A 2017-es Kikeltető élő show-inak legfiatalabb versenyzője volt a The Swamp Creatures. Toldis koncertjük szinte már legendás – a közönségből (részegen) felszakadó „MO-CSÁR!” skandálás azóta szállóigévé vált, és a koncertjeik állandó eleme. Csak azért, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: swamp=mocsár.

Ez a mocsár viszont nem a döngölős-dagonyázós, borongós hangulatú mocsár, amit már megszoktunk; itt egy sokszínű és ismeretlen tájra utazunk. A zenekar elmondása szerint az egész EP célja nem más, mint az, hogy „a hallgató betekintést nyerhessen a mocsárba és annak hangulatába”. Ezt a hangulatot igazán különleges hangszerelés adja meg; a szokásos dob-basszus-szinti-gitár négyes fogaton kívül találunk buddhista imagolyókat, harangot és szárított kaktuszból készült esőcsinálót. Szintén előrelépés a zenekartól, hogy itt már minden számban van ének és vokál is, amiket Galántai Zsolt frontember mellett Takács Dorina énekelt. Új hangzáshoz persze új megjelenés is dukál; a Fejér Anna által készített albumborítón rejtett mantrát és a számokra utaló szimbólumokat fedezhet a hallgató.

Az EP négy dala egy vándort kísér végig a mocsáron. Az első szám (lásd alább) a Slaves of eternity, ebben – micsoda meglepetés – szolgákkal találkozik főhősünk, akik a gonosz Yamada rémuralma alatt sínylődnek. Mindezt zeneileg egy elég szokatlan skála támogatja meg, ami a bandatagok bevallása szerint etióp zenéből eredezik. Érzésem szerint itt még nem egészen találta ki a banda, hogy mit szeretne, olyan mint egy nagy nyitó jam a rendes koncert előtt. Kicsit kusza lett ez, a sok ötlet egy inkoherens egyveleget alkot.

A második számban érkezik meg a királynő és a tibeti harang, ami mindenképpen egy emelkedettséget kölcsönöz a dalnak, valamint segít kicsit helyre tenni az előtte hallottakat. Itt az emberi nézőpont is megjelenik; ő szenved és menekülni akar.

A harmadik számra (Submarine) sikerül is elmenekülnie, és rátalál a galaxisok tavára, ahol nyugalomra lel. Ez a szám tényleg hozza azt zeneileg is, ami a programja: megnyugvást, éteriséget, harmóniát, lassulást, tisztább érzékelést.

Én teljesen véletlenül pont azután hallgattam meg, hogy az imádság emberiség életében elfoglalt szerepéről olvastam, és nagyon betalált… Úgy érzem, ez a dal az, ami – jó esetben – a The Swamp Creatures hangzásvilágát hosszú időre meghatározza.

Az utolsó számban, a Burning Woods-ban újra felbukkan Yamada és az ő szolgálói, és egy véres tusában hősünk áldozatául esik a gonosz királynőnek. Valószínűleg a legcsapongóbb száma a kislemeznek.

Összességében remek munkának gondolom az Insights című EP-t, amiben annyi jó ötlet van, hogy három másik is kiférne belőle. És lehet, hogy ezen el is kellett volna gondolkodni – néha már túlzottan csapongó, és saját magát sem érti, hogy merre tart. Ezeknek a fiatal srácoknak viszont nagy szerencséjük van, mert nem az ötleteket kell nagy kínnal kipréselni a fejükből, hanem azt kell megtanulni, hogy hogyan szabályozzák le magukat, amikor spricköl a fülükön a kreativitás…

Ha az EP-t egyben hallgatnátok, itt tehetitek meg.