Az idén harmadjára induló Kikeltetőre, a KERET blog zenei tehetségkutatójára csaknem 140 zenekar jelentkezett, nem csoda tehát, hogy a 16 fős elődöntős mezőnyön túl jó néhány olyan produkció maradt ki, akikre azért érdemes figyelmet fordítani. Most ők következnek.

Az elődöntő végleges mezőnye igen nehezen állt össze, sok fájdalmas döntést kellett meghoznia a zsűrinek. Kezdve a hosszú sort ilyen volt a többek közt a Karabekian kihagyása. Az egyszemélyes sadcore projektből egy duó lett, az első gyümölcs pedig ez a fülbemászó, finoman pulzáló melankólia.

A Sorbonne Sexual neve ismerősen csenghet, tavaly kiadtak már egy nagylemezt, és élőben igen jó bulikat szoktak összehozni. A jazzes elemeket pörgős énekbetétekkel megbolondító banda néhol 30y, máskor meg Vad Fruttik-hatásokat mutat, de dinamizmusból nem szenved hiányt egyik számuk sem.

A 1st Attempt pszichedelikus rockzenéje nagyon egyben van. A The nobody elses nyomvonalát vették fel, ők is 2013-ban álltak össze Erdélyben, egészen pontosan Székelyudvarhelyen. Az öttagú banda csuklóból hoz össze ilyen, és ehhez hasonló számokat, biztosan fogunk még találkozni velük.

A Karikabu Monguz sem rutintalan formáció, megfordultak már pár budapesti klubban, de az igazi áttörés még várat magára. Stílusában nem egyszerű meghatározni a zenéjüket, de a lendületes, táncolható rockzenével nem lőhetünk mellé. Ezt a funkys dalukat pedig egészen szívesen hallgatnám meg egy koncerten.

A Stukker egy életérzés. A Stukker jó, a Stukkert szeretjük. Ezt a klipet pedig érdemes elmenteni a kedvencek közé. Country, blues, rock ‘n’ roll, elszállt klip, minden ami kell egy laza sörtársasághoz.

A Pixel Plants teljesen új vonalat képviselt a Kikeltetőre jelentkezők közül, nem csoda a maga hard pop-os synth wave hangzásával. Erőteljes, jól felépített számmal jelentkeztek, szépen, korszerűen hangzik ez a kicsit régen hátrahagyott stílus, de az élő fellépeseiken még nem árt dolgozniuk.

Egyik személyes kedvencem a lemaradók listájáról és nagy szívfájdalmam a Denada band. Eklektikus számaik angol és francia nyelven íródnak. Reggae, sanzon, pop-rock és country egyaránt szóhoz jut zenéjükben, és ha valaki tudja hol lépnek fel legközelebb, szóljon a szerkesztőségünknek.

A Pixel Cranes nagyon egyedi atmoszférával tölti meg a szobát, finomra csiszolt hangzásukkal könnyen benne maradnak a hallójáratainkban, ezzel a dallal pedig az év legszomorúbb magyar megjelenésére is pályázhatnának. Melankó.

A Chain Bridge Pop nem találta fel a spanyolviaszt, de borzasztó kellemes kis popos rockzenét játszanak. Az idén alakult banda az alábbi számmal jelentkezett, a klip ihletét pedig egy autóbalesetben lábát elvesztő barátjuk története szolgáltatta. A videó és a zene is igényes, garantált teázós, kávézós hangulat, bár a zenekar neve egyszerre megmosolyogtató és fájóan bugyuta.

A szentendrei Posztmolett az egyik legvagányabb zenével jelentkezett hozzánk. Ők is az a típusú banda, akiknek a műfajok inkább akadályként, és nem támpontként szolgálnak. Saját elmondásuk szerint ilyen-olyan zenét játszanak ilyen-olyan módon. Elsősorban jazz és popos funky (vagy funkys pop?) irányítja a ‘Kendrik’-et, de nem is ez a fontos, hanem a flow, amibe a szám hallgatása alatt kerülünk. Több figyelmet érdemelnének az fix.

Az egyik legkellemesebb magyar popzene, amit hallottam idén, az a The Clothes ‘Wonderland’ című száma. Kár, hogy a Petőfin nem szólnak már ilyesmik (persze egy rádiós számhoz kicsit letisztultabb, jobb minőségű felvétel kéne, de hát ez egy demo). A perkaszekció pedig egyenesen zseniális ötlet.

A Carson Coma jól lovagolja meg az utóbbi évek pszichedelikus hullámát, talán túl jól is. Profin felépített dallal jelentkeztek, de túlságosan is olyan érzésünk volt, hogy egy Middlemist Red dalt hallunk átdolgozásban. Nem túl bevállalós irány, de jó kivitelezés jellemző rájuk, valami csűrés-csavarás viszont még kellene a Carson Comába, hogy igazán egyedi színfoltja legyen az egyre bővülő hazai pszich-rock szcénának.

Bizsergetően jól lüktető, tök vagány gitártémákkal támad a Hamis a Muzsika megjegyezhetetlenül hosszú számával. Amikor bejön az ének, nem tudtam nem a Depeche Mode-ra gondolni. Hallgatnánk még tőlük pár hasonlót.

Nemrég mutatta be első kislemezét az Aurórában a Shaibo. Saját jellemzésük szerint a melankólia és az életigenlés feszültsége jellemzi legjobban zenéjüket, ez pedig a ‘Be still my soul’ című számukra is határozottan igaz. Akárhogy is, Szigeti Zsófia énekhangjába néhányan még bele fognak szeretni.

Könnyen előfordulhat, hogy az idei Kikeltetőről hiányzott a DLRM lendülete. A ‘Gypsindie’ című EP-jük a zenekar stílusát is kijelöli, szabadon mozognak az alternatív rock és a gypsy punk között, jó kis ugrálós koncertélményt sejtünk velük kapcsolatban.

A Luauna már két éve létezik, és sorra jönnek ki kislemezeik. Húzós gitárzene, halántékon dörömbölő basszussal és kicsit agyturkász énekkel. Az ‘IDDQD’ a lét egyszerűségéről szól, nem is cifrázták túl, de pont így jó.

Ez volt tehát az a 16 zenekar, akikért fáj a szívünk, hogy nem juthattak tovább a Kikeltető idei mezőnyébe. A 16 továbbjutó zenekart már mind megismerhettétek, a végső négy bandával pedig péntek este találkozhattok a Toldiban.

• A döntőn fel fog lépni az előző két Kikeltető nyertese, a Puma Danger, és a The Nobody elses is, úgyhogy garantált a sűrű, változatos koncertélmény.