Másfél éve nem hallottunk sokat a fiatal pécsi csapat felől, de idén új nagylemezt terveznek kiadni, amiről az első fecske megérkezett blogunk felületére. A Kaktus fúziós elektronikus, jazzes világa minden eddiginél letisztultabban szól a ‘Gránátalma’ című számban.
A srácok 2014-ben kezdtek el együtt zenélni, jelentkeztek a Kikeltetőre és bemutatkozó EP-jükre egész sokan felfigyeltek a hazai könnyűzenei életben – például a szép emlékű Rakéta Fesztiválon is felléptek. Azóta eltelt négy év, egy rakás fellépés és egy 2016-os, igen jó kritikai visszhangú nagylemez.
„Lassan két éve jelent meg az albumunk, azóta már elég időszerűnek éreztük hogy új cuccal jelentkezzünk, de speciel ez, illetve még egy dal a készülő lemezről már egy éve az élő repertoár részét képezi egyébként. Ez is az egyik oka, hogy miért a ‘Gránátalma’ című dalt adjuk ki először.” – mesélte Irsik Bence, a zenekar gitárosa. Íme a nagyon fülbemászó, jó sodrású trekk.
„A másik ok pedig az, hogy ez az egyik legjobb reprezentációja talán az albumnak. Egyszerűsödött ezen a lemezen a zenekar hozzáállása, már kevésbé akarunk művészi meg direkt fura számokat írni, inkább csak ha felmerül egy ötlet valakinél, azt végigvisszük és számot csinálunk belőle, mert jól esik.”
‘Tök felszabadultak lettünk és próbáltunk olyan lemezt írni, amit eljátszva jól érezzük magunkat, és nem arra koncentráltunk, hogy mondjuk mit várna el feltétlenül a közönség.”
Ahogy a legtöbb Kaktus dalt, úgy a Gránátalmát is nehéz műfajilag beskatulyázni, ez a progresszivitás pedig ezek szerint a hamarosan megjelenő új albumra is érvényes lesz.
- Március 15-én mutatja be második nagylemezét a Kaktus, vendégeik a Berriloom and the Doom és az Analog Balaton lesznek.