Meztelen Rock’n’Roll az esőben
július 31, 2014

Úgy fest, a szerkesztőség komolysága a fesztivál előrehaladtával fordítottan arányos. Sikeresen elkaptam a klasszik köhögős, szenvedős fesztiválbetegséget, de a mentősök javaslatának ellenére sem szerettem volna a szomszéd faluig menni egy tablettáért. Betegen, éhesen, pénz nélkül, de lelkesen vetettük bele magunkat a jobbnál jobb programokba.

Tegnapi túlélési tervünknek a kazoozással egybekötött éneklést választottuk. A Taliándörögdön állomásozó barátainknak épp akadt egy használaton kívüli kazooja, így az esőfelhők közeledtével egy időben nekiláttunk stoppolni a szomszéd falu irányába, de a felhőszakadást ott már nem úsztuk meg. A vihar elől, amely bár csak pár percig tartott, de szinte autókat mosott el, a dörögdi töltőállomáson (kocsmában) találtunk menedéket, megannyi hozzánk hasonló helyzetbe került fesztiválozó társaságában. Hála a szűnni nem akaró esőnek és a völgylakók találékonyságának, nemsokára kis, kínjukban zenélő csoportosulások alakultak ki a kocsma falain belül.

A világvége hangulatot ilyen formán sikerült távol tartanunk magunktól, annak ellenére, hogy jó pár koncert a rossz idő következtében elmaradt vagy jelentős késéssel indult. A vihar elvonultával nekiláttunk stoppolni vissza Kapolcs irányába, hogy eljussunk az Anna & the Barbies koncertre. Sikerült a kezdés előtt pár perccel beesnünk – bár jómagam az első pár számot így is egy riksában ülve néztem végig a Blue sPot előtt – a zenekar hozta a formáját, melyet a közönség lelkes énekléssel és a már megszokott mozdulatokkal, négykézláb kúszással és heves gugolgatásokkal honorált. A szemerkélő eső ellenére a völgy egyik legerősebb koncertjének lehettünk részesei aznap este.

muvolgy_3

A showt követően – talán ez a legközelebbi szó arra, amit kaptunk a zenekartól az elmúlt percek alatt – rá kellett ébrednünk, visszajutásunk Dörögdre az esélytelen kategória határait súrolja, így kénytelen voltam lemondani a betervezett Kispáléneklésről. Amúgy is ki venne fel két ázott sajtóst, éjfélhez közeledve a szomszéd faluhoz vezető bekötőúton? Inkább visszavonultunk feltérképezni a sátrakban bekövetkezett károkat.