Miután az ember végigtaposott egy fesztivált – ezesetben az ország talán leghoszabb fesztiválját – kisebb sokkélményként hat minden évben a völgy hátrahagyása. Még így is az volt, pedig idén sajnos nem sikerült végig lent lennünk. Megtapasztalva ezt az igen sajátos hangulatot, amit ez az egyébként nyugalmas hely áraszt, utolsó teljes a Művészetek Völgyében töltött napunk sem telt eseménytelenül, hiszen a délután folyamán ismét egy rakás programon próbáltunk ott lenni, a néhol leküzdhetetlennek tűnő távolságok ellenére. Utólag visszagondolva nagy szerencse, hogy ez többnyire sikerült.

Ha már bővült a falvak száma egy Vigántpetenddel, érdemes lett volna egynél több valamire való színpadot kitelepíteni a folytonos délutáni hangulat elkerülése érdekében. Megjegyzem, a Petendről Kapolcsra vezető úton fagytunk át leggyakrabban, tekintve, hogy még a helyi Szerpentin Italbolt 16:30-as pontos nyitása sem volt akkora húzóerő, hogy legyen visszamenő forgalom éjfél tájékán. Egyébként a Hello Wood színpad egész korrekt volt, sőt láttunk ott nagyszerű koncerteket, a dolog tényleg csak abból a sebből vérzett, hogy elfért volna a faluba ezt leszámítva még egy-két látványosság. Reméljük ez jövőre kicsit változni fog.

Kapolcson a hétvégéhez érve egyre reménytelenebb volt a normális átkelés, akármilyen közlekedési eszközzel indultunk is neki az útnak. Mi nagyrészt a Gólya udvarban élveztük szabad délutáni óráinkat társasozva vagy épp egy filmet nézve a szénaszálak között. Idén sem csalódtunk kedvenc udvarunkban, ahová még az este végén is bizalommal térhetett vissza minden völgylakó, ha még táncolni támadt kedve a dermesztő hidegben. Ha valaki tényleg az igazi autentikus falusi hangulatot kereste, vagy csak egy olyan helyet ahol mindig történik valami említésre méltó ám, nem áll a fesztiválra érkező kocsik kilométeres sora érdemes volt Taliándörögd felé vennie az irányt. Jövőre én mindenképp ezt teszem majd. Itt találtunk a legklaszabb helyszínre, a Klastrom formájában és itt táncoltunk a legjobbat szombat este a Puszi koncert alatt az Eleven Kertben, akik a völgy egyik legkeményebb buliját hozták össze aznap este. Bánhatja aki más mellett döntött. Bele sem merek gondolni mennyi ideig kellett gyakorolni a szinkron ping-pongozást, de a koncert ezen részén a közönség tagjainak a vérkeringése is megállt abban a pillanatban. A szerencsésebbek pedig gazdagabbak lehetettek egy, a Puszi zenekartól megszerzett ping-pong labdával.

Idén is nagyszerű napokat töltöttünk a Művészetek Völgyében, mely minden átalakulás ellenére ismét otthonunká vált erre a pár napra. Az újszerű, helyenként negatív módosítások, például a Kazinczy utcai streetfood kocsik kísérteties másai ellenére még nem kell attól félnünk, hogy holnap után metapay kártyával vételezzük a kézműves sört kedvenc fesztiválunkon. Ez azért reméljük soha nem jön el. És hála az égnek, a legtöbben nem értenek egyet egyik völgylakó kijelentésével miszerint:

Szóljon a techno télen, meg a városban.

Őszintén remélem, hogy itt szólhat a techno hajnalig a Klastromban, ám nyithat a helyi italbolt 16:30-kor. Legalább lesz alkalmunk új embereket megismerni várakozás közben, akiket két órával később úgy veszítünk el, hogy elindulnak párizsis zsömlét venni a helyi kisboltba.

Rákvörösre égetheti testem a nap a Kocsor Ház színpadán, miközben a fröccskuponom által szerzett nyeremény melegszik mellettem és a szomszéd libái futkorásznak a kerítés másik oldalán. Ez ebben a helyben az igazán klassz. A megannyi reménytelen kísérlet mellett, valahol sikerült eltalálni az egészséges arányt, hogy lehet kicsit levinni a várost a völgy falvai közé, modern és kreatív színt vinni a falu utcáiba úgy, hogy az egész mégis megmaradt még mindig iszonyat szerethetőnek.