‘Cím nélküli ötödik lemez’ címmel jelent meg az ötödik Szabó Benedek és a Galaxisok lemez, és még mielőtt túlságosan belebonyolódnék a címekbe és a számozásba, szeretném eloszlatni azokat a gondolatokat, amikre talán a cím hallatán elsőre gondolnánk: ez nem az a tipikus cím nélküli/self-titled kiadvány, ami általában becsúszik az életművek derekára, majd kimerül abban, hogy a zenekar megpróbál még valamiféle tüzet csiholni a kezdeti sikerek parazsából.

Pedig mikor még csak a rajongók által kultikussá emelt, digitalizált demó kazetta bóklászott az interneten, csípőből vágtam rá az ‘Első szám’ című nyitódal után, hogy a zongorás kitekintő után vissza is tért a zenekar a jól bevált gitár orientált formulához, és már körvonalazódott is előttem egy újabb keserédes, generációs hangulatú album képe. Ez a kezdeti tévképzet azonban hamar el is oszlott, ugyanis a ‘Cím nélküli ötödik lemez’ dalai közel sem a közönség kedvenc ‘Legszebb éveink’ demagóg, ökölrázós hangulata felé hajlanak, sőt, talán attól állnak a legtávolabb.

Ugyan a ‘Lehet, hogy rólad álmodtam’ hűvösebb fogadtatásának lenyomata jócskán rányomja a bélyegét az új lemezre, olyan sorok kerülnek elő például, mint: “Ó az emberek / nem szeretik úgy a zongorát / mint a dobokat és a gitárt” vagy “ez egy ugyanolyan sláger pont, mint régen / úgyhogy énekeljetek és táncoljatok / ha erre vártatok”, de a dalok egyáltalán nem keltik azt az érzést, hogy Szabó Benedek énekes-dalszerző valamilyen opportunista megfontolásból tért volna vissza a sokak véleménye szerint a Galaxisoknak jobban álló húzósabb témákhoz és hangszereléshez. Inkább a negyedik albumról kialakult (véleményem szerint érthetetlenül negatív) vélemény margójára megszülető dac és a düh párosa kíséri végig kézenfogva a lemezt, és különösen annak az első felét. Ennek a hangulatnak pedig sokkal jobban áll, ha ilyen módon vannak megszólaltatva.

Az új anyag végleg szakít azzal a frázissal, hogy Szabó Benedek a tizen-huszonévesek szószólója lenne.

Az a csalódottság és düh, ami a korábbi lemezeken inkább az önemésztő sorokban jelent meg, mintha 5 évvel későbbre teljesen átfordult volna a külvilág felé, hogy aztán ebből kovácsolja meg az idő múlását nehezen viselő, péntek este inkább otthon maradó harmincasok slágereit.

A lemez dalait ennek fényében tengernyi nosztalgikus kép itatja át. Bergkamp 1998-as argentinok elleni negyeddöntős góljának emlékétől – amely a Balogh Gallusz által jegyzett, a legendás Európa Zsebkönyvek mintájára készített borítón is helyett kapott – a bajai mozi előtt a Függetlenség Napja nyitóhétvégéjén kígyózó soron át, egészen a zöld fehér Fuji-reklámtáblákon megcsillanó gyermekkori boldogság képéig. Az ezekből az emlékképekből kirajzolódó élmények pedig már-már egy lenyomatot adnak a kilencvenes évek felhőtlennek visszaidézett napjairól, és szembetűnően állnak szembe a napjaink közhangulatát idéző olyan sorokkal, miszerint, “én egy izzadva lihegő országban élek / ahol mocsárban tocsogva telnek az évek / és hiába tanulsz, hiába olvasol / egy kopasz geci bekólázva eltüntet bármikor”.

Ezek a dalszövegek ugyan egyszerűbben értelmezhetőek, mint a negyedik lemez álomszerű képeket kibontó szövegei, a varázsát pont ezek az erőteljes, gyakran kiábrándult sorok adják 10 végtelenül közvetlen dalon át. Szövegileg mindenképpen az eddigi legerősebb Galaxisok albumról beszélhetünk, és míg az előző lemez hangszerelése egészen varázslatos volt, mégis például az ‘Az út vége’ és a ‘Mindent, amit akartam’ című dalokban éreztem úgy, hogy tökéletes helyre billent a zongora és a gitár egyensúlya.

A ‘Ragrímek’ című habkönnyű dal záró sorait hallgatva érünk egy olyan mondathoz, ami valójában teljes egészében összefoglalja az új Szabó Benedek és a Galaxisok anyagot, avagy azt, hogy hogyan kell kiábrándultságból és csalódottságból megírni a zenekar eddigi legjobb lemezét: “ha már nagyon szomorú vagyok / írok egy lemezt, amin minden szám sláger”.

És bár a kijelentés persze túloz, én egy percig sem vitatkoznék vele. A ‘Cím nélküli ötödik lemez’ dalai már például a ’19-es Bánkitón is mosolyt csaltak a negyedik lemez miatt fanyalgó, aznap este már sokat tapasztalt arcokra, és olyan érzésem van, hogy az új anyag megint egy zászló alá hozza majd a megosztott Galaxisok-rajongókat.

• Az album bemutatására a fővárosban március 20-án kerül sor az Akváriumban, de külön öröm, hogy még ezt megelőzően országjárásra indul a zenekar a Ricsárdgír társaságában, szóval senki sem marad ki a jóból.