A mai nappal elindul új rovatunk, melyben heti rendszerességgel fogjuk bemutatni a Kelet-Közép-Európai régió izgalmas zenekarait. Az első ilyen zenekar a lengyel Coals.
Az egykori porosz régióból származó duó neve ismerős lehet a tavalyi Budapest Showcase Hub-ról is, illetve a KEXP-et követők számára, ahol 9 hónapja jelent meg nagy visszhangot keltő élő felvételük. A Katarzyna Kowalczyk és Łukasz Rozmysłowski által alkotott zenekar 2014 óta folyamatosan hallat magáról, azonban első LP-jük csak idén október 13-án látott napvilágot Tamagotchi címmel.
Nevük története a régióhoz köthető, ahonnan származnak. Szilézia legismertebb bányászati terméke a szén, azaz Coal. Ez a kapcsolat még érdekesebb kontextusba helyezi a zenekart. A legújabb Vagabond kampány modelleinek kinéző tagok érezhetően sokat merítettek szülőföldjükből, hogy elérjék ezt a néhol utópikus, néhol disztópikus hangzásvilágot. Hallgatás közben simán elhiszem nekik, hogy ők tényleg egy 2080-ban üzemelő szénbánya régiójából jöttek és a modern jövő szépsége kizsákmányolta a lelküket, ezért ilyen szomorúak. A hangzásukat a boldogtalan jövőn kívül rengeteg Bon Iver és Sigur Ros fűszerezi.
Az elektronikus effekteket egy egészen egyedi úton használják és nem esnek bele abba a hibába, amibe a többi melankólikus jövőt sejtető, női énekessel rendelkező cold-elektro zenekar. Másnéven a „Crystal Castles effektus” szerencsére náluk elmarad. Sikerült megtalálniuk a stílus egy új oldalát.
A máshol hipnotikus, jóformán hiphop-ra emlékeztető dallamokat is újragondoló alap a szomorú bánya-melletti kisutcából hirtelen egy 90-es évekbeli omladozó koszos klubba repít minket, ahol már nem csak boldogtalanság vár minket. Ez a hangulatingadozás adja a Coals legnagyobb fegyverét.