A címben át is vertem mindenkit, ugyanis ma nem elsősorban a Lovestarrsról szeretnék beszélni, hanem szellemi elődjéről, a The Good Naturedről. Imádtam a három tagú, basszus-dob-ének felállású brit bandát, akik színtiszta, egy kicsit talán sötét, de lüktető, és elsőre magával ragadó szintipopot játszottak. Első két EP-jüket 2008 és 2010 között szerzői kiadásban jelentették meg, melyek óriási sikert arattak.

2011-ben leszerződtette őket a Parlophone kiadó, akik például akkoriban Lily Allent és a Coldplay-t is jegyezték, és megjelent harmadik EP-jük, a Skeleton, valamint bejelentették első nagylemezüket, a Prism-öt is. Emlékszem, tűkön ülve vártam az albumot, hiszen szinte az első perctől követtem a banda fejlődését. Kislemezről-kislemezre egyre jobb számok születtek, szuper klippeket csináltak, majd az underground sikersztori zárásaként a kis független bandát felkarolta a jónevű kiadó.

A jónevű kiadó, akik már a bemutatkozó lemez megjelenési dátumát is közzétették, hogy aztán gondoljanak egy nagyot, és az utcára dobják a bandát.

Vitték magukkal a nevüket, az addig, jórészt önerőből felépített imidzsüket, és a nagylemez teljes anyagát, melyet dobozba tettek.

A zenekar akkor kiadott egy közleményt, melyben megígérték, hogy visszatérnek, és jobbak lesznek, mint valaha. Ez idén májusban megtörtént, Lovestarrs néven már megjelentettek egy klipet, meg néhány új dalt.

Bár ne tették volna.

A Lovestarrs képi- és hangzásvilága gyenge LSD-be mártott, erőltetett glampunk vonal, keverve egy kis kawaiival és egy nagy adag poppal (a szó legrosszabb értelmében), amely meg sem közelíti a The Good Natured egykori színvonalát. Most nézzétek meg…

https://www.youtube.com/watch?v=D7HDsKFyoKY

Nagyon sajnálom, hogy egy ennyire ígéretes zenekarnak elölről kellett kezdenie mindent, azt pedig különsen, hogy mindezt így, ebben a formában tették. Bár kíváncsian várom az első EP-t, egyelőre engem nem győztek meg.