Múlt héten negyedszerre rendezték meg a Budapest Showcase Hubot, Kelet-Európa egyik legfontosabb showcase fesztiválját. A BUSH idén is nagyszerű program volt mind zeneipari szereplőknek, mind az új és még itthon kevéssé ismert zenék rajongóinak. A szervezők (akikkel itt beszélgettünk a fesztivál előtt) idén is remek munkát végeztek, és egy rendkívül sokszínű zenei programot hoztak létre, összesen 15 különböző ország képviseletével, 9 budapesti helyszínen. Ebben a cikkben öt olyan külföldi zenekarról lesz szó, akikről a múlt hétig egyáltalán nem hallottam, de ettől még remek koncertet adtak.
Junior A
Kezdésnek muszáj írnom a litván Junior A-ról, aki alapvetően R’n’B-ben és popban utazik. Az egész produkció nekem az egyik kedvenc hasonló stílusú énekesemre, Yung Leanre hasonlított: lassabb, mélyebb lüktető alapok, és igazi DIY feeling. Elkísérte az Instantba Sindre Skeie, aki egy norvég metáldobos is, és ez a (látványbeli) kettősség rettentő jól működött. Hibátlan produkció volt szerintem, remélem minél hamarabb visszatérnek Budapestre egy saját klub bulira.
Tęskno
Egy nyugodt sziget volt ebben a mozgalmas három napban a lengyel Tęskno. A háromtagú együttes két hegedűsből, illetve egy billentyűs/énekesből állt és egy számukra tökéletes helyszínen, az Úri Muri pincéjében léptek fel. Sok olyan dolgot láttam idén a BUSH-on amit még soha, és ebbe beletartozik a két hegedűs felállás is, de kifejezetten jól műküdött. A dalok szerintem nagyon szépek voltak, és nekem végig Sigur Rós jutott eszembe róluk, volt bennük valami intimitás, amit máshol nem nagyon találtam meg a fesztiválon.
The Bad Tones
Érdekes élmény volt a lett The Bad Tones, hiszen az égvilágon semmit nem láttam a színpadból, a Beat On The Brat dugig volt a fellépésük alatt és nem sikerült elmozdulnom a bejárat mellől. Amit hallottam, ettől még eléggé tetszett. Remek psych-rockot játszottak, kevés torzítással, erős bluesos beütéssel és még több elszállással. Kiváló összhangott adott a különböző tagok énekhangja, a szólógitárok, és a szólóhangszerként használt basszusgitár. Jó befejezése volt a három napos koncertmaratonomnak.
Baasch
Nem volt könnyű dolga a lengyel Baaschnak csütörtökön, hiszen miután a szintén lengyel Perfect Son lemondta a fellépését, a The Qualitons után letoltak egy második koncertet is, az Instant után a Toldiban. Az idei BUSH popzenei felhozatalából talán ők voltak a legérdekesebbek. Már amikor hallgattam a BUSH-os Spotify playlistet, megragadott az énekes hangja és az egyedi, sötétebb hangzásuk. A Baasch zenéje a kevesebb néha több alapigazságon nyugszik, ami ebben az esetben kevés, de annál igényesebb szintetizátorokat jelent, ez alkalommal élő dobokkal kiegészülve. Kifejezetten táncolható zenét játszottak, ami ettől még nagyon távol volt bármiféle vidámságtól.
Lynch
Végül, de nem utolsósorban az idei kedvencem, a szlovén Lynch. Messze ők voltak számomra a legemlékezetesebbek az egész fesztivál során, egyszerűen azért, mert szerintem ők játszották a legjobb, és az egyik legeredetibb zenét is. A Lynch elég nehezen kategorizálható, a programfüzetben a surf és garage jelző szerepel a nevük mellett, de én a koncertet látva a surföt talán kicseréltem volna a slugde metalra. Izgalmas számok voltak, rettentő jó volt a hangzás, az ének és maga a hangulat is. Picit olyan volt, mintha ez a négy srác csak otthon lenne a próbatermükben és élvezné, hogy együtt zenélhet a többiekkel. Plusz pont a gitáros Meat Wave-es pólójáért.
Összességében a BUSH idén is tökéletes volt arra, hogynyitott emberek egy csomó új és izgalmas zenét ismerjenek meg a környező, vagy kevésbé környező országokból. Én is gazdagodtam pár új kedvenccel és kizárt, hogy ezzel egyedül vagyok.
Képek: BUSH Facebook-oldal
