A God & Monkey zenéjében jobbára minden olyan stílus összeér, ami a mai zenei palettát meghatározza: a surf-rocktól kezdve a krautrockon és a noise-rock mezsgyéin át az elektronikus zenei elemekig minden stílus építőkővel szolgál állandó kísérletezgetéseikhez. Két elborult, ugyanakkor hangulatában nagyon is markáns és összetett EP-vel a hátuk mögött most ismét egy kislemezzel jelentkeznek, amely az eddigiekhez képest újfent egy más, az elektronikába jobban belenyúló hangzást hoz magával. A The Blue Void négy dala játszi könnyedséggel vezet végig a stíluselemek tömkelegének útvesztőjében, miközben úgy csűri-csavarja azokat, hogy szinte észrevétlenül teremt meg körénk egy egészen furcsa, ám annál koherensebb világot.

A kétszemélyes szobaprojekt már 2016-os debütálásakor messzemenő tervek szövögetésének színtereként működött: Johnny és Jimmy Monkey már a 5 popular classics megjelenésének idején tartották magukat egy egymással összefüggő, ám külön-külön is önálló egységekből álló sorozat koncepciójához, amely az akkori tervek szerint összesen három EP-ben mutat majd meg mindent, ami a közel tíz évnyi közös munka során összegyülemlett bennük. Ebből a hármasból kettőt már hallhattunk, ám rendhagyó módon nem ez lesz a trilógia befejező albuma.

„Amikor kijöttünk az első EP-vel, már akkor megvolt a második anyagának a nagy része; ez félig tudatos volt abban a tekintetben, hogy a már meglévő számok közül tudatosan választottunk ötöt az elsőre, majd ötöt a másodikra. Sőt, már a harmadik lemez sziluettjeit is láttuk, illetve néhány dal gerince már szintén megvolt az első kiadásának idején. Viszont a The Blue Void ebből az egészből teljesen kiesik. Szám szerint persze a harmadik EP, de mégsem ez jönne a sorban.” – magyarázta Johnny Monkey.

A kislemezt végigpörgetve valóban arra juthatunk, hogy talán nagyobb elrugaszkodást mutat ez a négy új dal az előzőektől, minthogy szorosabb kapcsolatot keressünk közöttük. Persze, ez egyáltalán nem válik a zenekar hátrányára, sőt, egy egészen új és izgalmas rétegét fedi föl a srácok zenei gondolkozásának. Ez nem is annyira meglepő, hiszen az alkotás körülményei sem voltak a legmegszokottabbak.

„Ez a lemez úgy készült, hogy tavaly augusztusban Jimmy-vel kitaláltuk, hogy bezárkózunk a lakásba, és négy nap alatt megírunk és felveszünk négy számot, az „amilyen lesz, olyan lesz” elvet követve. Nem tudtuk előre, hogy mi fog történni. Annyit előtte lefektettünk, hogy limitált számú hangszert és hangzást fogunk használni, illetve hogy legyen szellős, ne tömjük tele mindennel. Aztán ez lett, minden napra jutott egy szám, megírtuk, felvettük. Ezek után már csak minimális kevergetés, masterelés volt vele, lényegileg már semmit nem tettünk hozzá egyik dalhoz sem.”

A végeredmény pedig egy meglehetősen lassú tempójú, ám annál érdekesebb kislemez lett, amin jól megférnek egymás mellett a gitár által felkínált zajok és tág térben zengő, szörfösen éles gitár riffek, a szintetizátor keltette hipnotizáló hullámzások és a néha kimondottan monotonnak ható basszus szólamok. Az EP második felét alkotó ‘Dream Stream’ és a ‘Tonight I don’t love you baby’ pedig kiemelkedően jók, talán eddigi legkiforrottabb dalaikat köszönthetjük ezekben a szerzeményekben, az eklektikus hangzásvilág arányait ezeken a pontokon kifejezetten jól eltalálta Johnny és Jimmy.

Ízig-vérig kísérleti dalok ezek, egy folyamatosan változó zenekar tollából. Az előbbiekben is említett tervek természetszerűen vetik fel a hogyan tovább? kérdését, ami a zenekar szempontjából még az eddigieknél is nagyobb változásokkal teli jövőt sejtet:

Ugyanis a zenekar – egy dobossal és egy szintissel karöltve – nekilátott az őszi klubszezonra való készülődésnek, aminek keretében végre nekivághatnak az élő koncertezésnek is.

A tagok persze nagyon lelkesek, és állnak elébe a jövőbeni kiszámíthatatlanságnak, ahogyan azt Johnny Monkey is összegezte nekünk:

„A két új tag az élő felállásban nyilván megkönnyíti a dolgunkat sok szempontból, ha már csak azt vesszük, hogy kurva jó dolog élőben őrölni. A számok megírását és a koncepció kidolgozását viszont nem szeretnénk kiengedni a kezünkből. A kérdésre, hogy hová fogunk eljutni zeneileg, nem tudok válaszolni, már csak azért sem, mert az alap elképzelésünk az – és ezt szeretjük az egészben leginkább -, hogy bármit megtehetünk. Hogy mi lesz a God & Monkey-ból, még mi sem tudjuk. Mindig más. Azonban van két dolog, amik viszont élesen kirajzolódni látszanak: az egyik, hogy az őszi klubszezonban elkezdünk koncertezni, a másik pedig, hogy a koncepció harmadik, „szintézis” lemezét már a srácokkal együtt vesszük fel, rendesen, stúdióban. Ezen kívül minden más szuperpozíció. Vagy inkább mi vagyunk abban. Meglátjuk.”