Megjelent a Hello Hurricane első nagylemeze What I Can Hide címmel, ami elég nagy sebességgel kezdett rákerülni a lejátszókra, felkerülni a nagyobb streaming szolgáltatókra és a Vittula pultjában is megszólalt már. A fogadtatás egyértelműen pozitív, az album hihetetlenül feszes és a lötyögős indie irányból a srácok elindultak a varacskossabb hangzásvilág felé, közben semmit sem felejtve a gyökerekből. Szerettünk volna egy különleges lemezhez különleges interjút készíteni, ezért a Deli Somával való közös lemezhallgatás után jött az ötlet, hogy miért ne készítsen interjút a srácokkal egy hozzáértő zenészkolléga, így jött az ötlet, hogy kérdezzen Soma.

A lemezt ha jól tudom a Super Size-ban vettétek fel. Milyen volt teljesen izolált közegben alkotni? Mennyire kész munkával mentetek oda?

Ábel: Már nagyjából minden ki volt találva előre, még az is, hogy ki melyik gitárral mit vesz fel. Kaptunk két nagyon jó kölcsön gitárt, és mindig úgy váltogattuk, hogy az én fejemben lévő koncepció kijöjjön. A Beni főleg egy Telecasteren, én egy Stratocasteren játszom és ezt előre ki is találtuk. Dobtémák is előre ki lettek már találva, a szövegek pedig…

Márió: Hát egy elég nagy részük ott íródott.

Balázs: Méghozzá utolsó éjszaka.

Márió: Tényleg volt egy olyan este, az utolsó este, amikor tíz órát stúdióztunk, mindenki ki volt fáradva elképesztő módon. Feküdtünk az ágyon és elkezdtünk háromkor azon agyalni, hogy na akkor most mit kéne írni.

Beni: Általában röhögőgörcsbe ment át ez az egész.

Mennyire volt rátok hatással, inspiratív közegként, hogy egy olyan stúdióban játszotok, ahol rengeteg zenekar készített már lemezt?

Ábel: Eleinte inkább féltünk, mert túl komoly volt az egész, de egy pár nap alatt nagyon beleszoktunk.

Egyben játszottátok?

Márió: Amit tudtunk igen, körülbelül olyan jó nyolcvan százalékot.

Balázs: Az is eléggé inspirálólag hatott, hogy amikor odaértünk első nap, akkor láttuk, hogy van ott egy eredeti Rhodes. Nagyon felcsillant a szemünk, és elég sok számba beletettük.

Meghallgatva a lemezt érződik, hogy metronómra vettétek fel, mert nagyon feszes. Ábel mennyire volt rád hatással a Bex-szel való közös munka, mert érzek egy csomó kapcsolódási pontot, mint például az ének ennyire előtérbe helyezése. Tudatos ez?

Ábel: Nekem ez alapból így jön, persze egy-két kivételt félrerakva mindent így szeretek csinálni. A számaink azért eléggé énekközpontúak, és nagyon odafigyeltünk rá, hogy lehessen hallani és érteni. Nekem ez magától értetődik, de a Bex tényleg nagyon sokat segített, főleg az első nap.

Márió: Egy kincs az az ember. Elképesztően sok dologban segített.

Csináltatok klipet is a ‘Gone’-hoz. Mennyire volt már meg régebben a klip koncepciója?

Beni: A klipet már nagyon régóta tervezzük. Azt, hogy ez a ‘Gone’ című számunkhoz lett kitalálva, az is elég régóta megvan, de maga a forgatókönyv -amit az Andi és én írtunk – rengeteg változtatáson ment keresztül, sok mindent húztunk ki, aztán a végére meglett a kész koncepció, amiből Andi tudott rendezni.

Mennyire volt ‘do it yourself’ módon kivitelezett a klip? Volt mögöttetek egy profi stáb?

Andi: Igazából én a bandába úgy kerültem be, hogy filmezek, és úgy lettem a menedzserük, hogy megkerestem őket két és fél éve, hogy szeretnék nekik forgatni. Ebből most lett valami. Profi stáb volt mögöttünk, illetve az utómunka a Magyar Filmlaborban történt. A banda grafikusával vágtuk meg a klipet, és a Beni tolta végig velem ezt az elmúlt két hónapot, illetve Deák Kristóf az operatőr is rengeteg ötletet adott. Nem akartunk egy olyan klipet összehozni egy éve, ami nagyon ‘do it yourself’ lenne, meg a srácok számai sem adták úgy magukat ehhez az ötlethez.

Mennyire akartatok az albummal egy egységes dolgot kreálni, vagy mennyire értelmezhető külön számonként az egész?

Balázs: Nagyon egységes dolgot akartunk, amennyire csak lehetett. Az utolsó szám, ami még hiányzott, abba nekem pont emiatt jött az ötlet, hogy elektromos dobot kéne belerakni, hogy ne csak egy számban legyen.

Ábel: Mivel nem úgy írtuk a számokat, hogy már tudtuk, hogy melyik mi után fog következni, ezért szerintem abszolút egyesével is értelmezhetőek.

Beni: Szöveg szempontjából, ha külön-külön meghallgatod őket, akkor nem fogod megmondani, hogy na most ez erről az albumról van, mert nem egy egységes történeten megy keresztül a szöveg, de a Tamással próbáltuk végig úgy csinálni, hogy egy nagyobb témában azért megegyezzenek a szövegek.

Érezhetően rockosabb lett a lemez, ez minek köszönhető?

Beni: Varacskosabb lett, igen!

Balázs: Az, hogy rockosabb, az nem volt kitalálva. Annyi történt, hogy a számok megírása teljesen megváltozott. Egyrészt nem csak a Beni írja a számokat, hanem már az ötletelés teljesen közös helyekről tud jönni, másrészt pedig a kifejezetten albumra íródott számok, tehát az utolsó öt szám, amit írtunk az Ábel stúdiójában született meg, ami szerintem a fő oka annak, hogy teljesen más a hangzás.

Ábel: A stúdióban zenélés azért is volt jó, mert nem rejtette el az egyes témákat, mint egy próbateremben, hanem mindent vissza tudtunk hallgatni.

Van most kiadótok?

Ábel: Egyelőre nincs, és azért nem is gondolkodtunk magyar kiadókban, mert bízunk abban, hogy külföldön is megállja ez az anyag a helyét.

Márió: Ezzel az albummal az én legfőbb célom, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni magunkat, mert az mindenképp fő szempont, hogy ne ragadjunk le.

Mik a tervek most, hogy kijött a lemez, kijött a klip? Mi lesz nyáron?

Beni: Most lesz 26-án, csütörtökön a lemezbemutató koncertünk. Ez is már annyira régi álmunk, mint a klip, és a másik vágyunk a zenekarral, hogy végre ezt az albumot fizikai formában is meg tudjuk majd fogni.

Tamás te most Vásárhelyen vagy, ha jól tudom. Mennyire volt hatással ez a közös munkára?

Tamás: Az tök rossz volt, hogy a számírásnál nem tudtam ott lenni egyáltalán, szinte csak a koncertekre jártam haza. Ha úgy adódott akkor koncertek előtt egy-két próbára be tudtam ugrani. Azt hiszem, hogy egy szövegírói válságomat éltem ősszel egészen a lemezig, elképzelni sem tudtam, hogy milyen koncepcióval írjak erre az albumra szövegeket, aztán Beni segítségét kértem, de nem nagyon tudtuk összeegyeztetni, meg nem volt könnyű azért Skype-on szöveget írni, ezért az lett, hogy szinte az egész a stúdióban született meg. Azt leszámítva, hogy az írás ilyen kapkodósra sikerült, szerintem teljesen jó dalok születtek. Nyáron viszont vége lesz a sulinak, végre együtt leszünk.

Végezetül mennyire vagytok megelégedve a lemezzel?

Tamás: Én a visszajelzések alapján azt érzem, hogy ez most nagyon üt, jobban üt mint vártam azt hiszem, és ez nagyon jó.

Beni: Én teljes mértékben meg vagyok elégedve az albummal, szerintem is erős lett. Bevallom őszintén nagyon féltem, hogy hangzásilag nem lesz megfelelő a számomra, aztán rányomtunk egy jó mastert, és akkor így beszartam körülbelül.

Tamás: Ami egyébként nem lett volna, ha meg lettél volna elégedve vele.

Beni: Jó, de én nem értek hozzá úgy mint az Ábel. Ő pontosan tudja, hogy ha rányomsz egy ilyet, akkor az mennyire fog ütni. Na és akkor tekergettünk csavargattunk, jött egy jó master, és én ott voltam és meghallgattam, de nem ültem le az egészet végighallgatni, aztán felhívtam a Máriót, hogy jöjjön át. Kiültünk a teraszra, cigizgettünk, borozgattunk és meghallgattuk a lemezt, de nem volt ilyen elosztónk, úgyhogy felváltva hallgattuk. Emlékszem a fejekre, ahogy épp összeszarjuk magunkat.

• Ma este pedig csípjétek el a Hello Hurricane lemezbemutató koncertjét a Deep Glaze és a Palma Hills társaságában a hajón!