Kikeltető PÉNZ
Megérte várni a METEO éveken át formálódó első nagylemezére

Megérte várni a METEO éveken át formálódó első nagylemezére

A Kikeltetőnkön 2015-ben debütáló, a pszichedelikus rock és indie-tengelyt körbetáncoltató METEO zenekar az elmúlt bő két évben sajnos nem örvendeztetett meg minket új számokkal – habár készülő nagylemezükbe egy őszi demobemutatós-előjátszós buli keretében belehallgatást engedtek. Szerencsére ez a csend két hete véget ért, amikor bemutatták nálunk az első albumukat beharangozó ‘Dream of Love’ klipjét. 

Az már a Csordás Zitával közös új dalnál is egyértelmű volt, hogy megérte ennyit várni az új METEO-számokra, de a kezdetektől profin koncertező banda a stúdióban is hasonló minőséget hozott a teljes lemezen. A korábbi abszolút gitárközpontúságot ezen az albumon már hangsúlyos szintiszólamok váltják fel a legtöbb trackben. Ezt főleg az anyag születésének körülményei idézték elő, melyről bővebben a frontember, Rözge Maxim mesélt nekünk: 

“Ennek a lemeznek a dalai 2017 nyarán és őszén születtek, egy olyan időszakban, amikor épp kiraktak minket Judittal az albérletből és hónapokig nem volt hol laknunk. A Keleti Blokk próbaterme, a MOME Média Intézet közösségi tere, barátok és szülők között ingáztunk, ezért nem igazán tudtam rendesen leülni zenélni. A remix végül nem készült el, de az ebből az indíttatásból összerakott ötleteimből született az első új dal.

Egyszer, mikor bent maradtunk éjszakára a MOME-n, Nové Soma is ott volt és mesélte, hogy készül majd egy remix album a Ripple Soul-hoz. Szóba jött, hogy próbáljak meg egy remixet csinálni az egyik számukhoz. Így kezdtem el megismerkedni a Reason zeneszerkesztővel, ami pont kapóra jött, mert bárhol élő tudtam kapni a gépet a zenék írásához, szerkesztéséhez.

A remix végül nem készült el, de az ebből az indíttatásból összerakott ötleteimből született az első új dal.

Innentől kezdve elkezdtem dolgozni több számon is, végig laptopon, buszon utazva, kocsmákban, könyvtárba beülve. Gitárt ez idő alatt alig vettem a kezembe.

Az akkori kiszolgáltatott életkörülmények ellenére ez egy izgalmas és produktív időszak volt, inspirálóan hatott alkotói szempontból. Fél év alatt összeraktam ebben a programban 10 dalt.” 

A hangzásvilág bővítése és a kénytelen-kreatív zeneszerzés eredményessége felől nem lehet kétely. A kezdőszám már-már synthwaves témája egyből bevonzza a hallgatót, egyenesen a ‘R I S P’ sötét szobahangulatába, ahonnan végül a dal refrénje szakít ki minket a napsütésbe.

Ezt követően már nagyon könnyen repít három méterrel a felhők fölé a ‘Dream of Love’‘Endorfin’ kettőse. A felhők közül a ‘Death Noise Clan’ hoz minket vissza a valóságba erős basszus-dob verséjével, melyet kellő mennyiségű torzított gitár és szinti támogat meg.

Aki idáig meghallgatta az albumot, az egyrészt most már nem fogja abbahagyni, másrészt pedig egy kiadatlan, korai Tame Impala-számot hallhat, aminél csak a refrén énekhangja juttatja eszünkbe, hogy ezt Kevin Parker helyett Rözge Maxim írta. Az előbbi érzést a Live organ Transplant’ is fenntartja, ami szerintem az album legerősebb dala lett.

A ‘Light Club’ fuzzos basszustémájától és zajongós refrénjétől mindenkinek eszébe ötlik majd egy olyan buli élménye, ami lejátszódhat a szeme előtt. Erre a hangulatra rátesz még egy lapáttal a ‘The Beggining of the War Will Be Secret’ diszkós lüktetésével és az elején felhangzó let’s dance till we die sorokkal.

Az utolsó két szám a második kislemezen megjelenő ‘Just a Saint’, mely lezárásként egy második részt is kapott. A két dal észrevétlenül csúszik át egymásba, csak a hangszerelés változása miatt lehet észrevenni a váltást. A lemez végén nagyon jól helyezkedik el ez a korábbi dalokat a mostanival összekötő kettős. 

Arról, hogy az anyag hogyan nyerte el végső formáját, Maxim a következőket mondta: 

“Eleinte szóló projektként akartam feltenni YouTube-ra, majd a 2017 végi, Middlemist Reddel közös soproni koncertünk után a kocsiban hazafelé utazva megmutattam Somának a demókat, kértem a véleményezését és javaslatait.

Azt mondta, hogy ő semmiképp nem töltené fel a helyemben ebben a formában, inkább vegyük fel stúdióban és csináljunk egy rendes lemezt a dalokból. Végül felajánlotta a segítségét és a produceri közreműködését. Innentől kezdve kezébe vette a dolgokat. 

Kb. fél éven át részletesen átmentünk az összes számon. Végül 2019 elejére szerveztük le a stúdiófelvételt az RH stúdióban, ahol Soma és Gál Máté a lemez hangmérnöke végig jelen voltak. Ők ketten keverték meg a lemezt és gyakorlatilag így készült el 2019 májusára az első METEO album, a Hayline.”

  • Aki pedig kíváncsi arra, hogy élőben hogy szól az új album, annak nem kell sokat várnia, hiszen holnap a Toldiban, a Bozo támogatásával reptetnek minket messzire a srácok. 
A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.