retro cucc, vintage hangszerekkel, különc boggie, no meg funky. Nagy bátorság kellhet egy szám kiadásához, ilyen dalszöveggel:
// „Down down diggy de down down diggy diggy, //
//Down down diggy de down down diggy diggy”//
Ezt követi a ’Dreams’, ami maga a melankólia. Egy nyári este, akusztikus gitár, tábortűz. Leginkább itt tudnám elképzelni ezt a dalt. A következő számot minden bizonnyal a stílusváltás okozta kísérletezgetések hozták létre. Nagyon szembetűnő, hogy az albumon több a szintetizátor. Sokszor olyan mély, mint az új Metronomy albumon. Néhány számban tök jól passzol, de nem kellene erőltetni. Szóval, ha ez komolyan egy kérdés: ’Are We Electric?’, akkor a határozott válaszom: nem!
Kemény dolog a brit indie rockból félig-meddig elektronikus, templomi muzsikát csinálni. Szívem szerint előbbit választanám, de nem nyavalygok. Az ő kék szívük most efelé húzott. Vége a nagy húrpengetésnek, samplingről megy már minden. Ugyanakkor megmaradt az állandó dallamosság és a kellemes hangzásvilág. Más, más, más, de nem is olyan rossz. Kooks-éknak jót tett ez a váltás. A már korábban megjelent számok pedig még mindig vígan őrzik a toplistákon előkelő helyeiket. Úgyhogy elismerésem jeléül megy a 8,5-es pontszám!
