A klubesteken ugyan már túlvagyunk, de még korántsem zárult le az idei Kikeltető, ugyanis most szombaton lesz a Turbinában az egészet megkoronázó záróbuli. Itt fel fognak lépni a tavalyi szezon jól ismert arcai, illetve egy-két shortlistes produkció mellett az idei klubestek közönségkedvencei is. Közöttük lesz Szurdi Balázs, alias Lighghty is, akivel ennek apropóján most egy nagyobb interjút készítettünk.

Milyen élmény volt számodra a kikeltetős fellépés?

Csodálatos volt, nagyon élveztem! Picit ijesztő volt azzal a tudattal fellépni, hogy értékítéletet fognak majd mondani rólam, ettől nyilván stresszeltem, és a felvételen is éreztem ennek a hatását valamennyire. De evvel együtt fantasztikus élmény volt.

Többször említetted, hogy a karanténban kezdted el igazán a zenélést, kisebb indie rockos alapozások után. Előtte kisebb korodban zenéltél már valamikor, vagy ez egy teljesen új felfedezés volt?

A zene az egyetlen művészeti ág, ami végigkísért az életemben. Kiskoromban mindig is zenész akartam lenni. Gyerekként gitároztam is öt évig, de aztán abbahagytam, mert a legutolsó tanárommal nem volt meg a közös hang igazán, és azután ez az álom is kihalt picit. Voltam gyerekszínész is, szerepeltem a Turay Ida Színházban egy előadásban, reklámfilmekben, meg a Konyhafőnök Juniorban is, de ebben nem annyira találtam magam. Aztán egy nyári táborban Csányi Misi, a Damara gitárosa adott gitárt a kezembe, és magyarázgatott újra dolgokat nagyon kedvesen. Azóta zenélek újra. Egyébként régen meg vágó is akartam lenni nagyon hosszan, amit most is szívesen csinálok még – akár videós anyagokat, akár zenét, másoknak is raktam össze alapokat például. Az mondjuk meg is ölte kicsit a kreatív flowt, mert átcsapott munkába. De nagyon sok minden másra is vágyom. Most például van egy nagyon abszurd filmötletem is, amit szeretnék megcsinálni a nyáron, és a saját klipjeimet is szeretném én megírni, kitalálni.

Érdekes, hogy van egyébként egy ilyen vonal többeteknél az idei Kikeltetősök közül, hogy egy kézben tartjátok az egész produkciót, és a vizualitástól a zenéig mindent ti találtok ki…

Mert teljesen máshogy csinálunk ma zenét, mint ahogyan hatvan éve. Nagyon átalakult az, ahogyan a zenére tekintünk, attól, hogy az FL studioban mindent egymásra tudsz pakolgatni, átlátod, és van időd gondolkodni, nem pedig egy take-ben kell felvenni az egészet. Nagyon érdekes, hogy ez mit csinál a zenével. Egyébként engem az is nagyon érdekel, hogy mit fog csinálni az AI a zenével. Szerintem hasonló lesz ahhoz, mint amikor a festészet még arra szolgált, hogy portrékat fessenek, aztán feltalálták a fényképezőgépet, és az összes festő meg volt őrülve, hogy el fogják veszíteni a munkájukat. Aztán pedig pont amiatt kezdődött el az a változás, amitől a festészet az ma, ami, mert bejött ez az új technika. Már a mostani AI-ok is tök okos, érdekes dolgokat csinálnak, van például egy metálzene-generáló program, ami bármikor készít neked 200 órányi metált. Hallgatom, és élvezem, nem furcsa, hanem már élvezhető, amit művel.

A zenélés mellett a szövegírás kicsit más műfaj, nem feltétlenül jár együtt a kettő. Neked honnan jött az érdeklődésed ez iránt? Volt valami irodalmi irányultságod esetleg, ami ezt megalapozta?

Nekem a zenével együtt jár a szövegírás, sosem gondoltam rá mint külön dologra. Ilyen irodalmi vonatkoztatása sosem volt, viszont nagyon sok Akkezdet Phiait hallgattam kiskoromban, meg Biggie-t, és akkor ettől rappelni akartam. Aztán amikor újra elkezdtem zenélni, akkor valamiért nem ebben voltam, hanem ilyen indie-covereket játszottunk, de akkor még elég rossz, meg más zenét hallgattam, mint most.

A Kikeltetőre való jelentkezéskor magyar előadókat nem említettél inspirációként, csak külföldieket. Hallgatsz azért magyarokat? Vannak, akikre felnézel?

Nagyon sok Gegét hallgattam az utóbbi pár évben, meg Analog Balatont, meg Дeva-t de egyébként nem igazán hallgatok magyar zenét.

És a mai itthoni aktív rap-szcénából van valaki, akivel szívesen dolgoznál együtt? Mondjuk a Wavy-sekkel?

Voltam egy-két Wavy-s bulin, de úgy éreztem, hogy ez nem teljesen olyan, mint amit én csinálok, nem az, amit én látok magam előtt. Nem érzem azt, hogy túl sok olyan előadó lenne a hazai szcénában, aki hasonló alapokhoz, East Side-os dolgokhoz próbálna visszanyúlni, mint én. Mondjuk például a Pogány induló magyarul nyom valahol kicsit hasonló dolgokat ehhez szerintem.

Akkor inkább külföld az irány?

Én nagyon szeretnék külföldön zenélni, azért is megyek részben Bécsbe tanulni. Nem szeretnék itthon maradni, picit félek is attól, hogy egyszer muszáj lesz elkezdenem magyarul zenélni ahhoz, hogy meg tudjam szólítani az engem körülvevő embereket, és emiatt ittragadok. Leginkább Hollandiában szeretnék kikötni.

Milyen elvárásaid, konkrét terveid vannak Béccsel kapcsolatban?

Hogy megértsem jobban a zeneelméletet, megtanuljak hangszereken játszani, picit jobban értsem a mixelést meg a masterelést. De ha végigjárok ott három évet, azon kívül is nagyon sok tervem van még. Nagyon szeretnék eljutni Afrikába, elszegődni bármilyen törzshöz egy hosszabb időre, ameddig lehet, meg nagyon vágyom egy kommunába is, bárhova, Brazíliába, vagy a Kanári-szigetekre. Nagyon sok helyet szeretnék megnézni, sok helyen szeretnék élni fél-egy évet, mielőtt megállapodok, és nagyon szeretnék elmenni ebből az országból. Nyilván közben vissza fogok járni, már csak azért is, mert a Slapstick?-kel folyamatosan koncertezünk – ami csodálatos, és nagyon szeretek itthon fellépni, tök jó ez a közeg ilyen dolgok befogadásához.

Akkor ez egy világlátási vágy, vagy van valami konkrét, ami taszít itthonról?

Is-is. Nem igazán szeretek itt lenni, nem szerettem itt felnőni annyira, és én sem nevelnék fel itt szívesen egy gyereket. De tök jó lenne, ha lenne ehhez más viszonyítási alapom is, mert eddig csak Hollandiában laktam Magyarországon kívül. Most ezért is lesz jó kimenni Bécsbe. Ott is jártam azért már többször, meg léptünk is fel ott – de más valahol lakni, vagy csak látogatni. Meg gyerekkorom óta tudom a szüleimen és a környezetemen keresztül, hogy szar itthon élni, és szeretnék rálátátni arra, hogy máshol könnyebb lenne-e, könnyebbek lennének-e ezek a szituációk. Ezekre rá kéne jönnöm, mielőtt kitalálom, hogy vissza akarok-e jönni ide – ami még kérdéses, de mindenképpen szeretnék most sokat utazni.

Ha mégis Magyarország, akkor van valami hely, vagy fesztivál, ahol különösen is szeretnél fellépni?

Most nagyon sok fesztiválon leszünk egyébként a Slapstick?-kel együtt, mert Hangfoglalót nyertek a srácok. Fel fogunk lépni a Szigeten, a La Boum-on, meg például a Gólemen is, ahol egy este először velük együtt, utána pedig Lighghty-ként fogunk zenélni. A Slapstick?-koncertek igazából ugyanúgy néznek ki, mint a Lighghty-koncertek, csak picit más a fókusz talán, meg nagyobb a merítés a zenékből.

Írtok közösen is zenét a Slapstick?-kel?

Igen, a Pale Blue Dot című számunk közös, meg a Spaceboys, amit mindig koncertek elején játszunk, csak még nem jött ki (de a készülődő Slapstick?-albumon valószínűleg rajta lesz). De folyamatosan együtt gondolkozunk Koppánnyal, hogy miket csináljunk közösen. Egyébként van egy saját külön projektünk is vele ketten, ami egyelőre a Tuba Johnson munkacímet viseli, és ilyen fura absztrakt-funk zene.

Az, hogy angolul írod a szövegeidet, amik sokszor eléggé összetettek, és ráadásul gyors a tempója is a számoknak, mindenképpen nehezebbé teszi a megértést a magyar hallgatóknak. Van ebben egy olyanfajta tudatosság, hogy ez egy befelé forduló, individualisztikus zene, ami alapvetően nekem szól, és nem az az elsődleges cél, hogy megértsék?

Nem hiszem, hogy ez tudatos lenne. De persze ezek nagyon introspektív szövegek általában – most egyébként kezdek átmenni az utóbbi pár zenével, amit csináltam, egy másfajta karakterisztikába. Hogy pontosan milyenbe, az majd még kiderül.

A legutóbb megjelent számod, a Moment zenei alapjában sokkal hangsúlyosabb az elektronika, mintha erősödne ez a vonal. Ez egy tendenciózus elfordulás a hangszeres zenétől?

Szerintem ezeknek mindig van egy közös játékuk, és mindig afelé kell tendálni, hogy ezek kiegészítsék egymást. Próbálok most minél több hangszeren megtanulni a következő pár évben, hogy utána olyasmi live-set-eket csinálhassak, mint amiket az FKJ szokott. Ez igazából a végcél. Aztán ezt persze szívesen ötvözöm elektronikus zenével, amennyire lehet, olyan tervem is van, hogy majd kollaboráljak DJ-kel, hogy ilyen techno-szerű dolgokba is át lehessen ezeket vinni.

Hogy oszlik meg nálad a színpadi jelenlét és a zene? Nagyon betervezel valami koreográfiát előre?

Nem, erről szó sincs. Csak felmegyek a színpadra, és próbálom elengedni magam. De azt érzem egyébként, hogy amikor a színpadon vagyok, akkor sikerül ez csak igazán. Nekem sok problémám van azzal, hogy nem tudok mindig jelen lenni a pillanatban, nem vagyok ott fejben, a színpadon viszont sosem vagyok máshol, mindig ott vagyok. De nem tervezek előre semmit, csak ebben a head space-ben cselekszem. Azt a visszajelzést is kapom az első koncertem óta, hogy jó a színpadi jelenlétem, és hogy természetesnek tűnik.

Mit érzel jelenleg fontosabbnak: a felvett anyagokat, vagy az élő fellépéseket? Melyiken van a hangsúly inkább?

Nagyon más a kettő, és más a célközönség is. Ha egy live-set-et csinálsz, azt csak az a bizonyos közönség fogja hallani, aki ott van, meg max aki Youtube-on ilyeneket néz. De szerintem nem kell választani közöttük. Nagyon más az is, amit a Slapstick?-kel csinálunk, ahhoz képest, amit én egyedül. Amit velük, az mindig funkosabb, amit egyedül, az sokkal inkább egy indie, pszichedelikus vonalon mozog. El is választom ezt a két dolgot egymástól, amikor velük alkotok, meg amikor egyedül.

Akkor a Lighghty-projekt hosszútávon is egyszemélyes marad azért a felvételeket tekintve?

Igen, ez a terv. Nyilván most egyre több lehetőségem van kollaborálni emberekkel, amit ki is használok, mert nagyon élvezem, szeretek másokkal együtt csinálni zenét – de maga a Lighghty az mindig is egyszemélyes marad.

És van valakivel közös munka folyamatban, amit már elárulhatsz?

Most Dodóval csinálunk közös zenét. Ő egy producer, aki nem olyan rég tűnt fel, és Rick Rubin a példaképe. Vele egy egész EP-t tervezünk, amiről az első szám nemsokára meg fog jelenni. Emellett Towpe-val is készül közös zenénk, és Kollár Deával is beszéltünk hasonlóról.

Towpe-ről akartalak is kérdezni, mert szerintem tökre van egy hasonlóság a zenétekben. Ismeritek egymást akkor ezek szerint?

Persze. Peti volt az előzenekarunk, amikor először felléptünk a Slapstick?-kel. Az ő egyik gitárosuk, Barna, Towpe bandájában is játszik, és Panna is fuvolázik mindkét projektben. Szóval ezen keresztül ismerkedtünk meg, és már egy ideje beszéltük, hogy kéne csinálni valamit közösen. Ja meg ő masterelte a legújabb számomat, a Moment-et is.

Amit a te zenédben nem igazán tudok kapcsolni egyik általad említett inspirációhoz sem (Kendrick Lamar, Mac Miller, Extremely Bad Man…), az ez a „kiabálós”, kicsit erőszakosabb hangvétel. Nekem kicsit a 21 Pilots ugrik be erről. Ez a vonal honnan jött neked?

A 21 Pilotsot egyébként sokat hallgattam kisebb koromban, 13-14 évesen, de mostmár nem tartom annyira jónak, vagy talán kinőttem az ő zenéjüket. De lehet hogy innen jött. Kicsit félek egyébként ettől, nem szeretnék nagyon elmenni ilyen irányba, mint mondjuk NF, nem szeretnék üvöltő fehér rapper lenni.

Nagyon tömény, sokszínű a zenéd jelenleg, rengeteg zsáner kavarog benne. Van valami konkrét irány, ami felé tendálsz, vagy amire ráerősítenél?

Az utóbbi időben inkább old school alapokat kezdtem el csinálni, és azok nagyon tetszenek – valószínűleg maradni is fogok ennél az iránynál egy darabig. Ezek még nem a legközelebbi zenéim lesznek, amik kijönnek, de az elkövetkező hónapokban lehet rájuk számítani. Elképesztő, hogy milyen groove-ja volt Biggie-nek, vagy Nas-nek például, ami a most old school hiphopot csináló amerikai arcoknál is megvan. Valahogy össze szeretném komponálni ezt az alternatív hiphop vonallal, ahogy azt valamennyire mondjuk Little Simz is megteszi.