Az idei nyár száraz forrósága a budapesti betonkockák között idén teljesen elfeledtette velem, hogy ezt az évszakot élvezni is lehet és nem csak túlélni. Erre – kicsit késve ugyan – rátaláltam István Gergely és Hegyi Olivér (HOLI) punk duójának frissítő számára az ‘Érzés’-re, ami olyan nosztalgikus emlékeket ébresztett fel bennem, amiket talán sosem éltem át, de mindig is éreztem valahol a szívem mélyén. Azt a nyugalmat adta, ahol a csend félig kiforrt gondolatokon keresztül önismeretté, a természetközeliségnek köszönhetően szabadságérzéssé alakul át. Mindez pedig hosszabban is kifejtésre kerül a nálunk premierező Félig szabad albumon.

Gondolom többeknek felmerült, hogy egy punk formáció zenéjéhez alapvetően nem a fenti érzések kapcsolódnak. Szerencsére azonban ma már nem élünk diktatórikus kizsákmányoló rendszerekben (lol), amik ellen feszes kettő-négyekre írt forradalmat szító sorokkal kell tiltakozni. A Félig szabad lázadása éppen abban rejlik, hogy csak simán szarik arra a világra, ami ellen mások leginkább magukat megkeserítve tiltakoznak. Az album inkább lelkületében punk, semmint klasszikus stilisztikai értelemben. Bár ugye tudjuk, hogy a legkevésbé az punk, ha valaki meg akarja mondani, hogy mi a punk, úgyhogy ebbe talán nem is folynék bele.

Ami viszont egyértelmű, az a természetesség, ami a zenéből árad, ahogy nihilisztikusan lebeg a cselekvés és a mozdulatlanság határán. Az alapvetően lassabb ritmus – melyből azért időnként kitör egy-egy tombolós rész – és a szabados flow kicsit hajaz a trap hangzásra. Azonban a szövegvilág és a direkt nyers vokál – ami akár a koncertközönség hangja is lehetne – teljesen más érzést ad. A számok bár hangulatban egy hullámhosszon vannak, kellőképp eklektikusak, hol indietronikába, hol bluesos gitárzenébe hajlanak, de már az első számban is hallhatunk koncerthangulatú pattogást is. A lemez készületeiről és a mögötte álló világról István Gerit kérdeztük:

Hogy jutottatok el 7 év után az újra összeálláshoz?

Igazából fel sem oszlottunk, csak más dolgokkal voltunk elfoglalva. Én főleg képzőművészeti ügyekkel. Aztán egyszer csak megszületett az igény, hogy megint nyomjuk a Hiúzt, szerencsére mindkettőnkben egyszerre.

Mostanában a trap szcénában egyre többen kezdenek a 2000-es évek punk rockjából ihletődni, szerinted mi lehet ennek az oka?

Azt nem tudom, de egész organikusnak hat ez az egymásra találás. Ami tuti, hogy a mostani trap, meg a 2000’s pop punk is egy viszonylag jól behatárolható csomag, amiben elég nagy szerep jut a ‘catchységnek’.

Neked mi az a hely, ami megjelenik az ‘Érzés’ című dalban?

Ha a klipben megjelenő fehér házra és a környékére gondolsz, akkor nagyon sok minden. Ezt a tanyát a Pálinkás Papámék építették, jóval a születésem előtt. Voltak itt nagy családi szüretek, régen itt tartottuk a szülinapjaimat, 2016-ban visszaköltöztem ide egy évre festeni meg gondolkodni, és az elmúlt 11 évben mindig itt volt a tágabb baráti társaságunk éves nagy bulija, hogy párat mondjak a sokból. De talán a legfontosabb dolog, amit ettől a helytől kaptam, az az, hogy itt kezdtem el megtanulni, hogyan ne unjam meg a saját társaságomat. Fel kellett találnom magam egész napokra, amíg a nagyszülők a szőlőben melóztak.

Mi volt ott idén nyáron a legszebb élményed?

Idén nyáron nem sokat tudtam ott lenni, szóval egyértelműen a klipforgatás. Négyen voltunk lenn spanok, három napig. Gerencsér Marci és Nunkovics Robi kezelte a kamerát, mi Olival meg bicóztunk egy durvát. De ha ezt még ide lehet venni, tavasszal itt énekeltük fel a lemezt, aztán a gitárokat is itt játszottam fel. Sütött a nap, de a kályhát még pakolgatni kellett azért, és ez valahogy jó irányba vitte az egész bulit. Rögtön megjött a gyerekszobai-játék flow.