A szokásaimhoz hűen idén is stoppal indultam el a Művészetek Völgyébe, kis kitérővel a Veszprémi Utcazene fesztiválra. A Sasadi úti benzinkúton érkezésünk pillanatában ismerkedtünk meg egy francia, Ozorára igyekvő, szintén stoppos sráccal, aki jó társaságnak bizonyult egészen Székesfehérvárig. Nem kellett sokat kínlódnunk az első fuvarra várva, kevesebb, mint egy órát követően hasíthattunk az autópályán Veszprém felé.

Érkezésünk pillanatában már javában zajlottak a programok, egyetlen problémánk a raklapnyi cuccunk elhelyezésé volt. Erre hamarosan sikerült megoldást találnunk egy helyi, leginkább Jack Sparrowra hasonlító srác személyében. Aki egy belvároshoz közeli villának titulálható házban lakott. Nehezemre esik elképzelni a tavalyi helyzetet, amikor is két városszéli panelház közötti gyepen éjszakáztunk omladozó sátrunkban. Veszprémben a dolgoknak talán mindössze két véglete létezik.

Útitársam lelkes támogatásának hála eljutottam az Íródeákban – igazán ízléses kis kávézót alakítottak ki a színpad mellett dicséretet érdemel – megrendezett Pop Csajok Stb előadására majd ezt követően véletlenszerűen tévedtem a Microguagua koncertre, ahol még a szökőkútban is megrészegülten táncoló emberekbe botlottam. Egyébként ez jellemzővé vált az est további részében a Man At Work színpad környékén. Két koncert között pedig a tűzzsonglőrök szórakoztatták Veszprém lakosságát.

Negatívum az egészben a körülbelül éjfél környékén megjelenő rendőrök voltak, akik igyekeztek elcsendesíteni a saját szórakozásukra az utcán egyszál-gitározó embereket. Megjegyzem valamilyen téren érthető módon. Nem sokkal ezt követően elhallgattak Veszprém sétálóutcái és mi is visszakóvályogtunk a szállásra.

Reggel mindenekelőtt a hightech kávéfőző érthetetlen működési mechanizmusát próbáltam megfejteni pár órával indulásunk előtt. A legnagyobb vendégszeretetben eltöltött órákat követően összekapartam minden cuccom, majd útnak indultunk Kapolcs irányába. Első körben a Veszprémi körgyűrű felé valójában egy kocsi után nézve, ami hajlandó lenne elvinni minket a Völgybe. A megannyi ismét jelen lévő komplikáció mellett az egyetlen melyben biztos voltam Veszprémben eltöltött napomat követően az volt, hogy soha többé nem akarom hallani az „ez annyira zseniális” szókapcsolatot utam további részében.