Új albummal jelentkezett PUZZLS, a Kikeltető berlini-magyar versenyzője
október 26, 2024

Barabás Réka egyike volt annak a tizenhat fellépőnek, akik élőben is ott lehettek áprilisban a Gólya színpadán, és megmutathatták tehetségüket a magyar underground zenei élet egyik legfőbb megmérettetésén. Puzzls előadását újabbak követték, így a nyár folyamán több fesztiválon és budapesti klubban is találkozni lehetett az énekes-dalszerzővel, emellett pedig elkészült új, Pages from the Diary of a Delusional Girl címet viselő albuma.

A lemez olyan érzetet kelt, mintha a kezünkbe vennénk egy naplót: úgy lapozgathatunk Puzzls legszemélyesebb gondolatai között, ahogyan azt a saját fiókunkból kivett – mások elől általában gondosan rejtegetett – dokumentumban tennénk. A tartalma is ennek megfelelő: csúcspontokról induló mélyrepülés, sebezhetőség, lázadás és remény keveredik a dalokban, hallgatás közben tehát jó eséllyel megtalálunk minden olyan lelkiállapot-képletet, amellyel már mi magunk is találkoztunk vagy megküzdöttünk életünk során.

A Kikeltetőn előadott Style című szám egy könnyed, idilli, parkban piknikezős klipet is kapott:

Az énekesnő elmondása szerint a lemez leginkább azokhoz szól, akikkel előfordult már, hogy megkérdőjelezték a helyüket a világban, küzdöttek azért, hogy rátaláljanak valódi identitásukra, vagy megpróbáltak megbirkózni azzal a káoszhoz közeli állapottal, amit az élet jelent egy felfordult világban.

Az albumon végigvonuló legfőbb motívum maga a vágy, hogy kitörjünk a társadalmi elvárások ketrecéből. Ennek legfőbb jele a Nanana és a Who we are, amelyek keverik a lázadás és az optimizmus bátorító elegyét, így felhívva a figyelmet a világ problémáira. Üzenetük világos: a fiatalok nem csak nézők – elhatározták, hogy változást hoznak.