Kikeltető PÉNZ
Egy új fejezet a könyvben?
Alice in Chains lemezkritika
Alice in Chains
Devil Put Dinosaurs Here

/ 2013 / UMGD/Virgin


Ha megpróbálnék jó példákat felhozni amellett, hogy érdemes-e újjáéleszteni zenekart egy nagyobb törés után, minden bizonnyal  – az egyébként is kevés követendő példa közül – az Alice in Chains esete lenne a legjobb választás. Mellesleg igencsak el kéne gondolkodnom, hányszor végződött az ilyesmi egyáltalán annyira jól, hogy a hallgatóság ne rögtön az “unalmas” címkével lássa el az adott zenekart, azonban ha az ember fogja a The Devil Put Dinosaurs Here-t, amely személyes véleményem szerint sok szempontból magasan túlszárnyalta a 2009-es Black Gives Way to Blue-t, egyértelművé válik számára, hogy ez a zenekar nem kis mértékben tökéletes példája a fent említett bravúrnak.

aic

Bár a 90-es évek közepén a grunge hirtelen befejezte ígéretes pályafutását, napjainkban mégis viszonylag sok albummal álltak elő a hosszabb szünet után újra összeállt zenekarok. Többek között ezért sem lehet panaszunk az elmúlt másfél év albumfelhozatalát illetően. Általam az év leginkább várt lemeze volt ez és abszolúte nem ért váratlanul, hogy sikerült eleget tennie minden elvárásomnak. William DuVall csatlakozása óta ez a banda második lemeze, mely hangzásában kísértetiesen hasonlít az előzőre, ám egyértelműen teljesen új hangvételű anyag lett, nagymértékben újszerű, – amit a zenekar is megemlített számos megszólalása alkalmával – összehasonlíthatatlan az általuk eddig elkészített albumokkal. Összességében eleget tesz azon elvárásainknak, melyeket a bandával szemben támaszthattunk. Alapvetően nagy szerencse, hogy ebből a zenekarból még mindig nem hiányzik a kreativitás, annak képessége, hogy ennyi év után is tudjanak nekünk mutatni valami fogyaszthatót. Azt hiszem kiemelt helyzetben vagyunk mi, hallgatóság, hogy nem megint egy olyan album került a kezünkbe, amelyen van két orrvérzésig hallgatható dal, de holnapután már várhatunk a következőre.

Mindig volt szerencsém pár olyan embert ismerni, akiknek ha lenne lehetőségem bekapcsolni a zenéjét – nem azt a zenét, amit hallgat, hanem ami leginkább leírja őket – minden bizonnyal egy Alice in Chains szám szólalna meg például a ‘Low Ceiling’ vagy a ‘Voices’. Ahogy már írtam, az előző albumuk stílusára hasonlító – talán egyfajta bemelegítés volt arra, amihez most van szerencsénk – ám a megszokottaknál szolidabb anyag lett ez, már-már a mainstream felé kacsintgató. Ettől függetlenül helyet kapnak az albumon a jól megszokott keményebb dalok is például a ‘Pretty Done’ azok nagy örömére, akik a banda korai albumait tudják komolyabban értékelni.

Ha bármi féle negatív kritikával kellene illetnem a lemezt, az lenne, hogy majdhogynem tökéletesen illeszkedhetne a Jerry Cantrell lemezeink listájába, a ‘Lab Monkey’ kivételével, amelyben jelentősebb szerephez jut William DuVall. A lemez többi részét egyértelműen Cantrell viszi megkérdőjelezhetetlen zsenialitással.

Talán itt az idő, hogy búcsút vegyünk a klippek terén oly régről ismert gyurmafiguráinktól is? Őszintén remélem, hogy ez azért még nem fenyeget minket. Mindenesetre kijelenthetem, hogy sikerült elérnünk a “Nagy Alice in Chains könyv” egy teljesen különálló fejezetéhez.

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.