A tudat és ösztön balanszáról szeretnék írni, a folytonosságról, arról hogy az Idegen zenekar Fekete Doboz című kislemezén semmi más nem történik, csak hogy valakinek szíve van, és abból valamit át akar adni.
Kunics Olivérre pár éve figyeltem fel a Kungovaga zenekar kapcsán, mely akkor leginkább intuitív társulás volt, a mérleg az ösztön javára billent, zsigeri ötlethalmazok lettek egymásnak feszítve, de éreztem, hogy Olivér karizma-útja mindenképpen lényegi dalok felé vezet. Ennek az útnak fontos állomása volt a társak megtalálása. Dencs Dominik élő metronómként dinamizálja a Kunics által teremtett valóságot, melybe Langó Ádám perka soundjai, elektronikai megoldásai, illetve Akácz Károly kompakt gitártémái úgy simulnak bele, hogy megbonthatatlan marad a dalkohézió. A zenekar atmoszféráját tekintve jól osztja be a folytonosság útját már oly régen taposó nagy elődök leképződéseit, figyelmet fordít az ilyesfajta önértelmezésre, de nem dob ki egy olyan refrént, ami kicsit kisstibis vagy kicsit kollárklemenczes. Kinyitottam hát a Fekete Dobozt számról számra.
Hideg „Végül önmagammal a legvégén”
A refrén térdelt a hátamra először. Sokáig nem tudtam felállni. Ha lemezt csinálsz, mindig nehéz a húzódal kérdése. Az Idegennek úgy érzem ez sikerült. Az egész nagyon rendben van sound ügyileg, ezért köszönet Sóti Norbertnek és Szabó Sebasztiánnak, a szegedi Miracle Sound hangmérnökeinek.
Nehezen ment a szöveg hallás utáni értése, olvasnom kellett miközben hallgattam, és ez annyira nem előnyös. Betudtam ezt annak a stilisztikai és esztétikai hagyományozódásnak, mely húsz-huszonöt éve folyik az alternatív szcéna történetében. Miközben ezeket átgondoltam a dal hallgatása közben, a track végén a progrockra rájátszó outro kérdezés nélkül a nyakamra térdelt. Végem.
Orvosok és Költők „szeretni kell pedig nincs már levegő”
Szeretem, ha egészséges szentimentalizmusa van egy zenekarnak, mert abból többfelé lehet nyitni, nem zár be, nem béklyóz, és csak azért van az egész, mert az Én akarja. Fontos ambivalencia, amire rámutat ez a dal, hogy van egyfajta törekvés az „örökké”-re , de azért mégis temeti, elmeríti, kerék alá dobja, hogy nincs, és nem is volt, és nem is lehet. Hívhatnánk racionális értelmezésnek, de valósággal zihál a szöveg a fülünkbe, egy túlemocionizált alap van itt a háttérben, elég csak arra gondolnunk hogy „kiműtik majd ezt a kurva érzést”. A legfájdalmasabb hogy a szél lopja el, amit reméltünk, suttogva, kifahrtolva ebből az „Idegen” valóságból.
Így jó „csak pár éve lélegzem és azt a párat is szégyellem”
Az Idegen zenekar szerzői magatartásában következetes a saját refrénjeivel, ami az Így jó című dalra nem igazán mondható el, de meg kell említeni, hogy mindenképpen lekerekített struktúráról beszélünk. Tűpontos dalfelépítés, szerkezeti átgondoltság, ami viszi előre az egészet, a csendesből csendesbe szerkezetről már ne is beszéljünk, mely dalszerzői praktikum, és valahogy mindig működik. Szövegileg erre a dalra, de az egész lemezre jellemző az úgynevezett bemondás, tehát a dalokat egy-egy sor hozza működésbe, mely sorok ereje kihat a szövegkohézióra, így az egész Egy ügy lesz.
Összességében úgy gondolom, hogy első lemeznek ez egy nagyon erős anyag, amire lehet építeni. Lényegi dalok folytonosságban, tudatosan felépített, zsigeri zenélés, és egy társaság, ami egyértelműen a zenei kémia egyik jó példaként szolgáló színfoltja lehet az underground szcénában. Személy szerint kívánom a zenekarnak, hogy minél előbb jöjjön el az a pillanat, mikor „kiműtik azt a kurva érzést” és „marad a barátság”.
