Izgalmas összművészeti projekttel debütál nálunk az Aladár a Csodaló Alkotóközösség. Az eredetileg duóként induló zenekar már 2020 óta aktív, Spotify-on 3 kislemezük és egy albumuk is hallgatható. Nemrég azonban öttagúvá bővültek, és mostani megjelenésükkel valami teljesen mást hoznak.
Baráti társaságukat, ahogy mondják, „az emberi személyiség, valamint a világ és művészetek titkainak, kincseinek felfedezésében rejlő öröm” kovácsolja össze, s megfér köztük egymás mellett pszichológus, grafikus, színész, matematikus, zenész és bölcsész is.
-írják magukról.
A Zima kék kislemez formájában nemsokára hallgatható Spotify-on; ezt a verziót albumborítóként Székely Anna festménye teszi teljessé, míg YouTube-ra Németh Ádám hangulatos visualizerével megtoldva került fel az alkotás. Annának emellett kiállítása is lesz februárban Szabadesés címmel, amelynek megnyitóján az Alkotóközösségből Domó és Flóra is közreműködnek majd. A technikájában és témájában is vegyes tárlatot Anna elmondása szerint egy identitáskereső belső utazás, valamint Pilinszky és Simon Weil munkássága fogja majd össze.