Záróra hangulat és a magyar lélek szomora tárul elénk Szalai Anna és Dorozsmai Gergő új lemezén

Cikk

június 6, 2021

Sebők Álmos

983

A KERET 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja, amit a ti adományaitokból tartunk fenn.

Köss most éves támogatói előfizetést, és megajándékozunk egy KERET blogos vászontáskával!

Hogy őszinte legyek első blikkre kicsit tartottam ettől az anyagtól, hiszen a Mambo Rumble és a nemrégiben alapított Csillagrablók karcos hangú frontemberét nehezen láttam magam előtt szólóénekesként. Azonban ahogy a fenti punk bandákban, úgy egymagában – illetve Dorozsmai Gergő (Gustave Tiger, Mayberian Sanskülotts) által zongorán kísérve – is megfogott Anna kendőzetlenül átjövő személyisége és a bármilyen megfelelni vágyás nélküli alkotás. A ‘Senki nem beszél’ egy instant kortalan klasszikus lett, mely ugyanúgy szólhatna nagymamánk konyhájban főzés közben, mint egy lélekkiöntős borozgatós este aláfestőjeként.

A korongnak van egy operett jellegű hangulata, ahol kiüresedő utcákon vagy fogadókban sírhatjuk végig – néhol megmosolyogva – hősnőnk életének gondjait, miközben azokban könnyen ismerhetünk magunkra. Amolyan prológusként invitál be minket ebbe a történetbe a Kollár-Klemencz Lászlóval együtt énekelt ‘Feri és a Lányok’ átértelmezett teremtéstörténetével. A kellő komolytalansággal tálalt, továbbszínezett édenkerti téma nagyszerű kezdő löketet ad az egész lemez fanyar-ironikus világához.

Ha már az előbb egy színházi hasonlattal éltem Az ‘Őszirózsa’ lehet az alapja a később kibontakozó belső konfliktusnak. Ez a központi elem pedig – mint minden valamire való drámában – a szerelmi csalódás, valamint az annak penész magányában való elhervadás. Bár a téma önmagában nem kifejezetten különleges, a dallamvezetés mélységei és magasságai, valamint a hétköznapiságuktól erőssé váló képek könnyedén markolnak a szívünkbe.

Ahhoz, hogy igazán szomorkodni tudjunk kellenek a vidám momentumok is, amitől befogadatóvá válik egy mű. És mi lehetne befogadhatóbb egy olyan bájos történetnél, mint az idősotthonból menekülő megöregedett pornósztároké, amit a ‘Szökés a nyugdíjas házból’ mesél el afféle intermezzoként. A könnyed szöveghez jazz gitár akkordok is járnak, amivel méginkább elkülönül az album komor zongorakísérte dalaitól.

A ‘Rigó’ az egyik érzelmi csúcs- vagy talán inkább mélypontja ennek a boldognak kicsit sem mondható dalcsokornak. Az Ady parafrázisokkal és figura etimologikus áthajlásokkal díszített néhány soros szöveg irodalmi gyűjteményekben is könnyedén helyet kaphatna. Az pedig ahogy az “Utálatos napfény süt le ránk” sorban minden egyes ismétlődésnél kicsit jobban hal bele Anna már-már színpadi teljesítményként is értékelhető.

A valóság fizikai korlátai közé szorított magányos lélek elevenedik meg az albumról elsőként megjelenő, nálunk premierező ’20:07′-ben. Az érdemi emberi kontaktus hiányába belefáradás, a kijárási tilalom és a január-depresszió hármasa ihlette nóta sokak érzelmi állapotát írta körül megjelenésekor. Mindehhez egy a szédítő nyomást szó szerint érzékeltető videó is párosul, ami egyben azt is megmutatja, hogy ahhoz, hogy különlegeset alkosson valaki, nem kell túlbonyolítani a dolgokat.

A ‘Fúj a szél’ egy etűd az egyedülléthez, amit még gyakorolnia kell a hirtelen egyedül maradt lírai énnek. Áldozó Borbálának köszönhetően ehhez is kaptunk vizualizációt. Ha valaki tudni szeretné, hogy milyen egy bad trippel kombinált lejövő, hát íme:

Ha még maradt volna bármi élni akarásunk, annak a korong címadó dala fogja megadni a kegyelemdöfést. Hasonló amplitúdóval rezonál mint a ‘Rigó’, csak míg az absztraktabb, líraibb és szépen szenvedő, itt bőrön érezhető kilátástalansággal találkozunk minden sorban, mint “A szomszéd kertje is kiszáradt / Festenek rá magyar focistákat.” Ezt hangsúlyozza a drámai erejű zongorajáték is, amit egy pillanatra feloldhatna az utolsó verzénél tetten érhető zenei humor, de helyette inkább egy grandiózus lezárással int búcsút a boldogságnak. Ehhez kontrasztosan illeszkedik a Mandula Lujza rendezte Hungarian Gothic jellegű képeket felsorakoztató patetikus videó.

Szerencsére azért a végére kapunk egy kis katarzist az ‘Élet kurva jó’ személyében. A lelket inkább csak tovább rugdosó semmint valódi megkönnyebbülést hozó induló pont arra elég, hogy ha erőltetve is, de arcon nevessünk minden problémát, felálljuk és tovább sétáljunk.

Ha véletlenül túl boldogak lennétek és kell, ami visszaránt a valóságba, vagy lemezbe zárt társat kerestek a borús napokhoz, tegyétek fel ezt, biztosan el fogja érni a kívánt hatást.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

PLAYLISTEK