Warning: Attempt to read property "ID" on int in /data/f/d/fd72eee1-3a04-4355-aeb0-9c2ed38f2035/keretblog.hu/web/wp-content/themes/RADIO24/single.php on line 23
Workshopokkal, DJ-kkel és három élő produkcióval jön az idei második Santsat
május 8, 2025

Már többször foglalkoztunk a blogon a baráti illegál-rave-ből egynapos nappali fesztivállá alakuló Santsattal, ez pedig idén sincs másképp. Az idei szezont a Szabadkikötőben nyitották, nyáron már vízre is ereszkednek egy hajózós bulival, de jövő héten még továbbra is szárazföldön, a Kamaraerdei Ifjúsági parkban piknikeznek.

Első beszélgetésünk alkalmával, még 2022-ben említette a szervező Kurucz Andris és Csörgő Marci, hogy a DJ-szettek mellett szeretnének nyitni az élő produkciók felé, ez pedig az évek alatt mindenképp bejött, hiszen a mostani alkalmon már két zenekarral és egy live produkcióval egészülnek ki a feelgood nappali DJ-szettek.

A pikniken feltűnik a funky hip-hopot jazzel és elektronikával keverő Slapstick zenekar, akiknek első, űrbűnözőkkel teli klipjükről itt írtunk tavaly, majd a 2023-as Kikeltetőben is szereplő énekes-dalszerző, Mádava folytatja a sort, akit live szettel követ a januárban organikus elemekkel átszőtt albummal jelentkező Vava.

A DJ névsort a szervező Adis Is OK és Telemala mellett a bakelitről játszó Maron, a UK hangzást itthon reprezentáló Kiqo és a Csodaszoba producer/DJ duó erősíti.

Persze a nemzenei programok sem maradhatnak ki a sorból. Sarah Yoga segít feltöltődni és átszellemülni a hatnapos munkahét után, Péter Anna Nada workshopja a nemi egyenlőség kérdéseit feszegeti, míg Vági Zsolt az érzéseink és testünk közötti kapcsolódásról osztja meg tudását.

  • Az utolsó kedvezményes jegyekre ITT tudtok lecsapni, az eseményt pedig ITT találjátok!

Fotó: Kersner Máté, Hivessy Menyhért