A kis magyar surf rock-történet fontos pillanatához érkeztünk, hiszen 2016-os EP-jük és 2017-es, sokunk által rongyosra hallgatott albumuk után végre ismét új lemezzel jelentkezett a The Keeymen. A 2 címre keresztelt korongon, melyet Kirschner Péter zenész, hangmérnök gondozott, kilenc pörgős felvétel bizonyítja, hogy a surf rock a mai napig egy élő és nagyon is élettel teli műfaj, és, hogy nem feltétlenül kellenek dalszövegek ahhoz, hogy egy zenekar érzelmekkel teli, kalandos zenét játsszon.

A lemez megbízhatóan szállítja a Keeymen-életérzést, a próbatermi és a koncertes örömzenélések energiáit, és talán egyfajta nosztalgiát is a Balaton-parti gyerekkori emlékek és a meg nem tapasztalt, de vágyott 60-as évekbeli külföldi surf rock-éra iránt. Arról nem nyilatkozhatok, hogy ha valaki egyáltalán nem fogékony ezekre a dolgokra, akkor mit vált ki belőle az anyag, de azt mindenképp tanácsolom, hogy adjon egy esélyt a srácoknak élőben is, mert úgy még nagyobbat robbannak.  

Szabó Gyula, Burucs Szabolcs, Teknyős Krisztián és Vitéz Gergő négyeséhez ezúttal három dal erejéig csatlakozott Tácsik Hunor is, aki szaxofonnal bolondít/szelídít egy árnyalatnyit a lendületes és fülbemászó surf rock-hullámokon. Az összképből nekem egy nagyon picit hiányzott az első album ‘Pelso’-jához hasonló sebezhetőbb keserédesség, de cserébe kaptunk egy táncba-pogózásba hívó, filmzenének beillő lemezt, így egy pillanatig sem panaszkodom.

Gyula és Szabi pedig adtak egy kis helyzetjelentést is a zenekarról:

Jó pár év eltelt az első nagylemezetek megjelenése óta, mikor kezdtetek bele a második elkészítésébe? És mik történtek ez idő alatt a The Keeymen háza táján?

Gyula: 2016 környékén jelent meg az első lemez (2020-ban bakeliten is) aminek nem várt sikere folytán egy nagyon aktív koncertzenekar lettünk. Ennek árnyoldala az volt, hogy lévén Szabi és én a Balatonon lakunk, míg Rozsi és Krisz Pesten, amikor próbáltunk, azok koncertre készülős próbák lettek. Ennek kapcsán jól jött a leállás, mert baromi jól esett új ötletekkel dobálózni. Továbbá nem Pesten, hanem nálam, Balatonlellén próbáltunk, zenekari hosszúhétvégéket tartva. Ezt nem csak a számokon, de én speciel a zenekaron belüli barátságokon is pozitív befolyásként hallom/érzem.

Mit jelent számotokra ez a lemez? 

Gyula: Fentiek okán az újra egymásra találást, és a megnyugvást, hogy nem csak hogy nem egy egy lemezes zenekar vagyunk, de hogy újra tele vagyunk kreatív energiákkal, amit az is bizonyít, hogy a felvételek óta írtunk 4 új számot.

Honnan jött a szaxofon ötlete?

Gyula: Mint általában bármire, erre is csak nagyjából emlékszem. A „kinek az ötlete volt?”-ról lövésem nincs, de miután felvetődött, Krisztián – a basszerosunk – megjelent Hunorral a következő próbán. Noha az adott dalokat, amin Hunor fúj, előtte már nagyjából összeraktuk, a hangnem és a hangulat elmagyarázása után nagyon jól ráérzett a fiú, és csodálatos hangokkal egészített ki minket. Koncertjeinkre azóta rendszeresen visszük, amikor épp nem felejtünk el szólni neki, és nincs épp zenesulis elfoglaltsága sem.

Valamennyien otthon vagytok teljesen más műfajokban is, honnan gyökerezik ez a (szerencsére) kiapadhatatlan szeretet a surf rock iránt? 

Szabi: Bevallom, én korábban nem hallgattam aktívan surföt, mégis mikor megtudtam, hogy a srácok egy ilyen zenekar létrehozását tervezik, jóformán bekéretőztem közéjük gitározni (amit addig nem csináltam, hiszen előzőleg dobos és énekes voltam zenekarokban). Egyszerűen volt egy olyan érzésem, hogy ezt csinálni kell, mert nemcsak hogy a lelkületemhez közel álló ez a hangulat, de a tagok is egytől egyig a legkedvesebb zenész barátaim közül tevődtek össze, akikkel bármikor szívesen voltam együtt, és mindig mindenben meg tudtunk egyezni.

Hogy mitől működik ez még? Úgy érzem, hogy mindnégyünknek megvan a határozott, de rugalmas elképzelése a zenéről, és bár zenei ízlésünk természetszerűleg eltérő, a legfontosabb pontokon fedésben vannak egymással, és érdekes módon a surf rock egy tökéletes közös nevező. Ötletből mindig van elég, minden oldalról. A nem surf-hangulatú dolgokat elég hamar leszavazzuk közös egyetértésben, amikből végül szám is készül, azokat pedig elég gördülékenyen megírjuk 1-2 próba alatt. Mondjuk nem is túl bonyolultak a számszerkezeteink, de nem is gondoljuk, hogy olyannak kéne lenniük…

Honnan szerettek a legjobban ihletet meríteni? Magából az örömzenélésből-improvizációból vagy zenei példaképektől, esetleg teljesen más dolgokból? 

Szabi: A legtöbb számot úgy írtuk meg, hogy jött egy dallamötlet, amit a próbákon kibontottunk. Elmondható, igen, hogy örömzenélések alkalmával születtek. És számomra mindig örömet is okoz eljátszani őket, még akkor is, ha némelyikben olyan dolgokat találtam ki, amiket kifejezetten nehezen játszok el élőben.

Nekem semmi konkrét előképem nem volt, és nem is lett. Úgy csinálok surföt, hogy azt sem tudom mi az, csak valahogy érzem, hogy mi az, ami belefér még, és mi az, ami már nem.

Pár irányadó dolog: jóleső harmóniák, egy kis Tarantino, egy kis western, jellegzetes ritmika, gyors pengetés egy húron, zengető, és már mosolygok is.

Címkép: Fekete Vica