Szeretem az olyan albumokat, amiken végig megmarad ugyanaz a hangzás, ezzel nem csak egymás mellé pakolt dalokat kapunk, hanem egy ezen túlmutató, koherens anyagot. Az S is for Sòlkym esetében ezt a hangzást nem más mint a világűr inspirálta, úgyhogy szerencsére bőven akadt rajta hely műfajokon keresztül folyó kísérletezésre is. Jacsó Miklós szólólemeze mindemellett egy utazás ívét is követi, úgyhogy öveket becsatolni, kilövésre felkészülni, irány a sötét végtelenség.

A kozmosz vészjósló kattogásával indít az EP-nyitó ‘Chronostatic AF’, ami alá szépen becsúszik egy súlytalanságot idéző szintiszólam is. A lassan beinduló szám a kiszakadást testesíti meg a korongon, amit meglepő hirtelenséggel ér el, hiszen a sztratoszféra áttörését szimbolizáló, hosszúra nyúlt zajos intrót követő téma máris távoli csillagködök képét festi elénk.

Kíváncsi vagy, milyen zenét játszana Flea, ha a Föld helyett mondjuk a Szíriuszon született volna?

Ha emiatt a kérdés miatt lettek volna álmatlan éjszakáid, a ‘Rocketsummer’ kipontozott basszustémája és szuper cool szaxofon szólama – melyet, mint a következő számon is, Garay Anna Elzának köszönhetünk, – adják meg a választ. Természetesen az űrfunk hangzáshoz a dobszekció offbeat lüktetése is sokat dob, így kellemesen veszhetünk el más világok kantina zenéjének a felfedezésében.

Persze jó hely ez a világűr, de azért hiányzik valami ismerős is, jelenik meg népies motívumaival a honvágy a ‘Circles’-ön, ami Hudák Zsófi nagybőgő játékával érte el teljes formáját. Az ismerőshöz való vágyódásra rátesz még egy lapáttal Jacsó Miklós hozzáfűznivalója is: 

„A dal egy olyan dallamra épül, amit egy barátom írt, mikor még középsuliba jártunk, és circa 15 éve dúdolom, de most jött el az alkalom, hogy dal legyen belőle.” 

A világegyetem végtelenségét legjobban az intermezzo jellegű ‘Varota’ ambientje mutatja be. Ha értelmét veszti minden irány, nincs többé fel, le, jobbra vagy balra, akkor könnyen az elveszettség lehet úrrá rajtunk, legalábbis ezt a hangulatot nyújtja itt Sòlkym.

Persze, ha nincs már többé semminek értelme és úgysem fogunk hazatalálni, akkor úgyis minden mindegy, ez pedig igencsak felszabadító is lehet. Így vezet minket vissza a ‘Don’t Panic’ a könnyedebb, ritmikusabb zenei világba és csábít további utazásokra a végtelen felé. Teszi mindezt visszahúzásokkal kezdődő témájával, melyből aztán szirénaszerű szintik vezetnek a teljes őrület felé.

• Ha munka után hazafelé úgy döntenétek, hogy a 7-es busz helyett inkább egy csillagközi csempész hajójára ugranátok fel, akkor keresve sem találtok jobb zenét az útra. Ha pedig még több pszichedelikus space-funkra vágytok, kövessétek Sòlkymot, hiszen el fog ő még repíteni minket a légkörön túlra, az biztos!

Grafikák: Birinyi Tamás