Nagyon harap az új Run Over Dogs klip
június 26, 2017

Mostanában nem zajos annyira a Run Over Dogs háza tája, éppen ezért is felüdülés, hogy az ország egyik legütősebb riffjeit ontó zenekar megjelentetett valamit. Ezúttal egy klip jutott a rajongóknak, ráadásul ez a videó a Gróf Balázs munkáin szocializálódott hátizsákos alterektől kezdve a mezei képregényrajongókig mindenkinek örömet okoz. Az ok egyszerű: ez a klip baromi jó!

A koncepció és a kivitelezés szinte teljesen a MOME animáció szakos hallgatójának, Börönte Tamásnak a munkája, ezért is készült másfél évig az elgázolt kutya pszichedelikus bosszúhadjárata, és pont ezért iszonyat kemény, hogy ezt valaki egyedül megcsinálta ennyi idő alatt. A hangulat és az atmoszféra pedig szépen bepasszol a Run Over Dogs életműbe. A 2015-ös Cold Sweat of Lust című albumukon szereplő ‘Horror-Struck’ egyébként a lemez egyik legjobb száma, ezért úgy érzem más dolgunk nincs is, mint belinkelni ide a ROD, és talán a magyar animációs szakma legjobb klipjét.

  • Ha megnézted a klipet otthon, vagy a munkahelyeden, nyugodtan látogass el a zenekar koncertjeire is. Játszanak a Volt nagyszínpadán is most szerdán, meg az UbikFarmon is július 8-án.