A Landing Venus Kéklóban rögzített koncertlemezét hallgatva felváltva jelenik meg előttünk dzsungelbéli sámánasszonyok, boszorkányok szeánsza, sötét bársonnyal borított jazz klubok homálya, szüfrazsettek lázadása. Doromboló fekete mágia. Improvizáció az avantgárd jazz, no wave, posztpunk, pszichedelikus rock, és zajzene elemeivel. Meglepő módon két frontasszony, Kisgyörgy Ilka és Horváth Hannah változatos technikákat ötvöző énekhangjai gerjesztik az indulatokat, teljessé válva Vajsz Kornél (gitár), Takács Rajmund (basszusgitár) és Kovács Gergely (dob) kísérletező játékával. Mellékprojektjeik többek között: Gentry Sultan, Midstream Selections, Pásztorz, Asphaltbreath, Tape Kebab, Hipermarx, Grencsó Open Young Ensemble, FUNKorporation, i m p o r t, Rehab Nation, Roncsipar, Odett. Ilkával és Rajmunddal beszélgettünk.

Hogyan kezdte meg landolását a Venus? Mióta zenéltek együtt?

Rajmi: Tavaly nyár óta, bő fél éve.

Ilka: Nekem ez a projekt már hamarabb ott volt a levegőben; elhívtak tavaly a MÜPA Jazz Showcase-re. Szerettek volna egy olyan formációt, ami képviseli az avantgárd jazzt. Összeállt egy csapat arra az alkalomra, de valahogy nem volt mindenkinek a szíve ügye. Tök jó zenészekkel kooperáltunk, akiket a mai napig imádok, de egy zenekar akkor működik, ha megvan a kémia. A mostani felállásnál pedig már az első megszólalásnál azt éreztem, hogy „vá, ez az, amit kerestem”. Kornéllal én már toltam egy kísérleti/ének projektet, az i m p o r t-ot, érdeklődött ez iránt a zenekar iránt is, gondolkodtunk, hogy mi legyen, mert kaptunk egy kapolcsi koncertfelkérést. Közben Kornél, Rajmi és Gergő trióban összejártak imprózgatni, így érlelődött a megfejtés.

Rajmi: Igen, de igazából a Mediawave-en ismertelek meg, tavaly áprilisban. Pont bejöttetek oda, ahol improvizáltunk.

Ilka: Kifüleltük, hogy valami történik. Én akkor már tudtam, hogy ő az a basszeros, akit Kornél ajánlott. Úgy látta, hogy nagyon beleillene abba, amit mi kitaláltunk és igaza lett. Rajmi az apukája a zenekarnak. Nekem ez annyira jól esik. Nagyon hálás vagyok ennek a csoportnak. Most élem meg így először, hogy van egy zenekar és tényleg történnek a dolgok.

A nevetek és a Willendorfi Vénusz jelkép ötlete honnan jött?

Ilka: Tanultam művészettörit, nagyon érdekel a művészet világa. De főleg azért, mert a Vénuszt valahogy mindenki úgy képzeli el, hogy egy nagyon szép, törékeny, vékony valaki, nekem pedig tetszik ez az ábrázolás. A termékenység istene, ez a kis kövér nő, aki tényleg valamilyen más szinten nőies. Értelmezhető úgy is, hogy most landolunk a Vénuszon. A két női ének miatt szerettem volna, hogy valahogy képviselve legyen, hogy ez egy törékeny, nőies projekt is amellett, hogy zeneileg a fiúk egy kemény alapot és hátteret nyújtanak.

Rajmi: Közben pedig mindenki alapvetően egy érzelmes csávó a zenekarban. Nekem van egy olyan vetülete, hogy van egy kedvenc novellám, Sławomir Mrożektől a ’Zuhanás közben’, ami arról szól, hogy az élet egy zuhanás. Állandóan zuhanunk, akárcsak a Landing Venus. Valahonnan elindulunk, és mindig máshova esünk. Az élet is ilyen, nem lehetnek ugyanazok a pontok ugyanolyanok. Eltervezed, hogy találkozol valakivel, de nem olyan lesz úgysem, mint amilyennek eltervezted. A vége pedig a halál.

Ilka: Én úgy is képzelem, hogy az egész nem egy zuhanás, hanem inkább egy bolyongás, egy kíváncsiság az életre. Egy folyamatos mozgás, ami nem konkrétan arról szól, hogy lefele haladunk, hanem megismerünk dolgokat. Én nagyon erősen vizuális alkat vagyok. Mikor írok valamit, mindennek van egy erős képi megjelenése. Egyszer írtam egy szöveget, ami arról szól, hogy zuhanok le egy magas épületről és van ott egy férfi, aki végignézi, de nem tesz ellene semmit. Mennyire szép. Ez az elengedés. Először nekem itt fogalmazódott meg, hogy „igen, akkor ez a landoló Vénusz”.

Aki attól különleges, hogy engedik, hogy zuhanjon, engedik, hogy felfedezze a világot a maga módján és nem próbálják megmenteni, mert nem kell megmenteni.

Az elengedésről szól minden, hogy tudd azt mondani, hogy valami egy darabig szép volt és elbúcsúzol. Van is egy ilyen sor a szövegben, hogy „You say goodbye with an it was nice meeting you smile on your face.”

Ahogy hallgattam a koncertalbumot, mindegyik szám teljesen más kontextusba emel. Különböző érzetek váltakoznak, zeneileg is.

Ilka: Elkezdtünk zenélni, improvizáltunk és nem gondoltunk arra, hogy mi most ezt a zenét akarjuk megszólaltatni, hanem utólag éreztük, hogy még ha változnak is a hangulatok dalonként, megvan egy jellegzetes hangzása a zenekarnak. Mindenki hozta a saját világát.

Rajmi: Játszottunk, és ez jött belőlünk. Nem volt instrukció és azóta sincs.

Ilka: Csak hangulatokban, maximum. Mindig a hangulatteremtésre törekszünk, a hangdesignra. A témákat is arra használjuk, amikből kiindulunk, hogy megadjanak egy kerethangulatot, legyen mondanivaló, amiből kibontakozunk, de az első helyen nem maga a téma van, vagy a dallam, hanem, az, hogy hogy szólal meg, milyen hangulatot, milyen textúrát tud megteremteni.

Mondtátok, hogy mindenki hozta a saját világát.  A zenei ízlésetek mennyire egyezik?

Rajmi: Sok a közös metszet, de amúgy tök más. A dobosunk a free jazz-jazz sokféle ágait hallgatja. A gitárosunk teljesen képben van a hatvanas-hetvenes évek egylemezes osztrák, szlovén, román pszichedelikus zenekaraival. Egyébként egy grindcore zenekarban gitározott, metálvonalon is eléggé otthon van. Én a punkból jöttem, tehát ezek a posztpunkos témák, amik vannak mondjuk a ’Homophobe Parade’-ben, tőlem származnak. Ilkának ami még plusz ezeken kívül, az a népzene.

Ilka: Igen, rengeteg népzenét hallgatok és van is egy népzenei projektem egy kaliforniai hegedűs lánnyal, aki magyar népzenét tanul.

Komolyzenei téren van képzettségetek?

Ilka: Igen, jazzt tanultunk Hannával. Az a sztori, hogy Kolozsváron tanultam mérnökin, ő meg ott élt, volt egy befutott funky zenekara, a FUNKorporation, amit imádtam és mindig úgy mentem, hogy „wow, ez a csaj egy boszorkány!” Mindenképp együtt akartam vele zenélni. Megtudta, hogy készülök Pestre a Bartók Konziba, közösen kezdtünk készülni a felvételire és összebarátkoztunk. Most az alkotó folyamat kicsit lelassult, mert hazaköltözött fél évre, de hamarosan visszaköltözik és megint együtt fogunk lakni.

Mikor énekeltek, hogy működik a munkamegosztás kettőtök között?

Rajmi: Hanna improvizatívabb.

Ilka: Igen, de ez jelenleg amiatt is van, hogy egy picit távol volt a projekttől és ezt úgy tudtuk megoldani, hogy meg volt tervezve, hogy mindegyik dalban körülbelül milyen hangulatokat, hangtechnikákat tudna behozni improvizálással. Van egy ilyen múltunk, hogy rengeteget énekeltünk ketten, volt is a Lumenben egy impró koncertünk. Végig énekeltünk egy estét úgy, hogy semmit nem tudtunk előre. Érzem rajta, hogy ő az az ember, akivel nagyon meg tud nyílni a hangom.

Az eddig megjelent anyagotok, a Live at Kékló, koncertfelvétel. A stúdióban rögzített mennyire lesz ezzel megegyező?

Rajmi: Annyiban lesz más, hogy az jó minőségben lesz rögzítve. Szerintem ennyi.

Ilka: Meg annyi, hogy ott lesznek új dalok. Most dolgozom egy albumkoncepción, ami eddig hiányzott. Éreztem, hogy nagyon jól megszólalunk és nagyon jó ötletek vannak, de kell valami ahhoz, hogy egy album meg tudjon jelenni. Kell valami átfogó téma, ami amúgy is megjelent a dalokban, ez a társadalmi elidegenedés és a kapcsolatok.

Szemfelnyitós témák, mint például a ’Homophobe Parade’-ban…

Ilka: Azt a számot egy barátnőm inspirálta, aki a szerelmével, a nő nemű szerelmével az ELTE könyvtárában élte a normális, elfogadható szerelmi életét és lett belőle egy rendőrségi balhé, aminek a végén elnézést kértek tőlük. Ez volt a fő inspiráció, meg az is, amit látok magam körül. Meg hogy például az emberek hogyan reagálhatnak a biszexualitásomra.

És a felvétel hogyan lesz összepárosítható az improvizációval? Koncerten azért teljesen más.

Rajmi: Azt szeretnénk, hogy minden koncert más legyen. Emiatt lehet, hogy például egy-egy számot, ami ezen a Live at Kékló felvételen szerepel, teljesen máshogy játszottunk a legutóbbi koncerten az Aurórában. Nyilván azért felismerhető, hogy melyik dal melyik, de mégis mások.

Ilka: Megvan egy hangulat, egy kiindulópont. Vagy az, hogy hogy indul, vagy az, hogy meddig tart és hol megyünk át a másikba. Mindig vannak megbeszélt pontok, mert nehéz lenne enélkül.

Rajmi: Igen, de volt olyan most az Aurórás koncerten, hogy az egyik számnál mi már a refrént játszottuk a zenekarral, ti meg még tök mást énekeltetek és azt mondtuk, hogy ez így most jó.

Ilka: Igen, emiatt inspiráló az egész, hogy mindig meg tudjuk lepni egymást. Én az olyan zenét is szeretem, ami fel van építve, vannak benne kitalált dolgok. De teljesen más élmény, mikor úgy vagy benne valamiben, hogy megvan a szabadságod, hogy elvidd teljesen más felé és figyelj, hogy a másik épp hogy érzi magát, merre vinné.

Nem féltek attól, hogy valami nagyon jót eltaláltok, de utána feledésbe merül?

Rajmi: Félünk, de ettől jó. Mert akkor lehet, hogy valami más jó jön ki. Van olyan koncepció, hogy én egy hangot játszok a basszusgitáron végig és improvizálnak rá. Ez például a két koncerten teljesen más világot hozott.

Az énekben az énektechnikákkal is szabadon játszadoztok?

Ilka: Igen, mind a ketten, de főleg Hanna használ kísérletező hangtechnikákat, hangban imitál hangszereket. Engem is vonz ez a világ, sokat énekeltem szélsőségesebben, de tetszik ebben a felállásban, hogy ketten mindig egyensúlyozzuk egymást. Valamit megépítek, arra ő reagál. Mindig van egy jó értelemben vett konfliktus és ezt szándékosan akarjuk így, hogy ha valaki klasszikusabban énekel, akkor legyen rá egy ilyen válasz. Ez egy olyan projekt, amiben ezt az oldalunkat is belerakjuk, hogy érdekel ez a világ, ami a hangzásról, a kötetlenségről szól, meg arról, hogy felfedezel olyan hangokat saját magadban, vagy a hangszereden, amire nem is számítanál. De azért szeretjük mi is a dallamokat, a tempókat, amitől hallgatható a zene. Nem akarjuk azt, hogy csak egy szűk réteg számára legyen élvezhető.

A hangszerek állandóak, vagy abban is variáltok?

Ilka: Én nagyon élveztem, mikor próbákon Rajmi gitározott, vagy beállt dobolni. A Kornél is énekelt egyszer, elképesztő, amit csinál.

Rajmi: Meglátjuk. Lehet, hogy lesz olyan koncert, mikor tök más hangszereken fogunk játszani, vagy nem lesznek hangszerek, csak tárgyak, vagy csak a szánk. Ez nagyon tág és pont ezért érzem, hogy sokáig lehet vinni ezt a zenekart. Csomó arcunk lehet.

Ez is jó ezeknél a műfajoknál, hogy nincs megkötöttség, elvárás, például a következő albumot illetően, mert akármi lehet, amire nem is számítasz, hogy lesz.

Rajmi: Igen, bármilyen zenét csinálunk, úgyis össze fogja kötni az, hogy mi játsszuk. Lehet, hogy csinálunk egy country számot valamelyik lemezre, de az akkor is egy Landing Venus-os country szám lesz.

Ilka: Mikor összeálltunk nyáron készülni a kapolcsi koncertre, akkor kicsit éreztük, hogy oda nem kéne annyira elborult anyagot vinni és bevállaltunk két feldolgozást. Jefferson Airplane-től a ’White Rabbit’-et és egy Portisheadet, a ’Wondering Star’-t. Érdekes volt, hogy megcsináltuk a számokat, de azok is annyira beleillettek a többi dalba, azáltal, hogy mi szólaltattuk meg.

Rajmi: Azt is el tudom képzelni, hogy egyszer csinálunk egy cover nightot. Egy olyan koncertet, hogy csak pszichedelikus számokat, feldolgozásokat játszunk.  Azokat is improvizáljuk attól függetlenül, de ugyanezzel az elképzeléssel, hogy valahogy megszólal a téma és onnan meg elmegyünk az erdőbe.

És az album mikorra várható?

Ilka: Attól függ, hogy Kornél mikor gyógyul meg, mert ínhüvely gyulladása van. Most úgy vagyunk, hogy örvendünk, ha márciusban a váradi Moszkva Kávézós koncertre annyira helyrejön, hogy tényleg tudjunk új dalokat is csinálni. Mert most van egy csomó olyan anyag, ami már egy ideje érlelődik.

Rajmi: Szerintem ősz-tél környékére.

Ha magyar zenekarok közül választani kéne, kikkel koncerteznétek szívesen?

Ilka: Hát én nagyon gyorsan tudok erre válaszolni. Jelenleg nagyon rá vagyok kattanva a Volkova Sistersre meg a Gustave Tigerre, rongyosra hallgatom a zenéiket.

Rajmi: Én a Kampec Doloressel  szeretném, ha összejönne egy közös koncert, mert úgy érzem, hogy az ő fiatalkori munkásságuk, ami még posztpunkos, free jazzes. Náluk is női ének van, közben népzene is egy kicsit, szóval úgy érzem, hogy ők nagyjából az előképe a Landing Venusnak itthon.

Ilka: Meg például a Gnúval volt egy ilyen ötlet, hogy majd dolgozunk együtt. Most úgy van, hogy az Osaka Crack-el megyünk Váradra, amiben szintén Viktor a szaxofonos, hasonló felállás, hasonló power trio, csak nem annyira akusztikus.

Milyen film filmzenéjének tudnátok elképzelni magatokat?

Ilka: Rengeteg helyről azt halljuk vissza, hogy olyan „Lynch-es”.

Rajmi: Amerikai, kicsit avantgárd film zenéjének. Lynch vagy egy Lars von Trier filmének. Lynch-ben benne van a blues. Nagy filmesek vagyunk. Lehet, hogy ez is benne van abban, hogy ilyen a zene. Én amúgy már több éve jobban szeretem a többi művészetet. Jobban kapok inspirációkat filmekből, könyvekből, mint zenékből, mert azokban nem hallok újat már régóta.

Milyen könyvekből, filmekből jön ez az inspiráció?

Rajmi: A szabadságra meg a free részére mindenképp François Truffaut, Jean-Luc Godard. Az érzékenységben meg Antonioni, modern olasz filmrendező. Főleg az újhullámos, modern filmművészet érdekel. Könyvekben a 20. századiak, Philip K. Dick, Kafka, Bulgakov, meg ilyenek.

Ilka: Én nem tudom ennyire megkülönböztetni. Csomó impulzus, inspiráció ér. Havonta teljesen más zenékre vagyok rákattanva.  Van olyan, hogy Beyoncét hallgatom, mert mennyire csodálatos az a nő, milyen energiákat ad. Vagy Lady Gagát. Minden inspirál. A saját kapcsolataink, meg persze filmek, könyvek. Mindig keressük, hogy mi az, ami valami ihletet ad.

Rajmi: Lehet, hogy egy dívány.hu-s cikk alapján jön valami.

Ilka: Sokszor történik mostanában velem az, hogy benne vagyok valami témában, ami foglalkoztat, és szembesétál velem, amitől úgy érzem, hogy igen, akkor tényleg jó úton vagyok, mert ez egy aktuális dolog. Most is az albumra kitaláltam ezt a dalt, amit küldtem neked, a ’For 7 days I was a butcher’s lover’-t. Másnap rákerestem egy Bukowski versre, az ’Alone with everybody’-ra, és ugyanaz a tematika jött vissza, az emberi hús meg a kapcsolatok, mint a dalszövegemben. Jött velem szembe. Bevonzod, ami érdekel, amire rá tudsz kapcsolódni.

• A Landing Venus legközelebb március 24-én szeli át az éjszakai eget, hogy aztán a Fészek Kulturális Központ színpadára érkezzen.

Interjúfotók: Komróczki Dia

Borítókép: Kisgyörgy Ilka