Márciusban fog megjelenni a Freakin’ Disco harmadik nagylemeze, ez a második ízelítő róla, amiben folytatják a vad elektronikai és élő jazz kalandozásaikat hasonlóan a korábban megjelent Face Yourselfhez.
A zenekar elmondása szerint ez egy könnyedebb számnak indult, ami egyáltalán nem sikerült, de ez abszolút nem probléma.
A szám ihletése személyes, ugyanis, egy ‘bőgőtéma’ volt a szám alapja. Ezt illesztettük rá egy 6/8-ados ütemre, aztán Andris bevetette az új poli szintijét és Keresztes Gabi hozzárakott egy-két jó témát meg a szöveget. Ezúttal a Sinistra Mastering stúdióban Fenyvesi Marci barátunkkal mastereltünk, aki még egy kicsit csavart a hangzáson.
A zenekar következő nagykoncertjét március 25-én az A38 Hajón tudjátok elkapni, ahol az eddig megjelent új dalok biztosan elhangzanak majd. Az este másik fellépője a cseh TooT Ensemble lesz, akikkel három napos miniturnéra is indulnak a srácok, szintén márciusban.